| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Angyalok emlékiratai: A híd Ideje:: 11-29-2006 @ 10:24 pm |
|
|
|
|
Lába elhagyta a híd korlátjának óvó biztonságát, és megkezdte életének utolsó 26 másodpercét, amíg a zuhanás tart. Mégis, ez a néhány másodperc tovább tartott életében, mint az elmúlt 31 év…
Ő csak egy láthatatlan arc a sok között. Csak egy szerencsétlen flótás, aki része annak az 5.5 milliárd lélekből összegyúrt tudatlan, és éretlen masszának, amit emberiségnek hívunk. Csak egy név, mellyel megbélyegezték, és amelyet egész életén át hordania kell, mivel máshogy nem tudják megkülönböztetni. Talán az sem egyedüli az életében, hogy az anyja korán meghalt, és az apja nevelte sokáig, aki alkoholista volt. Naponta rettegett attól, hogy apja milyen állapotban jön haza, és vajon megint meg lesz-e verve, csak mert az öreget feldühítette valaki a kocsmában. Az sem meglepő, hogy szegényen éltek, néha csak a szomszéd házaspár emberszeretetén múlt, hogy egyáltalán volt mit ennie…
De az már nem mindennapi, hogy mindezek ellenére kitűnő tanulmányi eredményei voltak, és az egyetemet is kiváló eredménnyel zárta.
Egyike lehetett volna azoknak, akik jó példái a semmiből való felemelkedésnek, és érvényesülésnek ezen a világon. Csakhogy ez a massza nem így működik, és ha már bele van gyúrva valaki, akkor bizony nincs menekvés. Sajnos a mindenható elkövette azt a hibát, hogy egyedi értelmet adott ennek a férfinak. Ha egyszerűként élhette volna le életét, akkor talán boldogan élne még most is, és ki tudja, talán családja lenne, majd unokái, és végül szenilis, kedves egyszerűségben aludna el egy éjjel, és soha nem kelne fel.
De nem így történt. Olyan értelmet kapott, ami azzal járt, hogy kérdéseket tett fel önmagában.
„Miért vagyok itt, és mi az én dolgom a világon?”
„Vajon az emberek őszintén tudnak szeretni, vagy csak, ha érdekük fűződik hozzá?”
„Miért érdemeltem ilyen apát?”
„Létezik igaz szerelem, és ha igen, akkor meddig tart?”
Ilyen, és még számolatlan hasonló, kérdés mozgott a fejében szakadatlanul. Volt, hogy napokig rosszul aludt, mert ezek a kérdések foglalkoztatták. Most is a negyedik másodpercben, ahogy távolodik a zaklatott élettől, és közeledik a nyugalmas sötétség felé, nem a halálfélelem, vagy az elmúlás zavarja. Az merül fel benne, hogy vajon szereti-e valaki őt? El kellett volna búcsúznia bárkitől is, akinek esetleg hiányozhatna?
Szégyellte, hogy nem tudta meg, mi a feladata az életben. Félbehagyta, és talán majd egyszer folytathatja. Az ötödik másodpercben arra gondol, hogy vajon a következő életében jobb helyre kerül-e. Ha szerencséje van, akkor nem egy etióp faluban születik újra éhező afrikaiként. Vajon emlékezni fog valaha is erre a zuhanásra, és egyáltalán arra a lányra, akit már évek óta szeret teljes szívből viszonzatlanul?
Ezen a hídon találkoztak 2 évvel ezelőtt. Zuhogott az eső, a férfi nézte a horizontot, kereste azt az álmot, amelyet mélyen magában hordozott, és rajtam kívül más nem ismert. Sokáig nem is látta őt, csak álltak egymás mellett néhány méterre a viharban. Végül, ki tudja hogyan, de rossz irányba indult el, akkor ment neki a lánynak véletlenül. Ekkor vették észre egymást. Egymásra néztek, és ő azonnal tudta, hogy a lány arca nem az eső miatt nedves. Csak álltak, és nézték egymást hosszú ideig. Hamarosan mindketten szinte észrevétlenül remegni kezdtek. A lány a zokogástól, a férfi pedig a hátán végigfutó hidegtől. Ilyet nem érzett soha korábban, és kellemetlennek érezte, hogy nem tudja hova tenni.
Mire feleszmélt, a csodálatos tünemény már nem volt sehol. Egyedül állt a tomboló esőben, és nem tudta eldönteni, hogy az előbb álmodott-e, vagy tényleg megtörtént-e mindez.
Furcsa, hogy ez az egyetlen olyan dolog, ami az eszében jár, mióta nincs tovább…
Egy hétig élt a bizonytalanságban, mikor éppen egy mesébe illő égi festményt látott a hídon állva. A lemenő Nap irányába összefüggő vékony felhőkből álló út vezetett, és olyan hatást keltett, mintha csak rá kellene lépni, és máris a csillagba vezető ösvényen járna. Lebilincselő látvány volt, és arra gondolt, milyen jó lenne, ha ezt az a szomorú lány is láthatná, amikor megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába, és úgy tűnt számára, mintha nem lenne egyedül. Hat másodperc.
- Csodálatos, nem?- kérdezte szomorúan a lány.
Ránézett a férfi, és szíve nagyot dobbant. Ő volt az! Megdöbbenésében szólni sem tudott, csak ámulva figyelte álmainak vágyát. Komoran nézte az eget a lány, de a szemeiben csillogó fények azt sugallták, hogy lenyűgözi a látvány.
- Tessék?- kérdezte zavartan a fiú, mikor kicsit magához tért.
A lány nem felelt, csak nézett szomorúan, és úgy tűnt, hogy a látványtól vár vigaszt. Ismét a Nap felé fordult, és tovább nézte ő is. Hosszú percek teltek el így, és a fiút lassan körbelengte a lány enyhe virágillatú parfümje. Lassan megtelt a levegő az illattal, és mást nem is érzett. Szemeit becsukta, és élvezte a friss élmény gyógyítónak tűnő hatását. Igen, most már egészen biztosan nem álmodta a tüneményt. Megszűnt a világ, és csak egy híd jelentette a világot, rajta két emberrel. Olyan szabadnak érezte egy pillanatra magát, mint soha azelőtt. Ekkor gondolt először arra, hogy van értelem az életének. Ez a pillanat, néhány másodperc, ami egy egész élet lényegét hordozza magában. Új értelmet adott neki a híd. Eddig menedék volt számára, és ez onnantól kezdve reménnyé változott. Most már nem azért járt oda, hogy a gondolataival legyen, hanem a lány miatt.
Noha nem tudta a lány nevét, korát, telefonszámát, mégis úgy érezte, hogy nagyon ismerős, és akárhányszor meglátta, végigfutott a hideg a hátán. Mindig.
Hónapok teltek el, és egyre azt láttam, hogy a fiú minden nap - ha tehette - kijött a hídhoz, és nézte az eget. Aztán megérkezett a lány, és pár méterre megállt magányos társától, és ő is belerévedt a messzeségbe. Hol egyikük, hol másikuk törte meg a csendet. Együtt nevettek, vagy sírtak, attól függően, hogy éppen mit meséltek egymásnak.
Sosem láttam ilyen csodálatos, és őszinte szigetet, mint az a híd!
Tudtam, hogy a fiú beleszeretett a lányba, és ottlétének egyetlen oka immár egy olyan érzés, melyet korábban nem tapasztalt. Ő ugyan nem tudta, de én igen, hogy a lány nem azért nem mondta meg a nevét, mert a fiú nem kérdezte. Tíz másodperc.
De sajnos én nem tehettem semmit.
Egy nap a fiú kisétált a hídra, és figyelve a távolt, várta élete értelmét. Zaklatott volt, és tudtam, hogy nyomja valami a szívét, amit szeretne megosztani ismeretlen társával. Meghalt az apja, és emiatt kissé levert volt, bár inkább felszabadult. Azonban azt, ami a szívét nyomta teljesen más érzés táplálta. Úgy döntött, hogy megkérdezi a lány nevét, és elkéri a telefonszámát.
De a lány aznap nem ment el. A fiú arra gondolt, hogy volt már ilyen, biztos nem ért rá, de az idegességét nem tudta leplezni.
Éreztem rajta, hogy vádolja a lányt magában, amiért nem jött el. Reménytelenül beleszeretett.
A lány másnap sem ment el… harmadnap sem… és negyedik napon sem.
Ismét a remény vezérelte a hídra nap, mint nap, hátha találkozik végre a tündérrel, aki számára immár a minden reggeli ébredés értelmét adta.
Így ment ez 2 hétig, és a fiú kezdett kétségbeesni. Tudtam, hogy ilyenkor jönnek elő a legrosszabb félelmek a másik sorsával kapcsolatban.
Bár megmondhattam volna neki, hogy miért nem jön a lány.
De nem tehettem.
Húsz másodperc.
Azt mondják, hogy az ember szeme előtt lepereg az élete, közvetlenül a halála előtt. Én azonban azt hiszem, hogy csak azok a dolgok, amik igazán mélyen megmaradtak az ember lelkében. Az Ő szeme előtt ez a pár hónap játszódott le.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 11-29-2006 @ 10:24 pm
| Hozzászóló: zsuka49 (Ideje: 11-30-2006 @ 05:47 am)
Comment: Tetszik a műved, gratula hozzá!!!:)))
Zsuzsi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: LunaPiena (Ideje: 11-30-2006 @ 07:36 am)
Comment: Sokadik olvasatra is profi. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 11-30-2006 @ 10:18 pm)
Comment: Kedves Zoli, talán még prózát nem is olvastam tőled... Az biztos, hogy többet kellene forgatnod a tollad... Nagyon jó volt olvasni, ezeket a mélyen filozófikus gondolatokat.....Gratulálok...:)))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: naiva (Ideje: 12-01-2006 @ 04:25 pm)
Comment: Tetszik nekem is... végig azt vártam, mégsem ugrik, pedig hát az elején megírtad, hogy leugrik, de valahogy abban reménykedtem az utolsó sorig, hogy megjelenik újra a lány... :)
Nagyon szép írás |
|
|
|
|
|
