kong a billentyű,
mint a fejem.
bárhogy igyekszem,
nem lelem helyem.

kopasz csillagokat
éneklek a fényből,
szivárványos varázshintán,
röppenő tenyérből. 

a betűk meg csak jönnek,
sorokká kúsznak. 
a fürdőkádamban
gumikacsák úsznak…

dobban a szív…
vagy csak a hangfal
olykor a magány
pokróca felfal

nem értem magam
miért várok megértést?
ha nincs ki válaszoljon,
miért teszek fel kérdést?

elég egy szép szó
és én táncra perdülök,
négy éves koromtól
vénségemig serdülök

homokszem vagyok,
üvegbe zárva, 
a zsúfolt tömegben
eltaposott árva

-szerelemre várva…-

virágpor a mézben,
agyag a kézben,

-csak épp' kéz nincs…- 

s míg ki-be lélegzek,
álmom szitálom,
az élet lassú haldoklása…
végálom.

/s hogy miért épp kopasz csillagokat? Mert nem van hajuk… /