Az úr 2006. esztendejének nyárutóján keletkezik ez levél, szent István ünnepe után kilenc nappal. Íródik e tekercs Péter és Klára lányának, Zsófiának kit az isten áldjon meg minden földi jóval mely e világnak adatott. De vajh mit ér ez világ anyagi bősége, ha nem társul hozzá Urunk, mindenható Jézus Krisztusunk iránti mély tisztelet és hit? Mert bizony hittel éri el az ember a célját. A szeretet pedig a hit testvére, amelyet ha a pór ember alázatos tudata egész életében egymás mellett békességben megtart, arra a halandó emberi lényre az örök paradicsom vár a mennyek országában. Ámen.

De miért is formálódik egyre teljesebbé e köszöntőlevél e különös penna – melyet a mai modern korok népei billentyűzetnek hívnak – alatt? Miért zakatolnak vajon ezen éjszínű gombok leánykeblek és szemérmek simogatásához szokott vékonyka íródeák ujjai alatt? Talán mert e szorgalmas, serénykedő minden földi csábításnak engedő, lelkében mélyen szerető deáklegény, kebelbarátnőjének szeretne kedveskedni, örömet szerezni, az ő szívének életfáját szeretetével meglocsolni, hogy ez az életfa még sokáig emelkedjen a bölcsesség és tapasztalat talaján, hogy amikor élete a számadáshoz érkezik, mosolyogva gondoljon e törékeny lelkű diáktársára és könny csillanjon meg ráncos szemein az emlékezéstől.

E baráti társaság összegyűl az okból, hogy Zsófia leány születésének huszonnegyedik évfordulóját ünnepelje mulatsággal, szeretettel, kedvességgel. Ám mielőtt túlságosan is magával ragadna eme ünnepség leendő hangulata, szeretnék megállni egy pillanatra és emlékezni azokra a hős leány szentekre, akiket hasonló korukban szólított magához az Úristen. Tisztelegjünk Szent Erzsébet és Szent Johanna emlékeinek. Bizony ezen a világon születnek nehéz sorssal emberek, kik mártírhalálukkal nyernek bűnbocsánatot az Úrnál. A mi sorsunk könnyebb, de egyben göröngyösebb is. Göröngyösebb, mert a mi sorsunk nem tükröződik bárányfelhőként álmaink taván. A mi sorsunk feladata rejtve vagyon önmagunk büszkesége, hiúsága és gyarlósága erdejében, hogy mint megfáradt vándor tisztavizű forrásként leljünk rá, ha sikerült levetkőzni magunkról az eredendő bűnt, míg a mártíroknak, nem kell keresniük, hisz a mindenható látomásban mutatja meg előre kijelölt útjukat, amiért cserébe testi fájdalmaikkal és meghurcoltatásukkal fizetnek. Legyen áldott az Ő lelkük és imádkozzunk hozzájuk, hogy útjainkat odafentről igazgassák. Ámen.

Jöjjön hát e levél rendeltetése, amiért tulajdonképpen íródik a jelen megfoghatatlan és átláthatatlan sövényében. Mert a jelen nem megfogható a múlttal és a jövővel ellentétben. Ezért kedves ünnepelt jól fontoljad meg mit teszel a jelenben, mert nem mindegy mivé kövül, ha majd múlttá alakul. Mint az elmúlt öt esztendőd sorstársa hálával is tartozom neked, amellett, hogy születésed napján e szerény méltatással köszöntelek. Hálás vagyok, mert ápoltad a lelkem mikor büszkeségemben elgyengültem, figyelmeztettél amikor ártani akartam másoknak és a leghálásabb azért vagyok mert megöleltél amikor szomorú voltál. Mert magunknak fáj ami bennünk fáj, s megosztani ezt mással, lelkünk mezítelenre vetkőztetése, mely barátságunk egén esthajnalcsillagként ragyog.

E letűnt korok szellemében írt levél kíséretében kívánok neked boldog születésnapot.

L.

2006. augusztus 29.