Gyémántpalotába vagy jégbe zártalak,
Voltál tegnap a holnap, egy láng-alak,
Feledés és új remény, az élet, és szép,
Ma hamu a gondolat, én is csak élnék…
Tegnapok, ölelések, szívvirág, ma félek,
Jönnek a holnapok, virágot bont a lélek,
Új híd épül valahol, most álmodom,
Ami szép volt: szívemben áthozom…
Füst kavarog, könnyek hullnak, remeg a száj,
Elgyötört szárnyam suttogja még: szállj!
S ha felkél a nap, s ráragyog, hagyom,
Legyen igaza: csillanjon szárnyamon…
Aranyozott néma fonalak, sors-vonalak,
Téged is létem közepébe fontalak,
S ahogy minden könnycsepp pillanat,
A lényeg a szívben lángol, megmarad…
Csak most fáj, s hogy így legyen, engedem,
Körülölel, zúg bánat-tengerem,
Az örvény, a Törvény, Ti, kiket elengedek,
Hogy az álom a Hajnalt bennem szülje meg…
Szülje meg!
Bagi László Hezekiah 2006. október 26.
|