A kiválasztott
(Minden ember kiválasztott, de nem mindegy ki választotta ki s mire.)

Hol vagy, hol vagy! Kiabált Láng Ernő a szoba közepén toporzékolva, önkívületi állapotban. Közben benézett az ágy alá, felnézett a szekrény tetejére, de csak nem akart előkerülni az a bizonyos dolog. Fintorokat vágva borzolta össze a haját, szája habzott, míg végszóra, az idegösszeroppanás küszöbén, a heti TV-Rádió újság alatt megtalálta a keresett tárgyat. Sóhajtott egyet, mohón felékapott és hüvelykujjával erőteljesen megnyomta az 1-es gombot.
A készülék halk sercegéssel bekapcsolt, Ernő pedig az idegességtől kimerülve elterült az ágyon.
A televízió képernyőjén lassan két alak formája bontakozott ki. Az egyik Joe-é volt, az arany csillagot viselő serifé, a másik Jacké az álarcos banditáé. Épp életre-halálra menő pisztolypárbajt vívtak.
Ernő lassan magához tért az idegkimerültség okozta „kábulatból” és szemeit mereven, szinte üvegesen a képernyőre szegezte. Egy szebb, jobb világ nyílt meg előtte, ilyenkor megszüntek a vágyai, nem voltak álmai, csak egy létezett: a Sorozat és Ő. Ez volt az utolsó befejező, s ezért az egyik legfontosabb epizód, úgy hogy gondoljunk csak bele, mekkora lelki traumát okozott volna neki, ha az évek óta nézett filmsorozat végkifejlete kimarad az életéből. Azt hiszem, így már érthető az előző indokolatlanak látszó idegessége.
Szertartásszerűen feltette fehér cowboy kalapját, megtöltötte a sorozat elején a sarki játékboltban vásárolt fekete patronos pisztolyát, majd leült a sok lovasjelenettől már szétnyűtt fotelba és minden erejével a képernyőre koncentrált. Tekintete komor volt, mint egy szamurájé, fülében a volt egyszer egy vadnyugat baljós szájharmonika dala szólt, homlokán gyöngyökben állt a veríték. Így várta a mindent eldöntő, egyetlen lövést, amely alapjaiban változtathatja meg a „történelmet”.
A film háromezer része alatt rengeteg pisztolypárbajt megvívott már a Serif, amibe Láng Ernő bele is őszült „nem hiába az én idegrendszerem azért mégsem olyan, mint Joe-é” mentegette magát sokszor maga előtt. „De hát a példaképét tényleg kevés ember éri fel, mert ha felérné, akkor már nem lenne példakép ugye”, és ez megnyugvással töltötte el, amikor meginogni látta az önmagába vetett hitét és bizalmát. Az igazság oldalán való elkötelezettség legfőbb bizonyítékának azt az esetet tekintette, amikor a Serif az 1435-dik résznél megsebesült, ekkor neki is éles erős fájdalom hasított a mellkasába és különös módon vérző sebhelyek jelentek meg rajta. Az intenzív osztályon három napig küzdöttek az életéért, a rendőrség pedig nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, lőfegyverrel való emberölési kísérlet miatt. Természetesen Ernő verzióját senki sem hitte el „poszttraumatikus psychotikus szindrómának” titulálták egyszerűen. Azt hiszem, ha ez egy a Jézus életét bemutató film lett volna, a katolikus egyház már rég búcsújáró hellyé nyilvánítja Láng Ernő lakását, őt magát pedig szentté, de legalább boldoggá avatja, de hát a főhős nem Jézus volt hanem csak egy egyszerű serif, így hát Ernőt sem tisztelte senki, egyszerűen csak bolondnak tartotta mindenki.
A képernyőn eközben semmi sem történt, a két főhős már legalább öt perce nézett farkasszemet egymással. Izzadság, sejtelmes zene, feszültség járta át a kietlen, poros vadnyugati tájat, csakúgy, mint Láng Ernő lakását. Ernő komoran nézte Jack a bandita szemeit, eddig még sohasem látta az arcát, mert mind a háromezer részben álarcot viselt, de a szemeit azokat ezer szempár közül is megismerte volna, de meg ám.
Egy hirtelen mozdulat, egy lövés, egy durranás és ezzel véget ért a hosszúra nyúlt jelenet a filmben. A serif súlyos, vérző, halálos sebesüléssel pinokkió bábuként rogyott térdre a poros kisvárosi utcán. Ernő egy pillanatra megremegett. Váratlanul érték a történtek.
Értetlen tekintettel, meglepetten nézte a képernyőt, ahogy az álarcos csörgősarkantyús csizmáiban lassan odalépeget a már félholt áldozathoz.
-    Itt a vég! Szólt gúnyosan Jack. - Készülj a halálra! Köpte ki fogai közül a bűzös szivarcsutkát, és lövésre emelve hatlövetűjét, lassan felhúzta az ütőszegét.
Hiába ölsz meg. Nem állíthatsz meg akkor se. Nyöszörgött félholtan a serif. - Az igazság magját már elvetettem és hidd el meghozza a gyümölcsét. Elvégre nem élhettem hiába, lesz aki tovább viszi a keresztemet.
Ebben a pillanatban lövés dörrent és az álarcos bandita holtan rogyott össze.
-    Tudtam, hogy így lesz. Köszönöm Ernő… Sóhajtott egy utolsót a serif. És meghalt.