Megjössz hozzám holnap délutánra,
űzött fáradt megtévedt kedvesem.
Örömeim kardvívó sugára,
borzongató tornyos tengerem.
Megpihenek mélyeidbe veszve,
már vágyom a biztos fedélre.
Csak ne volna ez mind oly´ messze!
Mikor lesz még holnap délután?

Addig a Föld elfordul helyéről,
kiáradnak folyók, halk tavak,
kő és cserép örvények közé dől,
patakok sírást zúdítanak.
Addig kiárad vad hegyek gyomra,
boltív, szobor pusztába repül.
Hogy térjek nyugodtan nyugovóra?
Hogy várjam a hajnalt egyedül?

Jöhet addig egy szörnyeteg csillag,
ellenséges pusztító erő,
s egy robajra sistergésbe fullad,
mi most illat, zene, tánc.
Jöjj, ne várass oly nagyon sokáig!
Mikor lesz még holnap délután?

Mousa Tünde