Várni rád

Hogy kétségem elölje a bizonyosság,
várni kell rendületlen.
Hogy szüntelen érezhessem jelenléted,
várni kell részegülten.
Várni egy hívásodra, pedig nem oly rég
beszéltünk utoljára,
Várni egy mosolyodra, mely néhány percet
pihent arcomra szállva.
Mindig csak várni.

Hogy elviseljem érintésed hiányát,
kérni kell egy érintést.
Hogy áttörjek létezésem ingoványán,
kérni kell egy biztos lépést.
Kérni akkor is, ha adni már nem lehet
elvesztett hitelemért.
Kérni egy szót, egy életet, mely valahol
az enyémmel összeért.
Mindig csak kérni.

Hogy megtaláljam mindig hiányzó énem,
hinni kell hát magamban.
Hogy elfogadjam felém kinyújtott kezed,
hinnem kell holnapunkban.
Hinni, ha értelmét vesztette már hitünk,
s jövőnk csak átkozott vég.
Hinni, ha jelenünk szürke masszája forr,
s pernyéje szememben ég.
Mindig csak hinni.

Ha türelmetlen vagyok kivárni sorsom,
s kérni sem akarok már,
és hitem összedőlt talapzatán állva
nem látszik a láthatár,
megnyugtatsz-e, csitítón lezárva szemem,
álmaim őrzöd-e majd?
S várni, kérni, hinni, nem egyszerű szó lesz,
de bizonyossága hajt.
Mindig csak bízni...