1.

Józsibácsi aznap reggel is úgy kezdte a napot, mint máskor. Miután kidörgölte szemeiből a csipákat, nagyot ásított, kiköhögte magát, és egy kisbegre pájinkával kiöblítette a száját. Kitárta a gangra vivő rozzant konyhaajtót és a kapuhoz lépett. Megszokásból levizelte a kapufélfát, majd kivette a postás által a kapu és a kerítés közé dugott Népszabadságot és elindult a budi felé, könnyíteni magán. Szeretett ott elüldögélni. Általában jó félórát ücsörgött, mire elvégezte a nagydolgát. Ez alatt hátulról előrefelé haladva átböngészte az újságot.

Bosszankodta, vette tudomásul, hogy kormány már megint ravaszkodik. Húzza a nép nadrágszíját, míg el nem szakad a cérnájuk. „nem lesz ennek jóvége!” dohogott magában, majd lapozott egyet. Ott meg az adópréscsavarás volt szépen feltálalva, le akarták velük nyeletni a békát, hogy éppencsak meg ne akadjon az ember gyerekének a torkán. Mikor ezzel is, meg a székeléssel is végzett, akkurátusan összegyűrte az újságot, hogy nem legyen olyan kemény és kitörölte vele a fenekét.

Miközben ő így kulturálódott, szorgalmas hű felesége, Mariskanéni a Riska fejéséhez készülődött. A tehenet szokása szerint kikötötte az eperfához. Vetett elé egy köteg kukoricafattyat, hagy zabáljon az állat. Ettől megnyugszik amig feji. Aztán odatelepedett alája, a fejőszékre. A fejőzsétárt a csöcse alá helyezte és elkezdte fejni a nagy, böszme jószág tőgyit.

Józsibácsi a bokájáig letolt tubigatyáját próbálta remegő lábszárain át a derekára felhúzni, amikor érthetetlen és máig megmagyarázhatatlan dolog történt: a budiban lévő fekáliából két kanördög emelkedett ki. A hónaalá nyúltak és elkezdték a rúgkapáló és húsvéti malacként visító embert kicipelni a budiból. Erre a visításra kapta fel a fejét Mariskanéni. Ijedtében nagyot rántott a tehén tőgyin, mire a Riska fejőszékestől felrúgta az eperfa tetejére. Ott hányta magára a kereszteket és éktelen visítozásával felverte a tyúkól összes baromfiját. A ludak gágogva repültek át a palánkon és a gúnár kinyújtott nyakkal sziszegve támadt a Józsibácsit cipelő kanördögökre.

Azok egy pillanatra megzavarodva hadakozni kezdtek a gúnárral és elengedték az inát összefosó Józsibácsit. Most meg ő kezdett el felkiabálni felocsúdva első meglepetéséből az eperfán csücsülő feleségének.
–Hé, asszony! Gyere mán segíteni, viszik a baromfiakat! Itt vannak a csirkebegyűjtők, a baromfikommandótól! Mondtam én, hogy vágjuk le őket, mielőtt karanténba raknak bennünkek! Egye el az íz őket! Most mán fújhatjuk a seggüket!

Az asszony némán tátogott, mivel se köpni, se nyelni nem tudott a meglepetéstől, majd összeszedve magát megszólalt.
–Apjuk, hozzad hamar a tyúklétrát, hagy mászok le, adok én ezeknek!
Az ember kihasználva a gúnárral hadakozó ördögök, elfoglaltságát leakasztotta a padlásfeljáró mellé támasztott tyúklétrát, és gyorsan odatámasztotta az eperfához. Mariskanéni fürgén lemászott és felkapva a kút mellé támasztott vesszőseprőt elkezdte csépelni a kanördögöket. Józsibácsi pedig a gúnárt próbálta beterelni a tyúkólba. Ahogy a gúnárt karanténba helyezte Józsibácsi, a két kanördög a veszély elmúltával Mariskanéni megfékezéséhez fogott. Ezt már a Riska sem nézhette tétlenül és elszaggatva a pányvát, egyenként felrúgta őket az eperfára. Onnan káromkodtak le a kanördögök.

–Hé, emberek, ne bomoljanak már! Mi segíteni jöttünk! Tolják ide a tyúklétrát, hagy másszunk le! Odalenn mindent megmagyarázunk!
Miután lecsillapodtak alájuk, tolták a tyúklétrát. Mire a kanördögök lemásztak. Zilálva, a tehenet messzire elkerülve a gangon lévő kecskelábú asztalhoz tántorogtak és lerogytak a padra. Mariskanéni újra nekiállt Riskának, Józsibácsi pedig a kamrából egy butykos pájinkával és három vizespohárral tért vissza. Telibuggyantotta a vizespoharakat és felszólította őket.

–Na, igyátok meg, ettől észhez tértek, aztán majd beszélgetünk, mondta és jó példával előjárva egy húzásra, leengedte a gigáján a tüzes vizet. Az ördögök követni akarván a példáját szintén, nyeldekelni kezdték a bundapálinkát. Előbb a szemeik guvadtak ki, majd fuldokolva félrenyeltek és orrukon, szemükön, fülükön spirreclt ki a drága nedű. Akkorákat ugrottak kínjukban, mint a bakkecske! Se köpni, se nyelni nem tudtak. Mire magukhoz tértek hűdötten fordultak Józsibácsihoz.

–Mi volt ez ember? Az isten kénköves nyilával itattál meg minket? Ebbe bele lehet dögleni! Hunnan szerezted ezt a mérget?–záporoztak a kérdések. Józsibácsi mielőtt válaszolt volna letolta a szaros tubigatyát, felhúzott egy rocska vizet és lecsutakolta az alfelit. Majd leakasztotta a nappali klottgatyáját az ágasfáról és felhúzta. Mindjárt jobban érezte magát. A maradék vizet meg az ördögökre loccsintotta, hagy térjenek mégjobban magukhoz. Hozzájuk lépett és még egy kört töltött. Felemelte a poharát és tósztot mondott.

–Hozta isten magukat!
Ezt azért nem kellett volna, mert az ördögök elkezdtek nyüszíteni az isten emlegetésének hallatán. Józsibácsi ezzel nem törődve folytatta a hegyi beszédet.
–Hívatlan vendégeknek kapun kívül a helye! Az viszont más, ha baráti látogatásról van szó… na, igyunk a megismerkedésünk örömére, barátaim! Egészségetekre! Az ördögök visítva verték magukat a földhöz. De nem volt apelláta Józsibácsi elrikkantotta magát.
–Riska, he!
A tehén toporzékolva kezdte szaggatni a pányvát. Az ördögök halálra váltan elkezdték óvatosan nyeldekelni a tüzes vizet. Most már kis kortyokban iszogatták, és simán lement a pokoli tüzes víz a bendejükbe. Megerősítve az önbizalmukat így szólottak.

–Küldetésben járunk. Egyenesen Lucifer küldött bennünket a magyarok megsegítésére.
–De, mért éppen hozzánk? Nincs nekünk elég bajunk ezzel a madárinfolenzával? Mindjárt itt vannak a Köjálosok, azt fertőtlenítenek, dobálják be a baromfiáinkat a kukásautóba, azt égetik is el őket egy füst alatt!
–Ha jönnek, itt lesznek. Semmit se féljen öregapám! Olyan hatalommal ruházom én fel magát, hogy csak egyet kell bucskáznia a fején és máris maga mellett termünk. Mindent kérhet, megtesszük magának! Egyet kérünk cserébe.

–Mi legyen az?
–Ha befejezi a küldetését, akkor beköltöznek hozzánk, a pokolba! De, azt kikötjük, a Riskát nem hozhatják magukkal, mert életveszélyes!
– A Riska nélkül nem megyünk apjuk, egy tapodtat se!–visította Mariskanéni. Az ember lekapva zanzafejéről herélt svájcisapkáját befogta vele a száját és így fedte.
– He, asszony, ne kárálj itt nekem! Most ugrasztanád el a szerencsénket. Urat csinálnak belőlünk. Mindent kívánhatunk! Még aranytojást tojó tyúkot is!
–Hát, akkor mutassanak valamit! Ha olyan nagy tudósok: tojjon egy aranytojást a kendermagos!

–Mi sem könnyebb! Csettintett egyet az egyik kanördög és intett a fejével, hogy nézze mán, meg mi van a kedermagos alatt! Az öreg bement a tyúkólba, és tenyerén egy aranytojást tarva az asztalhoz támolygott. Mariskanéninek köcsögnagyságúra nyőtek a szemei a csodálkozástól. Most már nem volt ellenvetése. Beadta a derekát.
–Jól van, nem bánom. Majd lesz valami. Beszélyék meg az emberrel, én meg befejezem a fejést!

Így történt, hogy Józsibácsit a kanördögök beavatták az ördögtudományba. Az egyik kanördög mögéje állt, hirtelen lehúzta a klottgatyáját, és a térdére fektette. A másik kanördög egy tüzes billogot vett elő a semmiből és a csupasz fenekére sütötte a pokol bélyegét. Ezzel megpecsételődött Józsibácsi sorsa. Örökre elkötelezte magát az ördögnek.

2.

Miután megegyezett az ördögökkel, azok úgy eltűntek, mint Kossuth a ködben. Pillanatok alatt felszívódtak. Józsibácsi tette a dolgát. Kiganézott a tehén alól, majd a tyúkólat is kitakarította. Rettenetesen nyomasztotta őt is, mint minden falubelijét, hogy a gátőr balfaszsága miatt karanténba helyezték a falut és minden portán rettegve várták a kis háztáji baromfiállományuk hóhérait, a baromfikommandót.

Az a sajnálatos esemény történt ugyanis, hogy gátszakasz bejárása közben Börcsök, a gátőr észrevett egy partravetett döglött hattyút. A helyett azonban, hogy a józan paraszti eszére hallgatva, tovább lökte volna a folyó sodrába, kihalászta és bevitte a jegyzőnek. Az pedig azonnal értesítette a hatóságot! A hatóság pedig nagy erőkkel kiszállva karanténba helyezte a falut és a környéket, s elkezdte a baromfiak lemészárlását.

A lakosság meg volt őrülve ettől a csapástól és a szerencsétlen Börcsököt okolták e műhiba miatt. Már-már úgy látszott, hogy kiközösíti a falu, amikor hirtelen, döntő fordulat állt be az ügyben. A faluvégi Kurta kocsmában a szokásos esti iszogatással és kártyázással egybekötött kulturálódás folyt, éppen amikor a ferbliben Józsibácsi elbukta a zsebpénzét. Az ívó egyik sarkában a felháborodott baromfitartók szidták a Börcsököt, mint a bokrot. A tyúkos Lexi, merthogy ilyen radamánynévvel illették a falu jómódú tyúktojást termelő vállalkozóját, akinek a fél falu dolgozott feketén, így szónokolt.

–Emberek, ha én ezt a Börcsököt meglátom elfog a harci ideg! Komolyan mondom, ha a kezem közé kapom, kinyomom belőle a szuszt. Hogy lehetett ember ekkora marha? Nekem legalább ötmilliós kár okozott. A kártérítés, csak a tyúkokra szól. Nem pedig az elmaradt többszázezer tojás áráról… Komolyan mondom, csődbe visz engemet ez a barom!
–He, he ,he e… kucc-kucc! –veri hátba a sertéseket tenyésztő cimborája Csócsa, a másik nagygazda! Mi van cimbora, nem tetszik a rendszer? Mi bajod neked ezzel a becsületes gátőrrel? Csak teljesítette a bejelentési kötelezettségét.

–Ó, hogy az ördög tépkeje ki a szemszőrit! Arra nem gondolt, hogy bepánikolnak tőle a hatóságok és velem , meg a kistermelőkkel szúrnak ki! Elviszik a kisemberek utolsó tyúkocskáit, kacsáit, libáit! A récerucáit?
–Ne, aggódj, kifizetik őket!
–Bagóért ölik halomra a baromfiakat!
–Legjobb lenne, ha előre leölnénk, hűtőládákba raknánk őket, akkor is jóljárnánk! –vette közbe Buzi, a falu dögterese a lapokból felpillantva. Sambec a másik kártyapertner rálicitált.
–Ugyanmár Jakab, és ha valamelyik tényleg emberre is káros vírussal fertőzött?

–Fertőzött az anyád-segged, te! Hát ez csak egy nagy felhajtás, hogy kipusztítsák a magyarok baromfiállományát! Aztán, jöhet a holland táposcsibe! Tudom én, mire megy ki a játék cimbora. Jól meg lett ez szervezve, majd valamikor párezer forintokkal kilökik a szemeinket, aztán az import csirke ára az egekbe szökik! Ez az igazi integráció pajtás.
Miközben így ökölődnek, nyílik az ajtó és féloldalasan Börcsök óvakodik beljebb. Minden szem rászegeződik, mint Júdásra, aki elárulta Krisztust. Börcsök a pulthoz lép és egy korsó sört rendel. Majd egyik asztalhoz sem merve leülni, a pultnál ácsorogva kortyolgatja a sörét.

A kártyázók vadul ütik a blattot! És beüt a menykő. Józsibácsi már a karóráját is lecsatolta a karjáról. Ma valahogy rájár a rúd. Amikor a feleségét akarja feltenni, nem engedik. Senkinek sem tetszik a Mariskanéni bibircsókos orcája, termetes alakja. Józsibácsinak hírtelen mentőötlete támad. Előhúzza a mellényzsebből a féltve őrzött aranytojást.  Beteszi a tétre.
 – Na, ez elég lesz. Ütöm a bankot! – a cimborák összenéznek és rábólintanak, és Józsibácsi elbukja a tétet.

–Nem baj, majd tojik a kendermagos másikat! –vigasztalja magát, és büszkén tekint körbe. A cimborák azt hívén meghibbant, egy deci kerítésszaggató pálinkát hozatnak ki neki, hogy helyrebillenjen az eszekereke. Na, ettől az öregnek kinyílt a meseládája.
–Nyugodtan elvihetitek a Pubihoz, a zálogházi becsüshöz! Én már lemérettem vele. Harminc grammot nyomott. Aztmondta megér vagy húszezret! Kár hogy nincsen benne védjegy, így csak törtaranyban lehet számolni. Nem baj, több a semminél! Mondom, hogy tojik reggelre a kendermagos másikat! Hitelbe nem lehetne megütnöm a bankot?

– Idefigyelj Józsi! Azthiszed megtehetsz minket ezzel a dumával. Hozzad ide azt a tyúkot, tedd fel a bankra, aztán majd meglátjuk!
–Nem lehet cimborák.
–Aztán mér nem?
–Mert, ha elnyeritek tőlem az aranytojást tojó tyúkocskát, akkor nekem holnap már a többiek görbét tojnak! Ti meg teli lesztek aranytojással.
–Mondasz valamit, mert jár a szád!-vakarta a fejebúbját Csócsa, a negyedik kártyapartner. –csaktán nem kárpótlásul kaptad a levágott csirkéidért?
–De, igen.
–Aztán kitől?
–Az ördögtől…

Ekkor már minden szem rájuk szegeződött. Krapaj, a hentes újabb kört rendelve igencsak biztatta Józsibácsit.
–Kivele öreg, hagy halljuk! Szeretnénk egy jót röhögni!
–Mit akartok hallani?
–Kitől kaptad ezt a tojást?
–Az ördögtől.
–Csaktán nem egyenesen Belzebubtól, he?
–Nem, két kanördögtől. Azt mondták, hogy csak jó célra használhatom fel a segítségüket. Például a baromfiiaktól megfosztottaknak juttathatok ezekből az aranytojásokból kompenzációként kárenyhítésként.
–Hiszem is meg nem is! –szólt bele a vitába a tyúkos Lexi. Nekem hány tojást tudsz tojatni az ötmilla káromért?
–Tudomisén, megkéne kérdezni!
–Kérdezzük meg!–vágta hátba az öreget Csócsa és előre készítette a száját a röhögére. Az öreg tántorogva fel állt, a kocsma közepébe ballagott és egyet bucskázott a fején. Azonnal láthatatlanná vált és helyette mintha a földből nőt volna ki ott állt a két kanördög.

A kocsma közönségében megállt az ütő. Szó bennakadt, hang megszakadt, lehellett megszelik, a kocsma közepén két kanördög emelkedik. Meghajolnak a közönség felé és megkérdezik, kinek miben segíthetnek. Mindegyik dörgöli a szemeit, egyik se mer megszólalni. Gonosz varázslat ez, gondolják magukban. Végülis a tyúkos megembereli magát és szóra nyitja száját.
–Nekem, van ötmilliós károm ebből a baromi influenza mizériából, ha kompenzálni tudnátok, meghálálnám cimborák. –az egyik kanördög csettintett egyet és máris a markában tartott ötmilliót. Komótosan átnyújtotta a tyúkosnak.

–Parancsoljál cimbora! –a tyúkos belemarkolt a pénzkötegbe, majd számolgatni kezdte. Miután konstatálta, hogy hiánytalan az összeg, így fordult az ördögökhöz.
–Bánom én, ha eleven ördögök vagytok is! Azt mondjátok meg, mivel hálálhatom meg a kedvességeteket?
Az ördögöknek se kellett több. Megragadták a tyúkost. Az egyik lehúzta a nadrágját, a térdére fektette, míg a másik rásütötte a pokolbeli ördögök billogját. Lexi úgy ordított, mint a fábaszorult féreg. Miután elengedték így szóltak hozzá.

–Most már örök hálára kötelezted magadat. Bármikor szükségünk lesz a szolgálatodra, betüzesedik a billog az alfeleden és amig nem, bucskázol egyet a fejeden, addig égeti a valagadat. A bucskázással a pokolba kerülsz, és ott megkapod a parancsokat. A tyúkost a hányinger kerülgette, és undorral lökte volna vissza a pénzt, de kegyetlenül el kezdett égni a seggén a billog. Ez aztán visszatérítette a valóságba. A népek elborzadva nézték. Ezekután senki nem, mert bármit is kérni az ördögöktől. Egyedül Börcsök próbálta menteni a helyzetet. Így szólt hozzájuk.

–Ördög uraim! Ha meg nem sérteném magukat, én egy tehénkét kérnék a családomnak az elpusztított baromfiim helyett. A kanördögök egyike csettintett egyet a nyelvivel és máris ott állott egy tarka tehén a kocsma közepén. Elhűlve forgatták, dörgölték a szemeiket a kocsmanépek. Az ördög Börcsök kezébe nyomta a kötőféket és így szólott.
–Vidd, a tied!
Ezzel az egyik elkapta a grabancát, a másik pedig megbillogozta. Börcsök ordított, mint a fábaszorult féreg, majd nyüszítve kitántorgott a kocsmaajtón, maga után húzva a pokolból ajándékul kapott tehénkéjét. Miután bekötötte az istállóba, visszaindult a kocsmába, hátha tudna még valamit kikunyerálni az ördögöktől.

Mire visszaért, már az ördögök már nem voltak ott. Józsibácsi vadul verte a blattot a cimborákkal. Éppen az utolsó húszezreseket nyerték el a tyúkostól. Ebül szerzett pénz, ebül vész el- mondja a közmondás. Így is lett. Lett ám becsülete a Börcsöknek. Nem győzték dicsérgetni a bátorságáért, és a becsületességéért, hogy a döglött hattyút, ahelyett, hogy elsinkófálta volna, bevitte a jegyzőnek. Nélküle bizony nem szakadt volna a falura ez a nagy aranyeső! Józsibácsival megígértették, hogy minden károsultnak tojat a kendermagossal egy-egy aranytojást. Miután teljesen kifosztották a tyúkost, kiitták maradék söreiket, és hazatérve eltették magukat holnapra.

3.
Ettől a naptól kezdve igencsak megnőtt Józsibácsinak és Börcsöknek a becsülte. A kendermagos tyúkocskának, önitatóval és önetetővel kombinált külön ketrecet eszkábolt. A falusiak sorban állnak a nekik járó aranytojásokért. Vitték pokolbéli jussukat, mint a cukrot. Jól jött ez a kis kárpótlás mindenkinek. Azzal sem törődtek, hogy ezzel örökre elkötelezték magukat az ördögnek.

Börcsöknek is felszökött az árfolyama. A híre eljutott a szomszéd falvakba, sőt még a másik megyékbe is. Sorban álltak nála és hívták magukhoz, ugyan találna ott is egy-egy döglött hattyút. Hozták-vitték. Börcsök találékony ember volt. Járta a folyópartot, olykor csónakba ülve is bóklászott. Aki keres az, pedig talál.  Mindig volt neki tartalékban egy-két beteg, vagy döglött hattyúja. Szépen hozott a konyhára ez a gazdaságos tevékenység. Tellett a gyerekeknek ruhákra, cipőkre, divatos cuccokra a nagylányoknak, új kocsira a vőnek.

Csak egy gondja volt:a tehén kapacitása véges volt. Napi húszliternél nem adott több tejet. Egyik reggel így fohászkodott magában.  „ó, bárcsak kiapadhatatlan lenne ez a tehénke, annyi tejet adna!” Fohásza megértő fülekre talált. Kegyetlenül elkezdett égni a valagán a billog helye és pillanatok alatt előtte termett a két kanördög. Meghajoltak előtte és megkérdezték tőle.
–Mit parancsolsz édes gazdánk?
–Háát, szeretném, ha a Riska sose apadna el, annyi tejet adna!
–Kérésed parancs! Mondták neki és csettitettek. A Riska tőgye akkorára duzzadt a teménytelen tejtől, hogy úgy bőgött a feszülő tőgyek miatt, mint a marha.

Szalad a tyúkólból, éppen a tojásgyűjtéssel bíbelődő élete párja azonmód, szalmával telitüzdelt hajjal. Nézné, mi baja a Riskának, hiszen az elébb fejte meg? Mikor meglátta a tejtől duzzadó tőgyeket, elkezdte hányni magára a kereszteket. Így óbégatott.
–Hé,apjuk,mi a fene leli ezt a jószágot?
–Mi lelné, biztosan elfelejtetted megfejni asszony! Kapjad a zsétárt, azt üljél alája! –Juliskanéni nekiállt Riskának. A tej csak nem akart szünetelni. Az ördög oadúgta Börcsöknek.
–ha nem akarsz több tejet, csettints egyet! Ha többet akarsz, csettints kettőt!–Börcsök csettintett és elapadt a Riska teje. Mielőtt megkönnyebbülten felsóhajthatott volna az ördög máris lábaközé fogta, húzta le a gatyáját és fektette a térdére. Újfent megbillogozta, de mostmár a másik seggit is

Börcsök ordított, mint a marha. Az ördög így vigasztalta.
–Viseld ezt a kis kellemetlenséget, azért amit cserébe kaptál. Így rójuk fel a feladataidat. Már két lerovandó hálával tartozol Belzebubnak. Ha szükségünk lesz rád, elkezd égni a segged partja, és azonnal bucskázni kell a fejeden át. Akkor ott termünk melletted és megadjuk az újabb feladatot számodra. Ha teljesítetted, akkor az egyik billog helye eltűnik… –mondták kajánul vigyorogva és egyet bucskázva a fejükön, eltűntek a semmiben. Börcsök még borogatta egy-két napig az égetően sajgó alfelét, aztán elfeledkezett az egészről. Riska pedig kifogyhatatlanul ontotta a tejet a családnak. Lassan a fél falut ők látták el tejjel, vajjal, túróval.
Az asszonynak volt miből vásárolgatni a gyerekeknek.

Történt egyszer, hogy ott fönn is felfigyeltek rájuk. A hírük eljutott a, minisztériumba is. A miniszterelnök éppen a konvergencia programon rágódott. Sehogyan sem tudta beadagolni a népnek, hogy milyen jó lesz nekik, ha levágják az összes baromfiakat, aztán meg a sertéseket, marhákat. Nem kell velük bíbelődni az Unió, pedig fizet minden egyes kivágott állatért, mint a köles.

Az ellenzék azonban gyanakodott. Kérdezgették egymástól, hogy ugyan kinek a zsebibe folynak be azok a segélyek, kompenzációs, kártérítési összegek? Szerettek volna tisztavizet önteni a pohárba. Hatpárti egyeztetésre ültek le a miniszterelnökkel és a mezőgazdasági miniszterrel. Egyre-másra szegezték nekik a kérdéseket.
–Mennyi az eddig befolyt összeg? Hogyan oszthatnák el a pártok egymás között. –kérdezték jobbról is meg balról is. A miniszter dadogva magyarázkodni kezdett. Úgy csűrte-csavarta a szavakat, mint mosónő a kapcarongyot.

–Hát hogyan, na hogyan? Ez számítás és nézőpont kérdése. Jut is, marad is. Minden párt megkapja a jussát, attól függően, hogy mekkora a sullya a parlamentben. Na, értitek már?
–És, mi lesz a gazdákkal, mit kapnak ebből a parasztok?–okoskodik a búzaégető Karsai.
–Hát, nahát, hogy mi is? Megvan: amit Bugi a tapasztásért! –vágta ki magát a kutyaszorítóból a miniszter.
–Az, mit kapott, kérdezik innen is-onnan is felajzva.
–Megmondom nektek őszintén: lófaszt a seggibe! –lett nagy hangzavar, kiabálás. Asztal csapkodása, egymás szidalmazása. Már, már egymásnak estek a honatyák, amikor kinyílt a terem ajtaja és Börcsököt hozták be a teremőrök.

A miniszterelnök elébe sietett és lekezelt a remegő lábakkal citerázó emberke előtt. Az asztalfőre ültette és bemutatta a jelenlévőknek.
–Íme, itt áll előttünk a nagy problémamegoldó Börcsök úr. Úgy hallottuk, hogy sikeresen elrendezte a baromfiak sorsát. Ahol nem találtak fertőzött tyúkokat, oda is eljuttatott egy-két döglött hattyút. Így kell ezt csinálni uraim! Nos, lehet tőle kérdezni, tanácsokat kérni. Mindenre talál megoldást ez a szemfüles gátőr. A pártvezérek, miniszterek összesúgtak egymás közt és a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter kért szót.

–Nekem az volna a tiszteletteljes kérésem, hogy a marhák kivágását kéne felpörgetni, mert amig egy marha is van az országban, addig nem fizet az unió kivágási pénz. A parasztok ellenállnak, nem hajlandók önként kivágni a marháikat. Erre varrjon gombot a Börcsök úr. –Börcsök ráncolta a homlokát, mit is kellene tenni, hogy ez a probléma megoldódjék. Nem jutott semmi az eszébe. A billogok viszont elkezdtek égni a valagán. Mit tehetett, bucskázott egyet a fején és máris ott állt a két kanördög a teremben. A honatyák se köpni, se nyelni nem tudtak a meglepetéstől.

A kanördögök behízelgő hangon felvezették a dolgokat.
–Uraim, első teendő a Börcsököt kinevezitek miniszternek. Aztán a többit rá kell bíznotok! Hamarosa kerge-marha kórral fertőzött döglött teheneket fognak találni a gazdák a legelőkön. Úgy vagdossák le a bepánikolt parasztok a teheneiket, mint egy csirkét! Pár héten belül megoldjuk ezt a problémát. Na áll az alku uraim?

–Hát, ha ez ára, én szívesen lemondok a posztomról. Állt fel a mezőgazdasági miniszter.
–Én pedig ezennel kinevezem mezőgazdasági és élelmezési miniszterré Börcsök urat! –mondta a miniszterelnök.
–Az ördögök elkapták Börcsököt és egy harmadik billogot is a valagára sütöttek. Aztán ahogy jöttek el is, tűntek. Börcsök elfoglalta a miniszteri posztot és belevette magát a munkába. Egy hónap sem telt bele, a tehenek úgy hullottak, mint a legyek. Hamarosan megérkeztek a segélyek és azon melegiben széjjel is osztották maguk között a honatyák. Börcsöknek igencsak megnőtt a respektje.

Igenám, csak nem volt ez az ő világa. Igencsak kívánkozott haza a gátőrházba. Levezényelte még a sertéspestit. Sikeresen kipusztította a sertésállományt. Megkapta a legnagyobb kitüntetést és leköszönt a posztjáról. Így szólt a miniszterelnökhöz.
–Miniszterelnök úr, szeretnék visszatérni az eke szarvához, azaz a gátőrházba. Elvégeztem a munkát, kérem az elbocsjtásomat.– a miniszterelnök kicsit tétovázott és megtalálta a megoldást.

–Idefigyeljen Börcsök úr. Megegyezhetünk. Teljes miniszteri fizetéssel nyugdíjazzuk, szolgálatainak elismerése érdeméül. Egyet kérek öntől: ha az ország újra szarba lesz, akkor reaktiválhassuk.
–Oké! Megígérem, ha a sors úgy hozza, állok a gátra, s kivezetem a viharból az ország hajóját.
–Mi pedig arany betűkkel írjuk be a nevedet a dicsőségkönyvbe! Proszit!–mondta és koccintásra emelte a poharát a miniszterelnök. Miután megitták a pertut, csókot váltottak.

Börcsök hazatért övéihez. A nép pedig hízott a lengyel, holland, belga húsokon, az albán tejen és vedelve az orosz vodkát kiokádta magából a felgyülemlett keserűséget. Munkanélküli segélyen tengődve ődöngtek a bevásárlóközpontokban bámulva a sok csábító árucikkeket. Megvenni már nem volt pénzük, hiszen a segélyekből éppenhogy a túlélésre tellett. Ez a nagy pénztelenség elkeserítette a kormányfőt és pénzügyminisztert okolta mindenért. Miért nem feji jobban az Uniót? Még a végén fizetésképtelen lesz az ország. Üres a kincstár. Valamit tenni kéne, de mit!

4.

A miniszterelnök sokadszorra hívatta magaelé a pénzügyminisztert, de az eszmecserétől nem lettek okosabbak. Ekkor valaki súgott nekik. A megbeszélés hevében mintha azt a suggalatot hallották volna, hogy miért nem hívatják maguk elé a Józsibácsit. A miniszterelnök azonnal kiadta a parancsot, hogy teremtsék elő és állítsák a színe elé Józsibácsit az aranytojást tojó tyúkocskával együtt. Pillanatok alatt ott is termett Józsibácsi a tyúkocskával.

–Isten hozta minálunk!–fogott vele kezet a miniszterelnök. Remélem, tudja, miről van szó? Az úton már ismertették a titkáraim magával a tényállást. Szóval, van valami tippje?
–Nézzék, nekem van ez a tyúkocskám, ez naponta tojik egy aranytojást. Arra elég csak, hogy a környékemen élő szegény embereket támogassam. Itt nagyobb volumenben kellene gondolkodniuk. Évi 360 aranytojással nem lehet az ország szekerét kihúzni a bajból.

–Az isten szerelmére ember, éppen ezért hívattuk magát a színünk elé. Úgy tudjuk, hogy vannak kapcsolatai. Nem tudnánk hasznosítani és elérni, hogy megteljen a kincstár.
–Nézze miniszterelnök úr, ehhez én kicsi vagyok. Segítséget kell hívnom, ha megengedik. Pardon, bocsánat– Mondta és egyet bucskázott a fején át. Rögtön ott termett a két kanördög.
–Mit parancsolsz, kedves gazdánk?
–Nagy baj van cimborák: szarban van az ország. Üres a kincstár, megkéne tölteni.
–Csak ennyi a baj! Az ördög csettintett egyet és máris ott állt az asztalon egy aranybolyú.

–Csak kérnetek kell és ontja a valutát.–mondta és a pénzügyminiszterre siklott tekintete. Az pedig a borjú elé lépett és egy milliárd Eurót kért tőle. A borjú eltátotta aranypofját és csakúgy hullottak belőle az eurók. A pénzügyminiszternek megköszönni sem maradt ideje. Az egyik kanördög az ölébe kapta, lehúzta a nadrágját, és a térdére fektetve megbillogozta. A pénzügyminiszter úgy ordított, mint egy marha.

A kanördög így szólt a fenekén csúszó, átkozódó miniszterhez. Most már örökre elkötelezted magadat az ördögnek. Ha valami kérésed lesz ezután, csak egyet bucskázzál a fejeden át, és máris megjelenünk. Kirángatjuk neked az ország szekerét a bajból. –mondta az ördög és mindketten eltűntek, mint Kossuth a ködben.

Nagyon megörültek a miniszterek ennek a pénzfejési lehetőségnek, és most már elhanyagolták a pályázatokat. Minek veszkődni velük, mikor annyi Eurót hívnak le a borjú által amennyit, csak akarnak. Lett is nagy ünneplés, dinom-dánom. Az egész testület, a minisztertanács, élén a miniszterelnökkel hétnapra szóló vigasságot rendezett munkatársaiknak.

De hát a jó hír lepkeszárnyakon száll. Eljutott az aranyborjú híre az Unióba is. Felszólították a magyarokat, hogy osszák meg velük ezt a pénzszerzési forrást, különben kizárják őket az Unióból! Főtt a feje a miniszterelnöknek, mit lehetne tenni, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Ekkor úgy döntött, hogy az ördöghöz fordul segítségért. Hívatta Józsibácsit, hogy hozza össze őt az ördögökkel. Józsibácsi sietve jő, és belépve lekezelnek egymással. A miniszterelnök azonnal a tárgyra tér.

–Józsikám, nagy baj van. Csak a te segítségeddel tudjuk ezt megoldani. Nézd, az Unió sarkall bennünket, hogy adjuk ki nekik az aranyborjút. Én viszont ezt nemzetárulásnak tartanám. Valami más megoldásban kell gondolkodnunk.
–Ferikém–csak így per Feri– lenne egy megoldás: összehozlak a kanördöggel. Ő biztosan segít, de ennek ára lesz! Örökre lekötelezed magad Belzebubnak. Vállalod így is?
–Vállalom hát! A karrierem érdekében mindenre hajlandó vagyok. Azt se bánom, ha az ördög köti meg a nyakkendőmet!

Józsibácsi látva ezt a nagy elszántságot, egyet bucskázott a fején és máris ott teremett a két kanördög.
–Mit parancsolsz kedves gazdánk?
–Nem parancsolok, csak kérek. Hallgassátok meg a miniszterelnök urat és teljesítsétek a kérését! – A miniszterelnök első döbbenetéből magához térve dadogva vezette elő a témát.
–Tisztelt uraim, az Unió szarban van! Javaslom, hogy terjesszük ki áldásos tevékenységünket Európára is. Ki kell lépnünk kies hazánk korlátiból.

–Az a kérés, hogy oldjuk meg az olajválságot! Az olajárak az egekig szöktek. Az arabok elszemtelenkedtek. Úgy ülnek az olajon, mint kotlós a tojásokon. Lehet erre valamit kitalálni?
–Lehet, de ennek ára van.
–Állok elébe.
A két ördög fogta a miniszterelnököt. Lehúzták a nadrágját az ördög tüzes billogjával, megbillogozták alfelét. Mondanom sem kell a miniszterelnök úgy visított, mint a fába szorult féreg. Miután lecsillapodott és szepegve, egyre csak tapogatta égő valagát, mint egy kisgyerek a verés után az ördög így szólt hozzá.

Mielőtt elindulnál Brüsszelbe, bucskázz egyet a fejeden át. A pokolban találod magadat. Ott minden segítséget megkapsz. Kész projekttel vár maga Belzebub, melyet a rendelkezésedre bocsát. –befejezve mondókáját, mind a két ördög eltűnt, mint a kámfor.

5.

Így is tett a miniszterelnök. Bucskázott egyet a fején és máris a pokolban találta magát. Belzebub és Lucifer már várta.
–Nos, mi az óhaj? –kérdezték tőle, egymás szavába vágva. A miniszterelnök előadta az országnak és Európának, az olajválság miatti sanyarú helyzetét.
–Erre kérnék frappáns megoldást ördöguraim!
–Csak ennyi a baj?
–Nem elég ez uram?

Belzebub csettintett egyet és máris a hatalmas olajtengert varázsolt az alföld alá. Lucifer sem akarván kimaradni a buliból, ő pedig a Dunántúl alá gáztározót varázsolt. Miután befejezték a varázslást a miniszterelnökhöz fordultak.
–Csak be kell csatlakoztatnotok az üresen hörgő olaj és gázvezetékeket a csapokhoz. A csap kulcsa mindig a miniszterelnöknél lesz. Ha csettint egyet, leállíthatja egész Európa energiaellátását. Magyarország kulcspozícióba kerül.
–Van még valami kérésed?

–Uram, ha összecsapnak a kormány felett a hullámok, és ennek ellenére is megbukunk, nem tudnál kibrusztolni nekem a Kovács helyett egy energiaügyi mininiszteri állást Brüsszelben?
–Kérésed parancs!–mondta Belzebub és a két kanördög megragadta, lehúzta a nadrágját és a meztelen fenekére, égette a billogot. Mondani sem kell, hogy úgy vonyított a miniszterelnök, mint a kutya.

Így beavatván visszarepítették az országházba. Első dolga volt magaelé rendelni az energia minisztert és kiautózni vele a gáz, és olajtengert megszemlélni. Valóban elkészültek a becsatlakozók a csonkokra és áramlott az olaj nyugat felé. Ezt a hirtelen ölünkbe hullott gazdagságot meg kellett ünnepelni. Ünnepi ülést hívtak össze az országházba. Ott volt mindenki, aki számított akkoriban. Halomban álltak az Euró kötegek az asztalokon. Aranytojásokat szervíroztak desszertként és körbetáncolták az aranyborjút, meg a kendermagos tyúkocskát.

Tószt követett tószt. Mindenki a miniszterelnökről zengett dicshimnuszokat, hogy kihúzta az ország szekerét a bajból. Már olyan hangok is elhangzottak, hogy fel kellene terjeszteni az Unió elnöki posztjára. Itt tartottak benn. Kinn pedig a Kossuth téren hatalmas tömeg lincshangulatban követelte a kormány lemondását. Az egyik honatya kinyitotta az ablakot és behallatszott az elégedetlenkedők kántálása.
–Munkát, kenyeret, az uraknak kötelet!
–Csukd be gyorsan!–szólt rá a miniszterelnök. Fülemnek kellemetlen-e zaj. Miután becsukódott az ablak tovább folyt benn a mulatozás. Mindenki előtt Euró milliárdok tornyosultak és a pityókás honatyák aranytojásokkal hajigálták egymást.

A mulatozás csúcspontján a tömeg betörve a nagyajtót, bezúdult a terembe. A miniszterelnök kétségbeesésében bucskázott egyet a fején át és máris ott állt a két kanördög. Kérdezik tőle.
–Mit parancsolsz kedves gazdánk?
–Vigyél minket a pokolba, még ott is jobb lesz nekünk, mintha a tömeg prédaivá válunk.
–Kérésed parancs.–mondta a kanördög és csettintett egyet. Abban a pillanatban kifordult a tér és az összes honatya a pokolban találta magát. A berontó tömeg vasvillával hányta széjjel a levegőbe az Euró kötegeket. Vitte, aki érte. A nagy rablás közepette észre sem vették, hogy megnyílt alattuk a föld és Országházastól együtt a pokolba süllyedtek…

6.

A kocsmában zajlik a mindennapi élet. Az egyik sarokasztalnál a kártyázók verik a blattot és erősítgetik az öntudatukat, fröccsel, pálinkával és sörrel. A középsőasztalnál Kukucska Lajos nagybérlő tartja a mindennapi eligazítást feketenapszámosainak. Ilyenkor fizeti őket az aznap végzett munkájukért, aminek egyrészét, itt helyben el is isszák. Miért ne? Megdolgoztak érte.
–Emberek, a mai napszám tízórára 3000 Ft. Járuljanak az úr asztalához!  Lajosbácsi fizet.–A népek pedig, szépen sorjában tartják a markukat a megérdemelt jussukért.

Lajos, agronómusként valaha a TSZ-be ágazatvezetőként dolgozott. Mikor a TSZ-t széjjelcincálták, akkor lecsapott két kombájnra és három traktorra. Fillérekért, szinte kilóra megvásárolta a gépeket. Ki vette a saját apai és anyai örökségét, a 27 hold földet. Elkezdett rajta gazdálkodni. Jól ment az üzlet és kevésnek bizonyult a föld. Ekkor ütött be a jólét. Hála Józsibácsi kendermagosának a lakosság tele volt aranytojással. Lajosnak jó volt a lapjárása és hamarosan elnyeregette a falusiak aranytojásait.

Mivel a hirtelen ölükbe hullott földekkel a mezőgazdaságból kiábrándult lakosok nem tudtak mit kezdeni gépek nélkül, szépen bér beadogatták Lajosnak a földeiket. Lajos a tőlük elnyert aranytojásokkal fizetett nekik a bérletért, amit pár nap alatt Csócsával a veres hentessel és Lexivel egyetemben újfent visszanyertek. Így nem maradt más választásuk a népeknek, mint a saját, bérbe adott földjeiken napszámosként Lajosnak extraprofitot termelni verítékes munkájukkal. Avagy a tyúkosnál trágyát hordani, tápot keverni, tojást szedni fillérekért.

A kártyaasztalnál tyúkos Lexi, Csócsa hentes, Fejgli Csula, a Kottafejű foltozószabó, és Dikóné a helyi fűszeres, ütötték a lapokat. A lakosoktól záloghitelbe adott aranytojásokkal játszottak. Egy aranytojásnak húszezer Ft volt az értéke. Kártyázás közben folyt az ilyenkor szokásos eszmecsere. Éppen a kormány adócsomagjának taglalásán rágódtak. Lexi vezette fel a témát.
–Emberek, mit szóltok ezekhez a karácsonyi csomagokhoz?
–Úgy igaz: ezek előrehozták nekünk a karácsonyt! Jól feljbekólintották a népet az ódóemeléssel!–szívott egyet a szivarján Dikóné, és emelte a tétet.

A partnerek komolyan bólogattak, és fröccseikbe fojtották utálatukat. Legszívesebben lábuknál fogva rángatták volna ki a bársonyszékekből az adóprés kiagyalóit. Csócsa, elkeseredetten vágott közbe:– ha így megy, tovább lehúzhatom a redőnyt! A népnek nemhogy pénze, de már egy szem aranytojása sincsen, hogy húst vásárolják nálam! Sorra büdösödik a hús a mélyhűtőmbe. Nem győzöm tizedszerre is újra fagyasztani, amit nem visznek el. Kontra! Ütöm a bankot! –zárta a monológot. Tyúkos Lexi trónfolt: kontra innen is! Mondta és kiterítve a lapokat besöpörte a bankban lévő hetvenkét aranytojást. Megelégedetten nézett körbe és egyhajtókára kiitta a sörét. Majd lassan, komótosan megszólalt.

–Lassan mondom, hogy minden hülye, balek értse: nem igaz, hogy nem lesz gázáremelés, nemigaz, hogy nem lesz több csomag! Értitek, hee? Nemtom mire megy ki a játék, de nem lesz ennek jó vége. Az Unió felzabál bennünket szőröstől-bőröstől. Eddig is csak úgy éltünk meg, ha kicsaltuk, loptuk a szemit az államnak! Ezután meg belefingunk nekik a nulláslisztbe! Most ezzel a rohadt Ügyfélkapuval kergetnek az őrületbe bennünket. Hát honnan vegyen a paraszt számítógépet, mi a francnak neki az Internet, amikor örül, ha ki tudja böngészni a Népszabadságot! Nemigaz Józsibácsi?
–Jól beszélsz, mert nem dadogsz!–vette közbe Józsibácsi és nagyot sercincve köpte a sarokba, a nikotinízű, keserű nyálat. Még, jó, hogy az ördög ajándékait nem adóztatják meg!

–Ne keseredj el arra is sor, kerül cimbora. Mindig lesz olyan ember a közösségben, aki beárul az Apehnál! Majd jön az Adókommandó, vizslatnak, aztán bilincsbe verve visznek el, hiába is lamentálsz! Bezárnak a dutyiba a tyúkocskáddal együtt!
–Akkor már vigyék el a Börcsök tehenét is! –vágott vissza Józsibácsi. Erre Börcsök megütötte a bankot és meg is nyerte.
–Na, erre varjá gombot cimbora! Te elviteted a tehenemet, én meg elnyerem a kendermagosodat. Na ütöd a bankot? A kendermagos a tét!
Józsibácsi azonban óvatos duhajként hagyta veszni a tojásit. Nem válaszolt a kihívásra. Csócsa fordított egyet a szón.

–Emberek, mit szólnak ehhez a Zöld könyvhöz?
–Mit szónánk? –húzogatták a vállaikat, meg a poharuban levő borokat, söröket. Miután lehúzták a maradék cseppeket is újabb kört rendeltek. Csócsa folytatta okításukat.
–Tudjátok ti mit jelent az a rohadt vízit meg az ágydíj?  Nem, majd megtudjátok.
–Eddig háromhónapra ki írathatták a krónikus betegek a szokásos gyógyszereiket. Most, majd havonta kell, hogy több legyen a vizit, vagy receptdíj!

–Én meg azt hallottam, hogy az ágydíjba beszámolják a kacsáztatást, lepedőmosást is! Naponta háromszor fog ezen túl vizitelni a főorvos, osztályos orvos, és az alorvos… Amikor kikupálsz, akkor a kezedbe nyomott számlától újból kómába esel és megüt a guta. Ekkor újabb kezelés következik. Újabb számla, újabb strok! Azt mondják, hogy agyi történés…–fitogtatta műveltségét Lexi.
–De tudod?–vágott közbe Csula, a foltozószabó.
–Tudom, hát: az anyósomat harmadszor ütötte meg a guta, de mindig túlélte. Komolyan mondom, nem győzöm termelni a tojásokat, hogy álljam a kórházi költségeit. Hogy nem tudja az ég beszippantani!

–Gyerekek, nem érdemes betegnek lenni!
–Aki beteg, haljon meg!–kontra!
–Rekontra!
–Szubkontra, Fedák Sári!
–Csillagos ég! –zárta rövidre a kört Dikóné, és kiterítette a lapokat. Mélyet szívott a szivarból, leharapta a végit és kiköpte a sarokba csumát! Kajánul végignézett a savanyú pofát vágókon, és besöpörte a harminhét aranytojást. Miután elrakta feneketlen erszényébe, ráült, mint kotlós a tojásaira és így sopánkodott, miközben keverte a lapokat, az újabb osztáshoz.

–Megöl bennünket az állam! Vagyonadó, kamatadó, építményadó, kapuadó, kéményadó… Nem győzi az ember letagadni, széjjelíratni a vagyonkáját a szegény rokonokra, csecsemőkre, aggokra. Egyre csak csavarják a nyakunk körül az adóprést. Komolyan mondom már lopni, csalni, hazudni se éri meg, mert ha így megy, bevezetik még a hazugságadót is, aztán, kampec!

–Rettegjenek a gazdagok! A csóróknak nincs mitől félniük! Legfeljebb éhendöglünk mire ránk köszönt a kollaktív jólét. Úgy járunk, mint a Toldi lova!– Szólt bele a vitába Krapaj, a vendéglős. –Ha legatyásodik a nép, ki jön a Kurtakocsmába!

–Igazad van Krapaj! Egy kör pálinkát az uraknak! Az lén kontómra!–szólott Dikóné a kocsmárosnak. Így folyt a békés iszogatás, kártyázás, kultúrálódás, amikor elsötétült a bejárati ajtó és feketére maszkírozott pofájú kommandósok lepték el a kocsmát. Egyenesen Börcsökhöz léptek. Kiemelték, és már vitték is. Betuszkolták a feketautóba és meg sem álltak vele a partalmentig.

–A szentségit! Elvitte az ördög a Börcsököt! –óbégattak, és megrökönyödésüket pálinkába fojtották.
–Így jár az, aki az ördöggel cimborál!–mondták kárörvendően Józsibácsira tekintgetve. Az öreg elvörösödve tekintgetett körbe pártfogóra vadászva, de mindenünnen ellenséges tekintetek meredtek rá. Hiába az irigység még a hálánál is nagyobb úr. Magában minden aranytojással megajándékozott azt kívánta, hogy bárcsak vinné el az ördög a Józsibácsit is, és akkor itt maradna nekik az aranytojást tojó tyúk!

Az öreg kétségbeesésében bucskázott egyet a fején és úgy eltűnt előlük, mint a kámfor. A kocsmatöltelékek egyre csak meresztgették a szemeiket, mint borjú az újkapura. Az ördög pedig mintha a földből nőt volna ki ott állt előttük. Meghajolt és a kezében tartott aranytojást tojó tyúkocskát az asztal közepére állítva, így szólt hozzájuk.
–Kérésetek parancs. Elvittem a Józsibácsit. Mi legyen a kendermagossal? Egyszerre éktelen hangzavar keletkezett és mindenki magának követelte a tyúkocskát. Az ördög megvakarta a fejét zavarában így szólt.

–Emberek: aranytojást tojó tyúkocska, csak egy van. Ti pedig sokan vagytok. Ha annyifelé szedjük, ahányan kéritek, mi marad belőle? Nevezzétek, meg azt, akit érdemesnek tartotok a tyúkocska birtoklására. Erre aztán kitört a botrány. Mindegyik saját magának vindikálta a tyúkocskát. Az ördög felháborodott ilyen nagy önzés, és mohóság láttán és csettintett egyet. Megjelent a másik kanördög. Egyenként a térdére fektette a kocsmatöltelékeket. Lehúzta a gatyájukat, míg a másik kanördög a tüzes billoggal rásütötte meztelen fenekükre a billogot.

Miután elvégezték a dolgukat, bucskáztak egyet a fejükön, és a tyúkocskával együtt visszatértek a pokolba. A síró, rívó kocsmázók pedig pájinkával próbálták helyrebillenteni az öntudatukat. Úgy ríttak, mint akiknek nem jutott krumpliföld.

7.
Az Unióban összeráncolták a homlokukat, és azonnal hívatták a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert. Az uniós biztos vallatóra fogta őket a népességfogyás, az infláció miatt.
–Uraim, ha egy hónapon belül nem mutatnak be egy konszolidációs tervet, akkor kizárjuk az országukat az Unióból. Mégiscsak szégyen, hogy még Albánia is megelőzte magukat! Hova fogy a népesség? Mennyien is vannak most?

–Cirka ötmilliónyian. El lennék mi enyien is, nem nagy az ország eltartóképessége. Csak az a bajunk, hogy felbillent az egyensúlyunk. Akiket kitanítattunk a nép zsírján, pénzén, azok már mind az agyelszívás áldozatául esve Amerikának hozzák az extraprofitot. Aki meg itthon maradt annak nagy része béna, sánta, elmebeteg és skizofrén. A lakosság nagy része nyugdíjas és gyerek. Kétharmada pedig cigány. A cigányokat is nekünk kell eltartanunk. Az istennek se akarnak dolgozni!

–Ember, hova tették azt a teménytelen pénzt, amit az aranyborjú fialt?
–Befektettük uram.
–Mibe?
–Távoli szigeteken lévő ingatlanokba, vállalkozásokba, Offshort cégekbe. Az olajból pedig Grippeneket vásároltunk, hogy meg tudjuk védeni a légterünket!
–Nem mondom, jó üzlet volt. Hogy lehettek ekkora majmok, Hát ezt a zsebkendőnyi országot egy perc alatt átrepülik. Megfordulni is csak úgy tudnak a gépek, ha átmennek Szlovákiába! Minek maguknak ekkora vadászgép park? Hova akarnak maguk csapást mérni Afganisztánba?

–Oda is, mindenhova! Körkörös védelemre rendezkedtünk be uram.
–Mi ellen, a hülyeség ellen? Nem akarják beengedni az észt, maguk balfácánok. Hamarosan összeomlik a gazdaságuk.
–Már így is romokban heverünk uram. A gyárainkat lerombolták a tőkések, akiknek eladtuk, annak reményében, hogy munkahelyeket teremtenek nekünk. Ehelyett elvitték a berendezéseket keletre, mert ott tízszer olcsóbb a munkaerő. Nem kekeckedik velük a Szakszervezet, mert nincs nekik. –sorolta zihálva a pénzügyminiszter. Kifulladva nagy, kockás zsebkendőjével gyöngyöző homlokát törölgetve, kifulladva tátogott. A miniszterelnök vette át a szót.

–Uram eladtuk a hegyeinket. Radarokat telepítettek rájuk bagóért. Telivagyunk amerikai rakétabázisokkal, onnan se sok csurran, cseppen, merthogy azzal érvelnek Nato tagoknak kötelességük ingyen átadni a területet, hiszen őket is védik a rakéták. Az egyetemeket nagyrészt bezártuk, mert mi sem vagyunk marhák a gazdag Amerikának képezni szakembereket. A Művelődési házakat szintén felszámoltuk, most kuplerájok működnek bennük, gebinben. Az Operaházat kiadtuk játékkaszinónak, mert nem tudtuk fenntartani. Még az Országház lenne eladó, ha vevőt találnánk rá.–fejezte be, mert kifulladt. Újra a pénzügyminiszter vette át a szót.

–Már, már azon tanakodunk, minek nekünk ekkora terület nem tudjuk kivel megműveltetni. Bérbe kéne adni valakiknek, de kiknek? Már az osztrákok sem vevők rá. Befellegzett zsebszerződéseknek is. Mi lettünk Európa parlagfűbázisa! Egész Európa tőlünk tüsszög. Úgy elkerülnek bennünket a turisták, mint ördög a tömjénfüstöt. – toldotta meg a pénzügyminiszter főnöke szavait. Az uniós biztos keményen az asztalra csapott és így oktatta őket.

–Kapnak egy hónapot. Szomolják a káoszt. Konszolidálódjanak, mert, ha nem, akkor kizárjuk magukat az Unióból! Nem érdekel, hogy csináják. Azt sem bánjuk, ha elkótyavetyélik az Országházukat! Majd megtartják az üléseiket a Fehér ökörben, vagy a Hági sörözőben! A cigányokkal meg azt csinálnak, amit akarnak! Küldjék őket átnevelőtáborba. Tartsanak nekik szemináriumokat! Ecseteljék nekik, hogy a munka az, nemesit! Elmehetnek!

Hazatérve azonnal összehívták a minisztertanácsot. A miniszterelnök elsírta magát tehetelenségében. Seggnyalói, szekértoló, hű párttársai ugyancsak szipogni kezdtek. Kicsúszni érezték maguk alól a talajt. Aztán a miniszterelnök valagán égni kezdett a billog. Hirtelen kapcsolt. Bucskázott egyet a fején át és máris a pokolban találta magát Belzebub előtt. A főördög meghallgatta sirámait és rögtön intézkedett.

–Nem kell mindjárt beszarni Fercsikém! Kihúzlak benneteket a bajból, de tudod az árát?
–Tudom uram, el kell adnunk a lelkeinket a pokol urának.
–Úgy van. Amint visszatérsz jelentkezik nálad két kínai. Megegyeztek. Ők kihúznak benneteket majd a szarból. Aztán a kabinet minden tagjára rásütjük a billogot. Egy hónap mulva viheted a győzelmi jelentést az unióba.

Úgy történt minden, ahogy Belzebub megjósolta. A két szolgálattevő kanördög megfogta és gatyáját lehúzva a még szabad másik seggepartjára is, rásütötte a billogot, megerősítve az ördöggel kötött szövetséget. Aztán pillanatok alatt visszarepítette az ülésterembe. Semmit sem vettek észre a kabinet tagjai. Fel sem tűnt nekik a miniszterelnök távolléte. A teremőr sietett be, hogy két kínai úr kér bebocsátást. Miután beengedte őket a miniszterelnök előtt megálltak és átnyújtották neki a tervezetüket. A miniszterelnök bólintott és felkérte őket, hogy nagyvonalakban ismertessék a stratégiájukat.

Elsőnek  Pö-cse – Csüng-ky adta elő tervezetét.
–Uraim. Ismerve az állattenyésztés tragikus helyzetét van egy javaslatom. Mivel a madárinfluenza kipusztította a baromfiállományt, a kergemarha kór miatt kivágták a marhákat, a sertéspestis sorra-rendre elviszi a sertésállományt, új stratégiát kell kidolgoznunk. Hogy többé ilyen csapdába ne eshessünk, betelepítjük a szilaj, midennek ellenálló ízletes húsú, jól tejelő tibeti jakokat. A jakokkal két legyet ütünk egy csapásra: lelegeltetjük velük a parlagfüvet, és munkát adunk a segélyeken tengődő cigány lakosságnak.

–Ácsi!–kiabáltak közbe innen is-onnan is. –a cigányt semmivel sem lehet munkára kényszeríteni. Úgy félnek azok a munkától, mint ördög a tömjénfüsttől.
–Erre is van orvosságunk uraim. Megvonjuk tőlük a segélyeket.
–Akkor széjjellopják a lakosokat, levágják a villanydrótokat, felszedik a síneket…–óbégattak a honatyák. A kínai ezt is kivédte.
–Hagy, szedjék! A vasút úgyis ráfizetéses. Megszüntetjük a vasúti közlekedést. Járjanak kocsin, vagy kerékpáron, ahogy Kínában is teszik. Hogy széjjellopják a lakosokat? Hagy tegyék. Egyszer azok is kiputyulnak és ők is munkáért fognak kuncsorogni, hogy új javakat szerezzenek.

–De, kedves úr, ha nem tudná nálunk akkora a munkanélküliség, hogy az égig ér! Vetette közbe a munkaügyi miniszter. A másik kínai ezt is kivédte. Imigyen szólott.
–Uraim, hatszáz gyárat telepítek ide. Itt lesz a kínai márkahamísító üzemek központja. Ontani fogjuk a hamismárkás cipőket, sportszereket, ruhákat. Becsődöltetjük vele az Uniót. Lesznek munkahelyek bőven. Lehet dolgozni, nem pedig a segélyeken piálni a kocsmákban! Aki magyar az, velünk tart! Lesz munka, lesz pénz, lesz kaja pia!

–És, ha az Unió bezártja a gyárakat, a hamísítások miatt!
– A kezünkre játszik uraim.
–Akkora kártérítést kérünk ezért a nemes gesztusért, amiért felhagyunk a hamísítással, hogy örömmel elengedik a magyarok összes adóság tartozását, csak szüntessük meg ezt a galád aknamunkát ellenük.
–Zseniális. Kinevezem Önt azonnali hatállyal gazdasági miniszterré! Csak még egyet áruljon el kedves Pöcsekintcsüng úr, mi lesz a gyárakkal, ha nem termelhetnek? Mi lenne, tyúkfarmokat rendezünk be bennük. A baromfipestisnek ellenálló kínai gyöngytyúkokat, pekingi kacsákat fogunk tenyészteni. Ezekkel és a tojásaikkal árasztjuk el az Uniót.

–Eszméletlen. Én azonnal lemondok a pénzügyminiszteri tárcáról és átadom a helyemet a másik zseniális hogyishívják kínai úrnak!–éktelenkedett a pénzügyminiszter is. Szám-lasza-ky úr mosolyogva fonta karjait mellére és meghajolva így válaszolt.
–Köszönöm a megtisztelő megbízatást. Tisztelettel elfogadom. Az egész projekt finanszírozását bízzák rám az urak! Miután eltörölték az adóságunkat, egyet bucskázok a fejemen, és máris hozom az aranyborjút. Elárasztjuk az Uniót hamis Eurókkal. Úgy fognak ríni, mint a taknyos gyerek, hogy tüntessük el az aranyborjút. Kihúzom én magukat az adósságspirálból. Mondta. A miniszterelnök intett és a két kínai helyet cserélt a leváltott miniszterekkel.

Pöcsecsüngky csettintett egyet és máris ott állt az asztalon az aranyborjú. Számlaszaky is csettintett, majd meghúzta az aranyborjú farkát. Az pedig úgy okádta ki magából a friss, ropogós Eurókat, mint aki sosem akarja abbahagyni. Nem győzték a miniszterek összkapkodni és a zsebeikbe, táskájukba gyömöszölni. Ebbe a nagy osztozkodásba egyszercsak a két kínai egyet bucskázott a fején át és átváltoztak kanördögökké. Egyenként lefogták a honatyákat, és meztelen seggükre ütötték a pokol bélyegét.

Miután mindegyiket megbélyegezték visszaváltoztak kinaikká és feltette egyikük a kérdést.
–Van-e még óhaj, sóhaj panasz? –a honatyák úgy nyögtek, mint a faszos tehén. Egyre csak vakargatták a fejük búbját. Aztán óvatosan megkérdezte egyikük.
–Mi lesz, ha a cigányok ellenállnak és nem akarnak jakpásztorkodni? Ha inkább levagdossák és felzabálják a rájuk bízott jakokat?
–Mi lenne?
–Belzebub majd elviszi őket magával a pokolba átnevelő munkatáborba. A pokolbeli szurokfőző üstök alá kell nekik tüzelniük, hogy legyen bennük mindig elegendő forró szurok, a harácsoló potentátok, miniszterek, honatyák és siblók főzéséhez. Miután kifőztük őket, vitriolban áztatjuk, hogy kiszáradjanak, mint a dió. Aztán hypóban fehérre mossuk a pokolbeli mosodában a lelkeiket és visszaküldjük őket Magyarországra, hogy folytassák áldásos tevékenységüket.

Amint befejezte válaszát a kanördög csettintett egyet és az egész stábot elnyelte a pokol tisztító tüze. A két kínai pedig elkezdte áldásos tevékenységét a szétzilált gazdaság stabilizációs tervének megvalósítására. Hamarosan százeres létszámú jakcsordákat terelgettek a cigányok és eszük ágában sem volt levagdosni őket, hiszen belőlük éltek. Az orszában úgy nőttek ki a kínai gyárak a földből, mint a gomba. A lakosok boldogan robotoltak bennük, mert kellett a hamis Euró, amivel kifizették őket tejre, kenyérre, ruhára, cipőre.  Így éltek boldogan amig meg nem haltak. Az utódaik már azthívén, hogy itt van már a Kánaán zombiként teljesítették virtuális világuk urainak parancsait. Magyarország biztos láncszemként kapcsolódott bele Európa vérkeringésébe.