- AMÍG A MINŐSÉGÉT MEGŐRZI -

Én nem tudom, mi van, de lassan rám férne egy elvonó. Múltkor is írtam valamit, körülbelül huszonnégy óra telt el azóta és már megint itt edzem a szemem a Word vakító fehér lapján, na de mindegy, nemsoká belepik a betűim ezt az oldalt is, mint a legyek, és akkor majd nem vakít annyira. De jó lesz.

Egyébként.

Ha már itt vagyok, gondolom, leírom, mi történt ma, de aztán rájövök, hogy inkább nem történt ma semmi, azon túl, hogy már majdnem sikerült menstruálnom férfiú létemre, hiszen azért én mégsem vagyok akárki.

Férfiúról szólj nékem, Múzsa, és szólt is jó hangosan, még a hajónk is beleremegett, és nagy czunami döntötte hanyatt Ithaka büszke várát. Na de ezzel a történettel már megelőzött Homér, szóval nem is erőltetem itten a parafrázisaimat.

Rájöttem, hogy mindig ilyenkor kell elkezdeni írni, úgy értem, holdtöltekor. Ilyenkor vérfarkassá változok, és kénytelen vagyok ébren maradni, nehogy álmomban felfaljam a vámpírokat, mint a Penge – persze ő is csak álmában falta fel őket -. Szóval ilyenkor ébren maradok és nincs mit tenni, leírom ide, amit mormolok – igen, sajnos magamban beszélek éjjel-nappal, a sarki boltban például közbe is pofázott az eladó, és nagyon dühös lettem, kinőttek a karmaim, de aztán elmúlt -. Ha nem kerekedne el a szemed minden második sornál, nem magyaráznék el mindent zárójelekben, és érthetőbb lennék, de ha, akkor.

Így van, el is mentem orvoshoz, látom, figyelsz. Ő írta fel, hogy írjam le, amiket mormolok, és akkor megnézi, mit tehet. Mondom, ha ő felírja, akkor én le és cica versa, ezen ne múljék.

De most mit írjak le, amikor csak az történt ma meg, aminek meg kellett történnie? Úgy értem, lefeküdtem valamikor, talán három körül, nem emlékszem, aztán felkeltem egészen Korán, hajnali kilenc és tíz között, megpróbáltam a zuhany alatt lekaparni magamról a rémálmaim vérét, de nem sikerült, úgyhogy hagytam is, álmostul zutty, bele a konyhába kávét inni és vajas kenyeret enni szalámival. Nagyon finom volt, ünnepi reggeli, minden, aztán be is fejeztem valamikor olyan váratlanul, mint ezt a mondatot. A nap folyamán egyébként rendszeresen nyeltem a nyálam, körülbelül percenként minimum. Néha lenyelem a nyálam, és ezzel időt nyerek, hogy erőt gyűjtsek a következő nyállenyeléshez. Mozgattam a tüdőm, meg vertem a szívem, meg a faszom, ezeket sosem felejtem el, akarattól független ingerek, hogy is mondják, ja igen, antiszomatikus-vegetatív.

Hát igen, ilyen sok a hobbim.

Megúsztad, Világ, ma nem nagyon kaptál pofonokat, de majd egyszer kamatostul, és kamatos kamatostul, a supply and demand gyönyörűszép függönyében meghatározunk Téged is megint, mint oly sokszor már az önmagát ismétlő önmagát ismétlő Ady Endrét utánozni próbáló történelem során. Ami meg is bosszulja önmagát mindig, annak minden véres, húscafatos részletével.

Oh, Történelem! Elmaradtál emlékeimből lassan. Na de kit érdekel, hiszen mindjárt elfeketedik az aktuális oldal, és kész a napi betevőd. Három, kettő, egy.

Na, a betűim ma is elfoglaltak egy lapot, mondhatnám, hogy bevették, de nem mondom, mert a végén még a Fenemód Körbetisztelt Olvasó Közönségem is beveszi, és annak aztán nem lesz jó vége, és rossz sem. Na de ennek most van valamilyen.