Epilógus
Bármily könnyű út széléről
Leszakít’ni a virágot,
Valakinek épp az nehéz:
Odaadni a lányságot.
Már fut a hír Bozótfalván
Lakodalom leszen újra!
Jövő hétnek vasárnapján
Férjhez megy a Félénk Lujza!
Gubás Jani egy hónapja
Kérte kezét az apjától,
Ő az, ki a tisztességet
Elvárja az asszonyától.
Falubéli lányok között
Ő a hollóknak fehére,
Ki esküvőn nyugodt szívvel
Tehet mirtuszt a fejére.
Lujza leány e gúnynévnek
Épp azért lett érdemese,
Nem ért férfihoz ő soha,
Szerintem még kesztyűbe’ se.
Testi-lelki szerelemről
Őnéki fogalma nincsen,
”Mindig ott volt édesanyám,
Hogy férfitól óva intsen.”
Szókimondó Veres Ica
Rosszindulatún kacarász,
Látja ő már maga előtt,
Milyen is lesz majd az a nász!
Hej, de meglepődik Lujza,
Ha az ura „megmotozza”!
Hisz szegény tán azt hiszi még:
Gyereket a gólya hozza.
Dehogy majd az oltár elé
Tudatlanul mégse álljon
Megkérdezi édesanyját:
Nászi éjen mit is várjon?
Anyja bizony irul-pirul,
Mikor lánya ezt kérdezi,
-Te csak feküdj a hátadra!
Férjed többit elvégezi.
Ne tiltakozz, ne állj ellent,
Ezt fejedből majd kitöröld,
Leánytestből ekkor válik
Magot tápláló anyaföld.
Asszonyoknak ez a sorsa,
Édes lyányom, így van ez rég,
S mi férfinek örömöt hoz,
Nekünk csupán – kötelesség.
Bólogat a szegény leány,
Ebből nem tudott meg sokat...
Nincs más hátra, megkérdezni
Más lányokat, asszonyokat.
Kérdi Julist: Mondd, a dolgok
Férfi s nő közt hogy történnek?
Azt tesz velem, mit csak akar?
Ó, jaj Julis, én biz félek!
Ugyan, Lujza ne bolondozz,
Nem halt abba senki bele,
Férfiszerszámnál nincsen jobb,
Hogyha tudod, mit kezdj vele!
Férfi nőt vágy, nő meg férfit.
Nincsen ebben semmi hiba.
Meglátod, hogy tetszeni fog.
Ne legyél már ilyen liba!
Bőzse Kata is asszony már,
Tapasztalatát megosztja,
Csakhogy a leendő arát
Megnyugtatni ő se tudja.
Elsőre a férfi a nőt
Maga alá gyömöszöli,
De később már te leszel az,
Ki a kígyót megbűvöli!
Haj, Lujza de zavarba jön!
Főként mikor felfedezi,
Hogy bizony a férfitestet
Öv alatt még nem ismeri.
Ám kérdezni erről nem mer,
„Ó, a szégyen csak úgy marna!”
Ám pechjére éppen ekkor
Veres Ica sétál arra.
Mondja ő azt kérdés nélkül,
- Ismeretes szabad szája –
Ráadásul jó hangosan,
Hogy a mennykő sújt’na rája!
Hú, de szerencsés vagy Lujza!
Mert bár kívülről nem látszik,
Vőlegényed nadrágjában
Jó nagy, kemény bot pompázik!
Hogyha az felágaskodik!
Nincsen ami megfékezi,
Minden éhes asszony öl
Az ő döfését éhezi!
Félénk Lujza messzire fut,
Még füleit is bedugja,
Ám hiába: Ica szavát
Elfeledni már nem tudja.
Esküvőre szegény leány
Azt se tudja hol a helye,
Annyiféle tanáccsal van
Teletömködve a feje.
Ó hisz szereti ő férjét,
„Istenem, m'ért nem elég ez?
Miért van az, hogy minden férfi
Inkább csak a testre éhez?”
Lujza, a kis szűz liliom,
Fehér szirma még harmatos,
Gondolattól, hogy mi jön most
Mint a rózsa, olyan piros!
De Jancsi csak nevet rajta,
Kicsi nejét jól ismeri
Tudja azt is: hogy csak néhány
Mámorító csók kell neki.
Hogyha látnák jóanyádék,
’Mint az ágy körül kergetlek!
Álljál már meg te ki buta!
Hidd el nekem, meg nem eszlek!
Átöleli a reszketőt,
Nyugtatásnak nem fogdozza,
Ám helyette a derekát
Orvul jól megcsiklandozza.
Lujza kacag, férje arcát
Két kezével közre fogja,
Szerelmetes mátkájának
Fülébe most ezt suttogja:
Én asszonyom, olyan szép vagy!
Ajkad gyöngyház, bőröd selyem.
S megcsókolja. Hadd tanítsam
Meg neked, mi a szerelem!
És a válasz csók a csókra,
Ölelés az ölelésre,
Szűzi félelmet szerelem
Ilyen módon söpör félre.
Csókoktól az ara szédül,
Nem bánja már, férje mit tesz,
S meglepett kis sikkantással,
Félénk Lujza asszonnyá lesz.
|
