- Hamarosan jön.
- Hamarosan.
- Nemsokára itt lesz, és akkor...
- Nemsokára itt lesz.
- Ide fog érni, sokkal hamarabb mint gondolnátok, igazándiból most már bármikor ideérhet, itt lehet, és itt is lesz. Már szinte érzem a szagát, a nyomorúságos, undorító bűzt, és akkor...
- És akkor? Fogd már be a szádat légy szíves! Csak a frászt hozod a többiekre, és nekem is nagyon elegem van már!
A negyedik, - aktuális feddését felfüggesztve - megvakarta az orrát, a hatodik hatalmasat ásított, a harmadik tátott szájjal nézelődött, mint akinek fogalma sincs arról, hogy tulajdonképpen hol is van. Nem is volt.
- Akkor is nekem van igazam! - vette át ismét a szót az akaratos ötödik. Mérgesnek látszott. Az is volt.
- Kétségbe vonta ezt bárki is? - a negyedik még mindig az orrát vakargatta. - Csak egyszerűen túl sokat akadékoskodsz, és ez mindenkit idegesít!
- Idegesít. - ismételte a hetedik.
- Na te inkább ne mondj semmit se! - sipított fel az ötödik.
- Semmit. - hagyta rá a hetedik, és fintorgott mellé.
- Hagyd már abba ezt a folyamatos ismételgetést! Te még azzal sem foglalkozol semmit sem, hogy mindjárt megjelenik Az, és akkor nekünk be... akkor velünk... akkor...
- Akkor...
- Te persze nem foglalkozol semmivel sem! Nem az ilyen tefélékről kellene példát vennie a fiataloknak, és mégis rólad vesznek példát, nem is értem...
- Példát vesznek.
- Te folyton mindig mindenre csak rábólintasz...
- Rábólintok. - mondta a hetes, és aprót biccentett hozzá.
- Na tessék, ez vagy te! - az ötödik legszívesebben hadonászott volna, de nem nagyon tudott mozogni. Ezt is utálta, mint ahogy az egész helyzetet, és az egész életet is.
- Ez vagyok. - hagyta rá lezárásként a hetedik, majd kicsit hátradőlt, neki a kilencediknek...
- Kollega! - szólt rá amaz. - Mit nem képzel, hogy csak úgy nekem dől itt?
- Löktek... - mentegetőzött volna a hetedik, de a kilencedik nem hagyta szóhoz jutni.
- Persze lökték! Ilyenek maguk mind! Fittyet hánynak mindenre. Az etikettre, a jó modorra, az egész életre, sőt mi több, még az öregekre is!
- Ne üvöltözz tata! - kiabált rá valaki a túloldalról.
- Még hogy én tata? Még hogy én üvöltözök? Még hogy én... Még hogy...
- Még hogy maga. - hagyta rá a hetedik.
A kilencedik elfordult, s döbbenten kapkodott levegő után. A harmadik kíváncsian figyelte az eseményeket, a hatodik ismét ásított, a negyedik a tarkóját kezdte vakargatni, majd hatalmasat tüsszentett.
- Egészségére! - szólt gyorsan és készségesen az illemtudó második, de az ötödik megint közbevágott. Ez amúgy rossz szokása volt.
- Egészség... aztán mire megy azzal a fene nagy egészségével, mit kezd vele, ha úgyis mind itt veszünk? He?
- Hagyd már abba végre, mert... - a negyedik nem fejezhette be; hatalmasat tüsszentett.
- Egészsé... - kezdte a második, aztán megakadt, halkan dobbantott egyet, s idegesen pislantott az ötödik felé.
- Arra. - hagyta rá a hetedik.
- Megint kezdi. Megint kezdi! Hát én ezt nem bírom elviselni. Állandóan ezt csinálod! Állandóan...
- Ezt csinálom.
Az ötödik dühösen fortyogott, a negyedik vigyorogva vakargatta az állát, a harmadik meg tátott szájjal bámulta őket. A hetedik rájuk hagyta.
- Idegesítesz ám!
- Idegesítelek.
- De te ezt sose fejezed be!
- Sose.
A negyedik felnevetett, az ötödik felüvöltött. A harmadik pedig egészen halkan suttogni kezdett...
- Elkezdődött... jön. Elkezdődött... Uramisten, jön! Hát itt van, hát eljött... jajj... jön! jajj...
- Nem bírom elviselni ezt az ismételgető, jóváhagyó papagájt! Ezt a palimadarat! Ha egyszer végre valahára, ha... - aztán torkára fagyott a szó, amikor meghallotta a harmadik suttogását.
A negyedik vakarózását, a kilencedik zsörtölődését hagyta abba, amikor nem is olyan messze - a túloldalon - sikoltozni kezdtek.
- Jön! Jön! Már is itt van! Segítség! Segítség! Segí... - aztán kétségbeesett, fájdalmas visítás, és csönd. Halotti csönd.
Az első, az ős öreg első - a legöregebb mind közül - most felállt, hangja nyugalmat sugárzott.
- Az a lényeg, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát! Aki elvesztette, az sürgősen szerezze vissza! Az egész nem tart majd sokáig, meglátjátok, és higgyétek el nekem, hamarosan újra találkozni fogunk! Nem tudom még hol és mikor, de hamarosan látjuk egymást! Erre a szavamat adom...
A harmadik tátott szájjal bámulta a pusztítást, a negyedik tördelte a kezét, az ötödik halkan motyogott az orra elé valamit, a nyolcas a földre kucorodott, várva a végtelen pusztítást...
- Mindig ez van. - mondta sokkal halkabban az első, talán csak úgy magának.
- Mindig ez. - hagyta rá beletörődve a hetedik, amint a kilencediket elérte Az, és az öreg fájdalmas visításával mit sem törődve, végzett vele.
A vizes szivacs végül eltörölte a beszélgetéseket, veszekedéseket, zsörtölődéseket, és jóváhagyásokat. Ha a hetedik még élne, biztos ráhagyja. De már nem élt. Nyomtalanul eltűnt a többiekkel együtt, hogy majd máshol, máskor újra találkozzanak.
Egyetlen-egy, ottfelejtett nyomtatott nagybetű maradt a tábla jobb felső sarkában. A nagy "A".
Mosolygott.
- Számok... - mondta halkan, fejcsóválva...

- VÉGE -