Mint csodaváró, ki már
nem hisz a csodákban,
de azért mégis éri néha meglepetés,
úgy vártam, hogy jöjjön el az ősz,
és hozza el a reggeli párában remegő ,
felhő mindazt a színvarázst,
mindazt a pompás felvillanást,
az ezer színben sárguló lombok,
amott az őszülő dombok, ,
mit csak egy impresszionista
képes visszaadni de az se,
mert hol marad a képről mindaz az illat,
amit egy mámoros napon ,
a természet csodái ,
csak tefeléd súgnak,
mikor ajkaddal csókolod a szőlőszemeket,
nyelveddel a nedűt kipréseled,
forr a must, benned erjed,
tüzesít a Nap heve,
vagy a rogyadozó ágon
szemedbe nevet a körte,
és te leszakítod beleharapsz,
a lé végigcsurog az álladon...
Mindez bizony barátom
nincsen ott a vásznon.