Láttál már hurrikánt? Akár híradóban, természetfilmekben vagy magad is átélve. Micsoda örvénylő forgatag... Mindent magával ragad, fákat csavar ki, házakat rombol le, hatalmas erővel bír. De a legérdekesebb odabent van, a hurrikán belsejében. Egy nyugvópont. A hurrikán szíve. Ott nincs örvény, szél-csend van ebben a forgatagban. A hurrikán szívét szemnek is nevezik, amely ennek a ciklonnak a tengely környéki része, átmérője akár negyven kilométer is lehet. Ebben a középben általában kevésbé erős a szél, a szokásos hőmérsékletnél néhány fokkal melegebb van és gyakran még felhőmentes is, nappal láthatnád a napot vagy éjjel a csillagokat, amíg kinn tombol az ítéletidő. A szemet a szemfal veszi körül, mintegy 8-200 km magasságban, ez az akár 120-250 km/órás sebességgel örvénylő leggyorsabb és pusztító rész. Itt felfelé áramlik a levegő, míg a szemben lefelé. Ennek a látszólag vad természeti képződménynek számomra sajátos jelentése van…
Hiszen nekünk is megvan a saját csendes belső pontunk, a nyugalom helye, az öröklét helye, amit körülvesz a forgatag, a világi élet és vágyaink elsöprő ereje. És ebben a középső ürességben annyi minden benne van.

„Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.”
/Lao Ce: Tao te King 16./

Létezik tehát benned is a hurrikán szíve. Hányszor jártál már ott? Nem tudod? Nem emlékszel? Pedig naponta akár többször is átmész ezen a ponton. Létezik, de olyan számodra, mint egy szürke átjáróház, amelyben igazán még csak szét sem nézel. Pedig milyen csodák rejlenek benne! Elmész jobbra, hiszen hívnak a vágyaid, a pénz, a test öröme, az anyag világa; de az átjáróház mágnese mindig visszavonz. Újra közel kerülsz hozzá. Csakhogy ismeretlen még és talán igazán még nem is kívánkoztál felfedezni azt. Így túllépve rajta gyorsan tovahaladsz balra, átadod magad örömeidnek, bánataidnak, játszmáidnak, szerepeidnek és ők irányítanak téged, nem te őket. Talán tudatában sem vagy ennek, de így történik. Azonban ahogy az örvényben haladsz, újra közel kerülsz a hurrikán szívéhez. De mit tesz az ember? Mint az őrültek ki-be járkál. És a legnagyobb baj az, hogy tán fogalma sincs, hogy hol járt. Hát épp itt az ideje egy kicsit megállni a rohanásban. Tudatosan odafigyelni tetteidre... És megállni a szürke átjáróházban... Megismerni igazi színeit... És tudni az utat, ha eltávolodtunk, hogyan térjünk vissza ide néhány pillanat alatt.

"Életedet cselekedeteiden
keresztül szemléljed.
Megtanítanak mindenre,
amit tudnod kell."
/Nari/

Ha odafigyelsz és megállsz, rádöbbensz majd: mennyire más innen nézni az örvényt, mint magából a forgatagból. Minél közelebb kerülsz ehhez a szívhez, annál világosabban fogod látni tetteidet. És bizony ez nem mindig fog örömmel eltölteni. Fájdalmas lesz, talán fájóbb, mint amikor még elrejtőztél az álomvilágba, amikor hagytad, hogy az örvény sodorjon. Sokakat megbántottál, és téged is megbántottak. De csak a forgó részt, az állandót benned nem érhette kár. Bocsáss hát meg nekik és bocsáss meg magadnak! És amikor szembekerülsz e felismerésekkel, ha sírnod kell, hát sírj! Csak legyél tudatában, hogy miért. És ha fáj, gondolj bele ebbe: rossz nélkül lenne-e jó? Nem könnyű az út, de rettegéssel kezdődik a ragyogás, mint ahogy a nappalt megelőzte az éjszaka.

Elégedetlen vagy a munkáddal? Nem ez számodra a legmegfelelőbb munkahely? Gondjaid vannak a családodban? Elsietsz, hogy a városban egyedül sétálj, s közben rájössz, hogy ez nem a te városod, nem találod a helyed benne. Hol a helyed? Hol a boldogságod? Kívül keresed a világban, mint ahogyan, ha ösztöneire hallgat az ember, kifelé menekül a viharból. Pedig a nyugalom a hurrikán szívében van. Ott lelsz békére, ott töltheted fel kimerült lényedet, ott találod a lényeget. A boldogságod és a helyed tehát nem a külvilágban találod meg, hanem önmagadban. Keresd hát a hurrikán szívét a te szívedben! Mert aki már megtalálta: vajon a reggeli friss levegővel szívta magába? Vagy az ebédnél a paprikás csirkével vette magához, netán délután olvasta egy újságban vagy egy könyvben, esetleg az esti filmben látta? Vagy a csillagok fénye sugározta belé az éjszaka? Megtanították rá? Nos, kívülről aligha érkezhetett ez meg. Sokkal inkább belülről, azaz mindig is benne volt. Csak felismerte! Hát akkor mi is a feladatom? A felismerés, a rálátás az életre s önmagamra…