Aranylóan süt le a Nap, S a víz habjaiba elnyúlva, Nyúlna felém, akarna magának.
Homokos a part, a lábam elsüpped benne, Veled vagyok szerelmem, Kéz a kézben.
Hajamat simítja a napsugár, Gyengéden, félvén attól, hogy netán, Nekem ez fáj.
Boldog vagyok, habok nyaldossák talpam, A szerelmem velem van, Öröm nekünk minden pillanat, Mit megszerzünk magunknak.
Olyanok vagyunk mi ketten, mint a Fa és a Nap, Ha nem vagy velem, fájlalom hiányodat, Hiányolom simogató hzangodat, A mézédes csókjaidat!
Karodat szorosan fond át testemen, Ahogy a Nap elnyúlik a tengeren, Úgy érints karodat a testemhez, Ölelj szorosan, érzeni akarom, hogy szeretsz!
Táncol a sugár a hab fodrain, Szinte látni lehet arcát, s rajta azt, hogy élvezi, S ahogy mi a parton sétálunk ketten, Érzem, ahogy a Nap megfogja a szabad kezem.... |