Daruhoz
Sétálni a Hortobágyon,
A nagy puszta síkságon,
Úgy látszik nincs itt semmi,
Csak pár birka , gyom a szikes tájon.
Séta közben egy birkára néztem,
Sokan néztek, Százan egyszerre,
Mindnek rajtam a tekintete.
Fél perc múlva újra legelés,
Fejükben már nem is élek én.
Továbbmegyek, szűkül a kép.
Egy üres részen egy sötét foltot láttam,
Nem nagyon látszott a pusztaságban.
Elmegyek az ezernyi szempártól,
Egy szempárt látok a távolból.
Volt vagy áttetsző gyémánt,
Ha nem, akkor aranyló gyertyaláng.
Egy csendes madár volt az,
Látszólag meg se mozdult,
Fekete tolla volt,
Fején egy vörös csík honolt.
Korona volt az.
Úgy tűnt a puszta választja,
A sok birka egynemű gyapja,
A táncoló délibáb folytonos tánca,
Sok kis virág aranykoronája.
Ő Egyedül álldogált magában,
Birkák sokan egy nyájban,
Rosszallón nézték,
Hogy lehet fekete ruhában,
Mikor ők fehéren vannak a nyárban.
A daru csak engem nézett.
A délibáb homályosan csengett,
A tücskök vele ciripeltek.
Köztünk néma volt minden,
Majd mint a villám, hirtelen
Hangorkán hallatszott felőle.
Azt süvítette, harsogta felém,
Nézzek a birkákra majd nézzek őrá,
Tegyek különbséget sok és egy között,
Nyissak utat majd ég és föld között,
Engedjem ki a szellemet a Földből.
Aztán megláttam a gyomnövénynek nevezett,
Tűrő csodanövényt, mely oda született,
Ekkor a nyájra nézve egy nagy fát láttam,
Ők voltak kik a semmiségükkel, gyorslátású szemükkel
Magasba emelték ezt a darvat gyorsnövésű ágaikról.
Visszanéztem, a Daru nem volt sehol,
Hát ő már az egen volt, vígan dalt dúdolt,
Rájöttem, minden nyáron elszáll egy daru,
Mert a szárnyaló gyümölcs megérik néha,
Nem is olyan ritka, de nem mindegy milyen a gyümölcs,
Ahogy az sem, kik voltak a Fa, mely őket tartotta.
|