Csendes és kihalt most minden, A zajok elkerülnek engem e csendes órán, Nyugodni hagynak az álmok, nem borzolja A fákat lelkem ösvényén a szél, nem veri eső Szívemet, magamra hagyott az élet most engemet. A könnyem egytől egyig elfogyott, magányom ellen Már nem is harcolok, csak hallgatom ahogy suttog a szél A csillagos égbe fenn, dombok és hegyek ormán magányom óráján. Ilyenkor lelkem újra él, hisz szabad mint a szél, lágyan ölel át egy Szomorú csillagot, halkan súgja; én mindig veled vagyok, felszárítom Könnyedet, lágyan ölelem testedet, de engem mondd ki kísér?
|