Láncok

Vad habok tépik láncaidat
átcsapó emberáradat.

Egy könyörtelen,
szétfeszített érzés értelem
álnokul áthatol lelkemen.
Hibát követ és váltást követel
egy csonka irdatlan látomás:
-Igazság és vádemelés…
-Védd magad,ha marad erőd
Te szegény nyomorgó előd!
-Várj amíg felemel az igazság
és társít a magány,
a lefizetett Nagy Halvány.
-Széttépett álmok,csalódott várók
ne késsetek,mert bátor végzet
osztja magával
ezt az irdatlan színjátékot.

Csillogó üvegfal homályba tűnik,
nem sorsüldözött,
de őszült már,
révetegen álmodozó értékcsalás.
Nem osztom ma a Fényeket,
S már nem vádolom kétlőn
leölt életképzetem,
marad a fáradt jog: a Suhanás.
Éntörmelékem ritmushalmaza
a megdidergett minden a gondolat.
Búsít a tövist hozó jajévezredek álma,
a magára hagyott emlékpillanat,
a kötelékbe formálódott portakaró.
Krisztus-munka,mely egyszer megtisztul,
Légy az összeragasztott örömök serege,
Vigyázd a Jelent ne haljunk,ne hulljunk.