Lilinek
Fejemen a hajak fehérek, mint a só, lezárul az ajak, hallgat a szó.
Csak te vagy nekem...
Homlokom a falnak szegem, halkan hunyom pillám és puhán elringat a csend. Így állok némán, én lent vagyok, te odafent.
Mert te vagy minden: a szellem a hitben, melynek szent nevét hallgatom sok bús reggelen. Te vagy a meleg étel az asztalon, és mikor nyugszom, illatod az ágyamba vetem.
Mert téged zengnek az éji angyalok, és puha tested suhan a sötét falakon, de ezerszer kimondott nevedben már ott andalog a bíborszín, selyem alkony.
És ha újra ébredek, mikor újra lüktetnek az erek, akkor is te vagy minden: a víz amitől frissűl a fáradt test, a tükör, miben megtagadom magam, te vagy a dombok mögül lopakodó est, melyben a holnap tündököl...
Csak benned kell hinnem. |