Tele orr (Szegény Cyrano!)

Rémálmom volt arról, hogy a légzésre teljesen alkalmatlan orromat gombostűvel próbálom átjárhatóvá varázsolni, és már össze is jött, de a hirtelen örömtől, hogy újra levegő járja át a szaglószervet, felébredtem.

Ez most az éjszakai műsor.

A duguláselhárító spray persze üres. Az utolsó használható adagot úgy másfél órával ezelőtt egy jobb időket látott szívószállal próbáltam magamévá tenni. Eddig tartott.

Én meg nem tudok lejönni az anyagról.

Csak az tölt el némi nyugalommal, mondhatni csekély szorongásmentességgel, hogy már

6. 00, és pontosan 2 óra múlva nyit a gyógyszertár, ahol majd a mennyei manna csurran az orrnyílásba és helyre teszi azt a sok, és tömör, és nyálkás izét.

7. 30-tól már ügyeletben állok, de nem akarok hirtelen rajtuk csapni, hiszen a legutolsó mérések szerint úgy 2 perc 21…,inkább 22 másodperc a távolság, ajtótól ajtóig.

Nyolc óra után két perccel már nem bírom tovább.

Ajtózárás, aztán matekozok egy kicsit, mert hogyha picit visszafogott tempóban közelítek, akkor akár 8. 05 is lehet mire a patika elé érek és az már nem ciki, akkor már be lehet kéredzkedni egy egyébként 8-kor nyitó szolgáltatóegységbe, ugye?

Nem!

Az ajtó ugyan tárva, de a takarítónő a felmosófa végéről üzeni, hogy még nincs itt az idő.

Az övé biztosan nem, mert én fogok ide az Üllői úti betonba belefúlni, és rövid haláltusa után emlékezésre bírni az utánam jövőket az orrcsepp rendszeres ellenőrzésére a házi patikában, továbbá a „Mit jelent a Nyitva tartás felirat az üzletek bejáratán?” témakörre.

Úgyhogy kivárok.

Nem állok az ajtóba, hogy így sziluettemmel sürgessem a bent dolgozókat.

Nem.

Szerencsére rekordsebességgel szárad a padlólap. Még az is átfut az agyamon, hogy viccesen rákérdezek a takarítófelelősnél a titok nyitjára, de villámgyorsan ejtem az ötletet, mer’ abból csak a gond, csak a baj, csak a félreértés.

A pulthoz lépek gyorsan, ahol ismét türelemre szólítanak föl, de már folytatni sem kell, én tolmácsolom az eseményeket:

„A számítógép!”

A lányzó a pult mögül, helyeslően bólint, de valaki közben járt az érdekemben mert villámgyorsan indul a gép és fél perc múlva már boldogan csöpögtetek.

Meg (van a) váltás. Jöhet az oxigén.

És jön vala.

Persze néhány óra múlva már igényelt az újratöltés.

Aztán egyre sűrűbben, hiszen megjelenik a következő tünet: egyik fülemre sem hallok, egyik fülemre se hallok, egyik fülemre se…

A hipochondriában egy jó dolog van.

Az a kicsi csomag empátia, amit az emberhez vágnak extraként.

Már, ha valaki hipochonder.

Mert egy igazi hipochonder, sose mondana magáról ilyet.

Legfeljebb annyit, hogy ő nagyon beteg!