D.D. szerint az ember maga döntheti el, hogyan írja a szavakat: Pl. azt a mondatot, hogy "Jó volt a bor?" írhatjuk így is, 4 szóban, de írhatjuk 2 szóban, vagy az egészet egybe, így: "Jóvoltabor?"
- Ki dönti el, hogy hogy írjuk a szavakat? - kérdezte D. D.
- A Tudományos Akadémia. - hangzott a tanár válasza.
- Ez hülyeség! - mondta még mindig félhangosan D. D. - Mért nem dönthetem el én?

- Mindig nagyon fontos, hogy az ember természetesen viselkedjen! Én igyekszem mindig természetes lenni. - mondogatta D. D.

Én, D. D., Joci és Szmöre a buszmegállóban vagyunk.
- Én bármit meg merek tenni! - jelentette ki D. D. - Nem hiszitek el?
Joci nem hitte el.
- Ha akarok, leülök itt a buszmegállóban a földre! - fogadkozott D. D.
- Ugyan már minek ülnél le? és mit szólnának hozzá az emberek? - vetett ellen Joci.
- Márpedig én most leülök. - mondta D. D. És a füzetekkel teli szatyrát letette a földre, és ráült.
Tényleg nagyon furcsa volt, ahogy ott ült a sok álldogáló ember között. Nekem nagyon jókedvem lett attól, hogy leült. Ez aztán az igazi szabadság, ha az ember bármit meg mer tenni!

Én és D. D. egy padban ültünk. D. D. szeretett rajzolni virágokat füzetlapokra és a padra. Nekem se kellett több! Én is rajzoltam egy szép nagy virágot a padra, a saját térfelemre. A többiek is szerettek a padjaikra rajzolgatni, írogatni ezt-azt, főleg puskát. Egyszer az iskola vezetése megtiltotta, hogy bármit is írjunk a padra. Tanítás után a takarítónők lemosták a padokat, és mire másnap mentünk, eltűntek a virágaink.
- Micsoda aljasság, hogy nem rajzolhatunk azt a saját padunkra, amit csak akarunk! - méltatlankodott D. D.
Gyorsan visszarajzolta a virágját, és én is követtem a példáját. Mielőtt hazamentünk, D. D. felírta a padra középre nagy betűkkel:
- Ne tessék lemosni!
Másnap minden pad le volt mosva, csak a miénk nem. Éreztük, hogy ebből lesz valami. Teli volt a levegő feszültséggel. Hamarosan jött is értünk az igazgatóhelyettes. Bevitt a szobájába és leültetett minket. Hú! Még soha nem voltam ilyen helyzetben! Az igazgatóhelyettes el akarta venni az ellenőrzőnket, hogy abba írogasson haza a szüleinknek.
D.D. azonban szabályszerűen küzdött vele. Keményen érvelt! Bizonygatta, hogy otthon is összefirkálja az íróasztalát. Nekem is eszembe jutott a régi asztalom, aminek a szélére sok mindent firkáltam. Nem emlékszem másra, csak D. D. szemére, amint az igazgatóval beszélt. Vadul villogott a szeme. Ezt nem is lehet elfelejteni. Végül nem vették el az ellenőrzőnket, elengedtek minket. Győztünk!