Megtörtént eset alapján
Szürkül az ég, nem süt a Nap, Járkálok a házban, szemem majd leragad. Végül, úgy döntök, lefekszem, Olyan álmosító ez az idő, nem? Elnyúlok az ágyon, S nem telik el egy perc, s elnyom az álom. ÁLmomban napsütéses reggel van, S beülök egy fekete kocsiba. Elindulunk egy ismerős helyre, Tudom, már nem egyszer jártam erre. Tudom már, hol vagyunk, A gyümölcsösben, körtét válogatok! Furcsa ez a nap, Keveslem az ölelést, a puszikat, Ez most már így marad? Alig szólsz hozzám, dühös vagy, Ezt a munka teszi, vagy csak a hétfői nap? Rajta vagyok az utánfutón, válogatom a körtét, A nyakamon eltalál egy körtéd, Odajössz, puszit adsz, Finoman masszírozgatsz, El lennék így egész nap! Aztán egy rossz mozdulat, Egy csúszás, és az utánfutó alatt találom magam! Féltem, megijedtem, Mi lesz most velem? De jöttél Te és ordítottál, A traktor egy perc alatt megállt, S bekapcsolta a hidraolikát. Felállok, szememben könnyek, Járni alig birok, nem is merek. Megölellek téged, Elengedlek, figyelem a népet, Mindenki sápadt, rám mered, Rád nézek, kezed-tested remeg, Rám nézel, látod, hogy remegek, megölelsz. Leülünk az utánfutó végére, a lábam lila és dagadt, MIndenhova vizes borogatást raknak. Átölelsz, a könnyeim csöpögnek, Elmondasz mindennek, Mások ölelnek. Rámparancsolnak, maradjak itt, el ne mozduljak, Rád vár a munka, mégis velem maradsz. Megfogunk két vödröt, ráülünk, Beszélgetni próbálunk, s közben remegünk, Átölelsz, s olyan jól esik, Most adnék neked csókot, százat is! Elmondasz mindennek, kifogy a szótárad, Inkább magadhoz szorítasz újra, S mi oly sokáig vagyunk összegabalyodva.... Szórakozol velem, s látom, élvezed, rajtad, én, csak nevetek. Lassan vége anapnak, elindulunk a kocsihoz, Beülünk, s te szórakozol, Megsértődsz, mert a kérdésedre nem válaszolok, Csak mosolygok. Neked már ebből is értened kéne, De nem, te nem érted. Aztán, amikor már mindenki indul haza, A sok ember között magadhoz vonsz szorosan, S bebizonyítod:bátor vagy. Utána is ölelsz, félig tolsz magadtól, rám nézel, Kérdezed, kivel tenném még ezt meg? Senkivel. Elmegyek tőled, beszélgetek másokkal, Már csak azt veszem észre, hogy valaki a derekamat karolja, S ölel magához szorosan. Eljött a búcsú ideje búcsúzni kell az emberektől, A búcsú után mi elindulunk együtt, S bár nem megyünk messzire, A buszba megyünk be, S én fogom és simogatom a kezed, Miközben te beszélgetsz. Alig vagy velem, Máris menned kell. Nem akarom, hogy itthagyj, Elmenj egy puszival, De ez van. Felébredek álmomból, Párnám könnyes a bánattól, Hiszen nem vagy velem, Nem fogod a két kezem, Nem vagy velem, Ha valami baj ér, ki menti meg az életem? Nem tudom, mikor látlak újra, Bizonyára nagyon sokára, S addigra majd elfelejtesz engem, Ha meg nem, Minket majd akkor is minden meg fog gátolni, Nehogy közöttünk legyen bármi.
|