Az út néha elsodor, s csak a gyertya pislog,
Szívünkben az emlék. A pillanat itt volt…
A mi percünk, az ő mosolya, és a te illatod,
Van úgy, hogy elmész, de lényeged itt hagyod…

Ölelem újra, téged, meg téged,
Magány sötétjében tüzetek éget…
Fénylenek az évek, mint apró csillagok,
S bennük egy-egy tovatűnő szív ragyog…

Ünnep tán e nap, csak gyémántként koppannak könnyeim,
S füzérük hozzád a lánc, mint ahogy könyveim,
Az elsárguló lapok, melyeken ott áll neved,
Míg bennünket figyel egy angyal, és nevet…

Ő tudja: az égben és a lélekben nincs távolság,
Csak míg a földön élek: a lépéseket számolják,
A szem tükröt tart, az arcokat nézik, a kezed érint…
S most hiányzik… Pedig tudom: élni, szép itt…

/Hezekiah, 2006. november 10./