Kezemet megmostam mikor hazatértem, és csókot leheltem anyám homlokára. Amíg találgatta az esti menűt, a mosogatóhoz botorkáltam.... Úgy emlékszem nevettünk.
Patakokban folyik tenyeremből a vörös bársony. Életerő anyámból. Remegő kézzel kötözi, kapkod, a következő csepp le ne szaladjon.
Vér helyett felülről könnyel a kötésem megtelik.
"Nyugodj meg, már nem fáj! Mi a bajod?"
Edényekhez lép, mosogatószivacsot fog, véréből véremmel mossa tisztára a szennyest.
Cigaretta füstbe burkolódzom az asztalnál, ahol hagyott.
Sosem tudom meg mi történt azon a kora délután, mikor anyám zokogott, és megjelent az az egyszerű pénteki napsugár.
//Mentegetőzés: Sosem tudtam verset írni, tény. Ettől még szórakozni szabad.// |