Janett megrökönyödve állt térdelő fiúja fölött.
- Te teljesen meg vagy őrülve! Hogy várhatsz még tőlem bármit is?
A fiú, csak komoran nézett és lassan egy fokkal lejjebb zökkent a lépcsőn. Kibillent egyensúlyából és egészen a fordulóig bucskázott. Sírva fakadt és a vörös kárpitot kezdte kapirgálni. A lány megfordult, piros szoknyája és fekete haja tökéletes kontrasztot alkotott. Meglebbent a szélben, megigazította fehér felsőjét, amelyen át szemérmetlenül látszottak idomai és kemény léptekkel kivágtatott.
A lakásból is. Mérgesen indult el az utca elején, de mire a sarokra ért már el is felejtette, hogy miért is volt az és azt is, hogy hová indult. Tétován megállt, majd balra fordult és gépiesen a torony felé sétált. Átvágott a parkon, beszállt a liftbe és megnyomta a legfelső gombot. A lift megragadta és felcibálta a tetőre, és a korláthoz lökte. Nem volt ott fent senki. Körülnézett. Mindenfelé emberek sokasága nyüzsgött az utcákon: szőkék, barnák, vörösek. Csak nyüzsögtek, mint a giliszták egy friss gyomkupacban.

Janett mosolyogva elvette a virágot az árustól és már szaladt is, hogy minél hamarabb az utca végéhez érjen. Piros szoknyájában és fehér felsőjében csodálatosan mutatott. Kitett magáért az alkalomra. Hosszú szőke haja csak úgy lobogott utána ahogy felszaladt a lépcsőn. Boldogan nyitott be a harmadik lakásba a földszinti folyosón. A fiú megrökönyödve állt.
- Tudod, ma van a nagy nap! Hát nem is emlékszel? Hoztam neked virágot is.
Ő unottan fordult vissza az ablak felé, amin át épp az utca embereinek vizsgálatával volt elfoglalva
- Gyere, megmutatom hol van! - és kifutott az ajtón, le a lépcsőn, ki az utcára. Elfutott a sarokig, ott balra fordult és egész a toronyig szaladt. Ott megállt, kicsit pihenni, majd a lépcsőn kezdett felszökellni. Felért. Körülnézett és látta az embereket nyüzsögni, ahogy mind ugyanoda igyekeztek. Csak ők onnan lentről sehogy sem látták, hogy hova.

Janett békésen átfordult a másik oldalára csöppnyi kis ágyán, amikor az óra iszonyatos vinnyogásba kezdett. Öntudatlanul rácsapott egyet, de elvétette, így kénytelen volt felébredni. Felkelt, megigazította felcsúszott pizsamáját, mert kellemetlenül bevágott és elindult a mosdó felé. Beérve letolta nadrágját, leült a vécére és vizelt. Közben megpróbálta elrendezgetni a haját és valahogyan összekötni, de a jobb halántékánál egy tincs minduntalan kicsusszant a gumiból. Ez rettentően idegesítette. Megpróbált egy kis vizet bevetni, de sikertelenül. Rettentő előnytelen, töredezett, száraz, vörös haja volt. Szép lassan öltözködni kezdett. Felvett egy nagyméretű bugyogót és arra vette otromba piros szoknyáját. Aztán jöhetett a fehér felső, majd a nyakába akasztotta a céges kitűzőjét és már készen is volt. Szinte minden nap ebben volt.
- Ma körülbelül 6 perc és 20, talán 25 másodperc alatt készültem el. - állapította meg boldogan - már március óta nem sikerült ilyen gyorsan. Ez azért lehet, mert jön a meleg és így kevesebb alvásra van szükség. Pont az utca túloldalán dolgozott. A főnöke már várta a kapuban és idegesen nézegette az óráját. Valamit már távolról kiabált, ő nem hallotta, de pontosan tudta, hogy mit mond.
- Igen, már megint 6 percet késtem. Sajnálom.
A főnök megrázta a fejét majd bement a kapun. Ő pedig elindult az utcán, az első sarkon balra fordult, átvágott a parkon és már ott is volt a toronynál, beszállt a liftbe és fölment a legfelső emeletre. Nem volt fent senki. Körülnézett. Az utcákon emberek nyüzsögtek: szőkék, barnák, vörösek és mind a toronyba igyekeztek.