Aznap este ugyan úgy mentem haza, mint bármikor máskor. Az egyetlen különbség talán az érzés volt. Nem tudom miért, de mindig megéreztem, ha valami rossz volt előkészületben. Mielőtt beléptem volna a házba, már tudtam, hogy valami kellemetlen hírt fogok kapni. Lélekben tehát felkészültem az újabb csekkekre és számlákra. De a valóság ennél rosszabb volt.

A hagyományos problémák helyett most igazi baj fogadott. A feleségem, Jenny a kanapén feküdt, és sírt. Nem voltam hozzászokva, mindig erős nőnek ismertem. Hiába próbáltam megtudni mi a baj, egy szót sem szólt. A konyhaasztalon a napi posta, és egy kibontott levél feküdt. A levél a General Electric-től jött. Jenny is ott dolgozott. Egy elbocsátó levél volt, mely szerint Jenny mától nem dolgozhat a vállalatnál. Nem értettem a dolgot, hiszen már 5 éve dolgozott a cégnél, és még sosem volt vele probléma. Úgy döntöttem, holnap bemegyek, és kiderítem, miért rúgták ki szó nélkül a felségemet.

Négy óra várakozás után bejutottam az épületbe, és felkerestem Jenny egykori részlegét. Egy kicsit szégyeltem, hogy nem ismerem a kollegáit, de hát sosem hívtak minket az összejöveteleikre. Az irodát, ahol a csoportvezető dolgozott messziről felismertem, mert hatalmas karácsonyi égők voltak felszerelve az ajtóra. A névtáblát éppen akkor cserélték le, tehát Jenny-t már az új főnök rúgta ki. De miért?

Az iroda belülről egy kiegyensúlyozott tulajra utalt. Szinte minden a végtelen nyugalmat árasztotta magából. Aztán bejött Mr. Stanley. Udvariasan üdvözöltem, majd mikor leültünk egymással szemben elkezdtük a beszélgetést. Úgy döntöttem, egyenlőre nem mondom el, ki vagyok, hátha úgy őszintébb lesz.
-Azt hiszem, dolgozott itt egy Jenny Alberg nevű alkalmazott. Vagy rosszul emlékszem? – kérdeztem tőle, minél érdektelenebbül.
-Jól emlékszik. Sajnos tényleg dolgozott itt egy ilyen nevű élősködő, de már megszabadultam tőle. – a válasz szinte a földhöz vágott. Mintha torkon ragadtak volna. Majdnem ráborítottam az asztalt, de sikerült fékeznem magam. Újabb kérdést tettem fel:
-Miért nevezi így. Mi az oka az ellenszenvének?
-Hát nem tudta? Az a nő muzulmán. Az apja Iránból, vagy honnan jött át. Aztán elvetette magát egy pénzes idiótával, és most itt él közöttünk. Szeptember 11-e óta nem lehet tudni.
-Egy kicsit bizalmatlan. – mondtam neki, de most már minden porcikám a vérét kívánta.
-Ez nem bizalmatlanság! Tudja a nagyobbik fiam Irakban harcol. Büszke vagyok rá. Minél több hitetlent pusztít el, annál nyugodtabb világban fogunk élni. – és ekkor elszakadt a cérna. Megemelkedtem, és a legalább 60 kilós bükkfa asztalt egyetlen mozdulattal a férfira borítottam. Még sosem tettem ilyet, de most, muszáj volt. Pár perccel később két őr szedett le Mr. Stanley-ről. Az arcát teljesen elborította a vér. Ahogy felállt, az orrából hatalmas folyóként dőlt a vörös folyadék. Egy percig sem bántam, amit tettem, sőt büszke voltam magamra.

Jenny hamar talált új állást, de Mr. Stanley igyekezett kihasználni a kapcsolatait. Szerencsére az én főnököm kiállt mellettem, így most már mindketten nyugodt életet élünk. A rasszista főnököt később feljelentették, mert mint kiderült több mint 20 muzulmán alkalmazottat bocsátott el a cégtől.