| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
A Pelikán Ideje:: 11-12-2006 @ 12:24 am |
|
|
|
|
A rózsaszín Pelikán előttem mélyen meghajolt, majd mintegy jelezve, hogy elmehetek körmeivel dobolni kezdett a vízen. Félelmetes látvány volt ez az állat. Amikor mérges volt egy vékony csík domborodott ki a nyakán és narancsosan izzott, mint a csiga nyála, amikor a lenyugvó nap fényt vet rá az utca kövén. De azért igazán kedves volt velem. Kár hogy haldoklott. A torkára egy szúrós fekete rózsabokor nőtt, mint valami bibircsók.
Aztán a Pelikán nem győzte kivárni, hogy végre meginduljak és aprócska szilánkokra hasadva a földre hullt, mint a jégszobor, amikor a nyári meleg miatt szétvetette a düh.
Ijedten riadtam fel? Nem nagyon tudom hogy mire, de talán a fájdalomra, amit az asztali lámpám okozott a homlokomon. Forró. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy mit is csináltam mielőtt elaludtam.
- Tanultam – mondtam magamnak, de rögtön meg is bántam, amikor meghallottam a mozgolódást a hátam mögött. Az egerek menekültek. Szegények, pedig direkt kitettem nekik a maradékát. Nehéz lehet télen.
Aztán ismét éreztem ahogy a fejem elnehezül, kezdtem rábukni. A fények kígyóként cikáztak át a sötétségen, aztán ismét megjelent a Pelikán és én ismét a vízen mereven. A Pelikán beszélni kezdett, a hangok nem hagyták el. De én értettem. Azt akarta, hogy merüljek a víz alá és hozzam föl neki a Keselyű tetemét. Igazán segítettem volna, de nem sikerült. Lefeküdtem a vízre és próbáltam átvágni magam rajta, de nem ment, csak az orromig tudtam belebukni. Mélyen beszívtam a vizet a tüdőmbe. Éreztem, ahogy lassan kitölti. Aztán már csak vízből voltam és teljesen üressé váltam. Minden erőmet beleadtam. Végül mindkét kezem beszakadt a vízbe és rettentően égni kezdtek, mintha lassan, kegyetlenül, forró szögeket szurkálnának beléjük. Ismét magamhoz tértem, a karjaimon feküdtem és rettentően zsibbadtak. Talán azért álmodtam ezt, mert zsibbadtak, vagy azért zsibbadtak, mert ezt álmodtam. Ki tudja.
Megráztam őket.
Az idő lelassult, megállt magatehetetlenül lefelé sikamlottam a székről. Elájultam? Aztán minden rettentő gyors lett és belezuhantam a forró vízbe. Mozdulni sem tudtam. A Pelikán hajolt fölém és beszélt, de már nem értettem. Csak tátogott, mint egy fuldokló hal, aztán lassan elhallgatni látszott. Beszéde elmosódott, arcvonásai eltorzultak. A fején korona volt, de alatta véres sebhely: mint a bukott király. A Keselyű felettünk keringett, majd lecsapott és elmarta a torkát. Aztán leszállt a mellemre és fejét mélyen a torkomba vájta, nem tudtam mozdulni, csak ordítottam, de nem jött ki hang a torkomon. Síri fekete hullámok leptek be, és én süllyedtem, süllyedtem, míg lecsúsztam a földre.
Az asztalom alatt kuporogtam. Leizzadtam. Féltem. Rettegtem. Ordítottam, csak hang nem jött ki a torkomon. A Keselyű fejét éreztem.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 11-16-2006 @ 06:26 pm
| Hozzászóló: kisssp (Ideje: 11-12-2006 @ 07:35 pm)
Comment: Nagyon érdekes írás. Álmaid, látomásaid leírása a világtól való félelmet, zaklatottságot, magadba fordulást fejezi ki. Illetve abból, akinek személyében megfogalmaztad ezt a prózát. Teszett!
Üdv.: péter |
|
|
|
|
| Hozzászóló: tokio170 (Ideje: 11-13-2006 @ 07:12 am)
Comment: Jóoooó írás, de azért; ha gyakran érzed a keselyű fejét kérdezd meg orvosodat -dat, vagy gyógyszerészedet -det, na megyek-gyek az sztk -ba -kába. |
|
|
|
|
|
