Levél a messzibe

Sötét éjszakákon, ha elfog a bánat,
gondolj valakire, ki vágyik utánad.
Ha elhagyod ki téged szeret,
nélküle nem lesz boldog az életed.
Most bevallom Neked, hogy szívből
szeretlek,
De ki tudja az élet, köztünk mit rejteget.
Én akkor vagyok boldog e világon,
ha két szemed csillogását látom.
Múlnak a napok, nem tudlak látni, 
s úgy érzem, nem érdemes élni.
Sírok, megtehetem, ne haragudj érte;
mert TE vagy szívembe belevésve.
Nem is fogsz a szívemből eltűnni, míg élek,
míg a temetőbe ki nem kísérnek.
Úgy írj választ, ahogy Tőled telik,
őszinte szavakkal, szíved szerint.
Tudom, hogy kedvesebb neked a másik,
de árva lelkem mégis hozzád vágyik.
Ha nem ölelhetlek, szerethetlek,
csókolhatlak,
akkor sem tudok lemondani rólad.
Bár néha úgy érzem VÉGEM!
Mert másé a TE szíved.
Tudom ne is tagadd le, 
ő az kit Te szeretsz.
Én megértelek, hidd el,
bár nagyon fáj nekem.
De küzdeni fogok Érted,
míg el nem nyerem szíved.