Ne menj el! Felejts el!

Verset hazugot még sose láttam.
Táncot, fullasztót, még sose jártam.
Igaz szerelmet még sose éltem.
Így, ahogy most félek, sose féltem.

Harcot, kínokat próbáltam százszor.
Szerelmet, gyönyört mindenhol, máskor.
Bánatot, könnyeket elfojtok ezerszer.
Vigadok, szenvedek; ne menj el! Felejts el!

Ha ébredek, szememmel nem látlak,
ha eszmélek, lám porig alázlak.
Mégis görcsösen kapaszkodom beléd,
életem szőnyegként leterítem eléd.

Mert Te vagy a vers, a ritmus szívemben.
Nélküled meghal a lélek testemben.
Maradok, mi voltam, üres, puszta váz,
fa, melyet minden kóbor szél megtépáz.