XI.

            Pygmalion

Időbe zárt porszemnyi emlékek,
kristálygömbben kavargó szürke köd,
múlttá szilárdult percek lebegnek
univerzumnyi távolság fölött.

Testet öltött, megszilárdult massza,
hideg csontokkal, hideg bőr alatt,
szívet terveztem, bordáid foglya,
emlékeimből megalkottalak.

Öltöztettek gyűretlen selyembe,
nyári ruhád lett ezernyi csókom,
márványkemény testednek melege.

Fohász rebbent, gyámoltalan ének,
áldozatul, örök Pygmalion,
könnyeimmel felébresztettelek.