| Ilonkát hét éve örököltem Gabi nénitől. Már nem emlékszem, hogyan sikerűlt rátalálni, vagy ő talált meg engem, tény, hogy miután Gabi néni a férjével nyúgdijas otthonba vonult, Ilonka látogatni kezdett hozzám. Nem tudtam pontosan hol lakik, azt sem, hogy vannak-e rokonai. MIkor megjelent, mindig kedveskedett valamivel. Néha rajzlapra ragasztott virágokkal, körös körűl szíveket rajzolt, a nevemet virágos betükkel írta rá. Tavasztól őszig kis virágcsokrokat hozott, tudtam, hogy a környéken szedi őket. Majd beavatott a legrejtettebb titkaiba is. Mármint, hogy a nagy szatyor, ami mindig magánál volt, tele van babákkal. Nevet is adott nekik, meg ruhákat horgolt, kötött, varrt kézzel a kedvenceinek. Próbáltam kitalálni hány éves lehet, valahogy mindig fiatalabbnak saccoltam magamnál. Majd egyik nap szóltak, keres egy néni. Ő volt. Egyik alkalommal kérte, segítsem ki pár forinttal, az édesapjának szeretne ajándékot venni, születésnapjára. Örömmel segítettem, majd mikor megemlítettem Gabi néninek egyik telefonbeszélgetésünk alkalmával, hogy Ilonka érdeklődik a hogyléte felől, elmesélte, hogy kevés pénzzel, élelemmel, néha ruhaneművel szokta megajándékozni. Meg, hogy Ilonka az önkormányzati szeretetotthonban lakik. Tehát ezután pontosan tudtam, mi lesz a továbbiakban a feladatom. És Ilonka hetente, kéthetente megjelent, illedelmesen érdeklődött Gabi néni iránt, átvette a "járandóságát", megköszönte, drága tündérnek nevezett, majd fájós lábával elbicegett. Kissé kellemetlenűl éríntett, mikor, megtudta, hogy a közelben hol dolgozom, és ha éppen nem talált otthon, megállt a munkahelyem előtt, és szépen várt. A kolleganők hívták fel rá a figyelmemet. Nem tudtam mit tenni, ami jár neki, az jár. Ám ha éppen olyankor keresett, mikor nem tudtam kimenni, éppen hajmosás után, télen, vagy valamelyik unokámat próbáltam elaltatni, nem volt gond, másnap megint jelentkezett, ha netalán akkor sem értem rá, akkor harmadnap megint. Amint megkapta, amiért jött, hetekig nem láttam. Ám, ha épen a villamoson utazott, és meglátta, hogy a járdát seprem, képes volt leszállni az első megállónál, visszajönni hozzám. Időnként bosszantott, majd megszoktam, mint minden egyéb mást is. Tavaly meglátogattuk egyik barátnőmmel Ida nénit, aki mellesleg 98 éves, ő is az otthonban lakik. Ida néniről annyit, hogy szeretett "beugrani" hozzám egy kis kávéra, élénk, okos, verébszerű szemeivel mindent pillanatok alatt felmért, majd kezdte: nem akarok beleszólni, de én ezt másképpen szoktam...sok mindent tanúltan tőle, valamikor házvezetőnő volt, nem volt gyereke, akiknél dolgozott, vigyázott Kisfiúra, aki ma már nagypapa. Kisfiút, mai napig nagyon szereti, tiszteli. Amúgy az érzés kölcsönös. Akkor neheztelt rá, mikor az elvált a feleségétől, a szép, fiatal Másikért. Majd a Másikkal is megbarátkozott. Kisfiú kedvéért. Ha valami már nagyon nyomta a szívét, eljött hozzám, elmondta. Szépen, nem haraggal, csak keserűen. Onnan tudtam, hogy jól kibeszélte magát, mikor kezdte: nem akarok beleszólni.....egy idő után én is felvettem a szokást, válaszoltam nyomban...máris beleszóltál! Szerettük egymást. Saját kérésére vitték otthonba, ugyanis harmadik emeleti lakásába, ahova ha felmentem, percekig alig tudtam szólani, annyi lépcsőt kellet megmászni, már nem igen tudott meglenni. Első pillanattól szerette az otthonban. Igyekezett hasznossá tenni magát, segített a nővéreknek, a lakóknak. Nyolcágyas szobában lakott, ő volt a legidősebb, mikor bekerűlt, de a legfürgébb is. Első látógatásom alkalmával, éppen távozni készűltem, megszólalt egyik néni, vigyek az ágyához egy kis vizet. Ida néni felháborodva utasította rendre:- ne tessék ezt tenni a vendégemmel, miután kikisérem, majd kiszolgálom. Ahogy mindig is szoktam!-Azóta eltelt jó pár év, Ida néni már csak fekszik, beszélni is alig tud.Még a héten meglátogatom, meg bizony! Érdeklődött az unokák iránt, ebből tudtam, hogy felismert. Tavaly óta nem láttam. Akkor távozásunkor, barátnőm meglepetést akart szerezni, mondta, menjünk a felső szintre. Ott benyitott egy szobába. Nagyon hangulatos, tiszta, kellemes, négyágyas szoba volt. Két éve átépítették az otthont. Így sikerűlt kevesebb lakót tenni egy szobába. Egyik szépen bevetettágyon, sok-sok baba sorakozott. Elmosolyodtam. Ilonka ágya volt. Persze Ilonka sehol.Hátha éppen engem keres otthon. Sajnáltam, hogy akkor nem találkoztunk. Mesélték a szobatársai, hogy reggel kimegy a városba, és este jön csak haza. Az ebédjét, uzsonnáját mindig megtalálja a konyhán. Rengeteg ismerőse van, akiket rendszeresen látogat. Ezen ismerősök egyike vagyok én is. Jó volt látni, hol, milyen körűlmények között lakik. Az ő, és hozzá hasonlók számára, a legjobb helyen. Ma eldöntöttem, fodrászhoz megyek. Csak vágatni, meg természetesen fésűltetni szoktam. Bármikor belépek az üzletbe, a fodrásznő éppen ül a forgószékben és dohányzik. Vendég egy sem. Fél óra sem kell, már kész is van az új frizurám. Nem szeretem ha lakkozzák, sütni sem engedem. Rossz élményim maradtak gyerek koromtól fogva. Édesanyám nagyon szerette volna, ha olyan lehetnék mint Shirley Temple! Nem lehettem, már csak azért sem, mert vézna, foghíjas, nyúrga voltam, már 5-6 éves koromra. Akkor legalább a frizurám legyen Shirley Temple-s. És kétszer bedoueroltatta az amúgy is hullámos hajamat. Abban az időben a douerolás úgy történt, hogy forró vasakat, amolyan nagy csíptetőseket, raktak a fejemre. A fodrásznő tartotta az államat, mert túl súlyosak voltak a vasak, nem bírtam tartani a fejemet. De a szépségért meg kellet szenvednem. Másnap az óvodában, egyik óvónéni mondta a másiknak-ennek a gyereknek 16 éves korára, nem marad haj a fején. Maradt! Ugyanis, ahogy kicsit hangot tudtam adni az ellenkezésemnek, megkértem, soha többet ne nézzek úgy ki, mint egy rosszúl sikerűlt bárány! Késöbb, lányaimnak, unokáimnak elmeséltem a történetet, mai napig nem értem, hogyan tehette velem ezt Anyukám! Azóta szigorúan csak vágatom, esetleg fésűltetem fodrásznál a hajamat. Ma, mikor fizetnem kellett a fodrásznál, kerek 3.600 forintot kért. Húsz perc munkáért! Akkor ez hány forintos órabérnek számítható be? mindjárt veszem a számológépet, és kiszámítom. dehogy számítom! Nem adtam borravalót! Nem én! Pedig szoktam. Évente 3-4 alkalommal megyek, ugyanahhoz a fodrásznőhöz évek óta.Pár éve a téli ünnepek előtt, alatt, nagyon sok munkám volt, nem tudtam magammal is törödni. Január első napjaiban mentem hajat vágatni. A fodrászüzletben mindenki gyászos hangulatban volt, néhányan hangosan sírtak, siratták Zámbó Jimmyt. Bánatában a fodrásznőm nagyon elbaltázta a frizurámat. Szeptemberig nem is mentem hajat vágatni, reméltem, addigra elmúlik a gyászuk. Nem rontja el még egyszer. Ma kicsit furának tüntem magam előtt is, meg biztosan őelötte is, hogy csakis a fix összeget adtam. Miután hazamentem, csöngettek a kaputelefonon. Rögtön tudtam, ez Ilonka lesz! Hiszem megmaradt a pénzem! Amit oda kellett adni. És odaadtam! Ilonkának! Hozott pár szál orgonát. Kedvesen megköszönte a pénzt, majd elsietett. Előtte természetesen, tündérnek nevezett. Jól esik! Nagyon is! Rajta kiívűl ki nevez mostanában, vagy még ezután tündérnek engem? |
|
|
|
|
