Csillagfényes éj volt. Anna, vállán egy fekete táskával, hangtalanul zárta be a lakás ajtaját, szó nélkül búcsúzott a háztól. Mezítláb, kezében a két fekete cipővel, hangtalanul osont le a kapuhoz. A tölgyfa mellett egy fiatal pár egymást átölelve, nem érzékelte a valóságot. Tibor a kék autó mellett cigarettázott, nem vette észre, hogy a lány, remegve a félelemtől közelebb lépett hozzá, és halkan megszólította. - Tibor, menjünk innen, félek! - szólt remegve. - Mitől félsz, ki bántott? - kérdezte meglepődve. - Az ablakban álltam, láttalak, hogy itt állsz - szólt halkan.- Számtalanszor kértél, hogy költözzek hozzád, de most már nem bírom tovább, elszöktem tőle - mondta a nő. - Összevesztél vele?- kérdezte a férfi. - Nem, tegnap még együtt voltam vele az ágyban, azzal az érzéketlen kezével simogatott, utána órákig zuhanyoztam, hogy ismét tisztának érezzem magam - szólt, alig kapva levegőt. - Kérsz egy cigarettát? Megnyugtat - nyújtotta a lánynak a halványkék cigarettásdobozt. - Köszönöm - választott egyet. Szájához emelte, de csak megízlelte a füstöt.- Tibor, nem dolgozom már abban az iskolában - mondta, megigazítva derekán a ruhát. - Akkor festő leszel!- emelte fel a hangját egy kissé a férfi. - Halkabban, meghallja, nyitva van az ablak - figyelmeztette a férfit. - Ne félj, jó lesz neked, velem - karolta át a lányt. - Tibor, a feleségedet is így öleled? - kérdezte. Tibor nem felelt, a válasz helyett ajkai a lány ajkait simogatták. - Ne félj, Tibi, én nem szeretném, hogy elválj Flórától, csak éjjel szeress, nappal nekem sem nincs egy szabad percem sem - mondta a lány. A csillagfényes éj szótlanul nézte, a nő és a férfi hangtalan szonátáját, nem beszéltek, az első csók után, csak nézték egymást némán, egymást átölelve. A kék fellegek párnáin, megszületett egy szerelem, a férfi és a nő együtt voltak már akkor is, amikor még meg sem születtek, és együvé tartoznak, a halál sötét éjszakája után is, ők csillagok lesznek, fénylő csillagok.

-