A Füles
Kedves, lógó fülű kutya,
becses neve Simon volna,
de miután apánk reánk hagyta
lógó cimpa nevét adta.
Füles lett a neve, a mi Labradorunknak,
vígan éldegél jó nagy udvarunkban.
Bejönni a házba nincs is kedve,
ő inkább legyeket kergetne.
Egyre-másra bolondságot művel,
alig bír el lelógó fülével.
Egyszer madarat fogott,
miután elkóborolt.
Emelt fővel, lógó füllel
hozta meg nagy büszkeséggel.
Az ajtó elé szépen letette,
hátha valaki megdicséri érte.
Nem kellett senkinek ily´ dicső falat,
megmaradt hát neki az elejtett galamb.
Nem igen tudott a fiam még járni,
elindult mégis világot látni.
Mert a kapu nyitva maradt,
elillant a kis vacak.
A hű Füles mit tegyen?
Ő biz´ nem töprengett ezen.
Elindult a nyitott ajtón,
hogy segítsen a kis csavargón.
Az úton gyors autók jöttek,
a Füles mégsem lepődött meg.
Hangos ugatással mindenkit riasztva
oldalával a szökevényt támasztotta.
Ezért neki dicséret járt,
lakásban tölthetett egy egész éjszakát.
Minket ő mindig megvéd,
nem nézi közben saját érdekét.
Mikor tűz égett is mellettünk állt,
bizonygatva bátorságát.
Ha valaki neki fütyül,
énekszóra ő is leül,
leül és farkát csóválgatva
a dallamot ő is elugatja.
Nem tetszhet a szomszédnak a jókutyazene,
mert ha Füles rázendít elszáll a jó kedve.
A Cimpa, mert így is hívjuk,
nekünk jó barátunk,
nem is csak barátunk már ez a kutya,
hanem családunk egyenrangú tagja.
A vacsoránál karácsonykor
ő is kap a káposztából.
Mousa Tünde Budapest 1996.
|