Sejtelmes árnyak lopakodnak a sötétségben felém,
Minden egyes pillanatban furcsa érzés mardos belém
Éget, fáj rothadt testembe vájja a sárgás fogait
Vicsorogva rám néz, vigyorog, s azután eltekint...

Foszforeszkáló, undorító, büdös nyálkás teste, zöldes színt fest
S megvilágítva látszik egy saját beleivel felkötött test
Émelyítő szag kering a setétben, a messzeségben tovaszáll...
A szörny visít, s eszik a tetemből, megy egy kicsit, aztán megáll.

Beleszagol a levegőbe, érzi: valaki közeledik...
Vinnyogás és dörömbölés erre hallatszik.
Egy nagy árnyék közeledik a fényességből.
Követ hajít a szörnyeteg felé az árnyék

Kupánvágja szerencsétlent, összerogyik
Az árnyék egyre csak jön, s közeledik.
Tetem felé vette újtját, s vonszolja,
Húzza maga után, s megszagolgatja...

A fényességben megcsillan az Arc.
Véres, koszos felszíne tele karc.
Rájöttem én vagyok, az én testem!
Kívülről láttam, mit tettek velem.

Ragály és borzalom! De hogyan láthatom magam?
Ez nem lehet igaz! Most én élek vagy meghaltam??
Testem távolodik tőlem, itt maradok a sötétségben.
Itt rekedtem ezen a furcsa helyen... holtan, kétségben.

Mi ez a fény? Megvakít!...s elaludtam.
..egy kis idő múltán magamtól felkeltem.
Kezeimet meglátván... újjászülettem!
Egy undorító rusnya szörnnyé lettem...

2006. augusztus 4.