[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 353
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 353


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Sanyi mennybe megy
Ideje:: 05-06-2004 @ 12:29 pm

Sanyi mennybe megy

1.

A szivárvány minden színében játszó, gyöngyházfényű alagútban találta magát Sándor. Úgy érezte teste könnyed, súlytalan, érzékeit csodálatos, mindent betöltő boldogság járta át. Épp az alagút színeit csodálta, amikor meglepődve észrevette a feje mellet a csillárt; maga alatt egy fehér kórházi ágyon pedig a saját teste hevert.
- Ez lenne a halál? Tette fel magának a kérdést. - Milyen csodálatos érzés, biztos a mennyországba jutok. Végre egy tiszta felhőtlen életbe, amely örökké tart. Az alagútban utazva érezte, hogy egyre közelebb kerül valamilyen földöntúli, óriási erőhöz, amely aztán az út végén vakító, tiszta, fehér fénygömbként meg is jelent.
- Sebaj Sándor, anyja neve: Lukács Mária, született: 1958.03.06.? Kérdezte a gömbből egy érces, kemény hang.
- I-i-igen. Válaszolta Sándor a meglepetéstől dadogva.
- Te még nem léphetsz be ide. Még feladatod van a földi világban. Térj vissza hát!
- De hát én nem akarok, az én tiszta lelkem ebbe a világba való, ott lenn csak szenvedés és kínlódás vár rám.
- Épp ezért kell visszatérned. Vidd el a még megmaradt igazaknak az üdvözülés hírét. A te lelki tisztaságod mágnesként fogja vonzani a szomjazókat.
- De mi van ha nem hallgatnak rám? Én nem értek se a szavakhoz se az emberekhez.
- Dehogynem. Csak szabadítsd fel a lelked a rárakódott sérelmek súlya alól! Segítek... Ekkor vörös fénycsóva csapott ki a fénylő gömbből, amely kígyóként tekeredett rá Sándorra. Forróság öntötte el, minden porcikája megdermedt mintha áramütés érte volna; elvesztette az eszméletét.
Fehér szobában ébredt hősünk. Feje zsongott, szemeivel pedig a plafont fürkészte, amit fehér fénybe borított a két búra nélküli neoncső.
- Hol vagyok?... Kérdezte halkan nyöszörögve.
- Az elmeosztályon. Válaszolta egyhangúan a szomszéd ágyról egy puffadt hasú, sárga színű férfi.
- Hol!?! Kiáltott Sándor feléledve. - Úgy látom itt kell elkezdenem a művet; és én  mondom a betegek meggyógyulnak. És már indult volna a hittérítő útra, de a kezei és lábai nem akartak engedelmeskedni az agya által kiadott parancsnak.
- Mi ez? Mi van velem? Kérdezte magától. - Ennyire kiveszi az emberből az erőt a megvilágosodás? Még kétszer, háromszor próbálkozott, de csak nem akart sikerülni a dolog. Míg végül észre kellett vennie szegénynek, hogy a kezei és lábai egy-egy pizsamanadrággal oda vannak erősítve az ágyhoz.
- Hé te! Szólt oda halkan a szomszédnak. - Kelj fel és járj és kösd már ki ezt a madzagot. Ha megteszed meggyógyítalak.
- Én nem vagyok beteg! Válaszolt felindultan a szomszéd. - Beteg voltam, de meggyógyultam, mert a jóisten megmondta: Csak az én üdvözítő hitem által gyógyulhatsz.
- Hát akkor okéban vagyunk. Válaszolt Sanyi. - Mert én vagyok a szentlélek, csak az ördög gúzsba kötött. Engedj már el és én  prófétává teszlek .!.
- Nem hazudsz? Kérdezte kételkedve a sárga arcú szomszéd. -Adj valami jelet, hogy bizonyságot szerezzek!
- Te kicsinyhitű, csak akkor hiszel ha látsz? Itt van a glória a fejem  fölött! Ez elég?
Ebben a pillanatban sárga dicsfény töltötte meg a szobát. A szomszéd döbbenetében leesett az ágyról és térden csúszva, imádkozva kibontotta Sándor kötelékeit. Sanyi boldogan ugrott fel az ágyról, áldásra emelte jobb  kezét, balját pedig az előtte térdelő férfi homlokára tette.
- Mától viselheted a szabadító előnevet. Légy üdvözölve az országomban ifjú hős.
- Ifjú hős? Kérdezett vissza a frissen beavatott. - Ne gúnyolódj velem már a 65.-ben vagyok.
- Te kicsinyhitű. Tényleg csak akkor hiszel, ha látsz. Nézz a tükörbe...
A szomszéd belenézve a tükörbe, meglepődve vette észre, hogy
megfiatalodott. Sárga színe üde, pirospozsgássá vált, termete daliás lett, bicepsze pedig 60cm-re duzzadt.
- Hallelúja, hallelúja!!! Kiáltozott önfeledten, boldogan. Örömének az injekciókkal berohanó ápolók vetettek véget, akik leteperték az "ifjú hőst" és a fenekébe nyomtak egy jó adag nyugtatót. Sándor látván a dolgok ilyetén alakulását, a földöntúli erőket hívta segítségül és a 12 ágyas szoba minden egyes lakóját megbabonázva, csatarendbe állította seregét. A lelkes csapat élére ő maga állt és szónoklatot intézett hozzájuk.
- Ti Isten katonái! Ne hagyjátok, hogy e gonosz rendszer tökéletes
szolgává tegyen titeket az ördögi pszichoterápiájával, ne hagyjátok, hogy visszazökkentsenek a valóságba az álmokból építkező fantáziaországotokból, legyen az akaratotok a valóság. Csak akkor élünk ha álmodunk! Én felnyitottam a szemeteket s most mutatom az utat !!!
Fogjátok e narancsleves dobozokat! Mutatott rá a látogatók által
behozott gyümölcslevekre. - És igyatok! Mert én mondom Paradicsomlevet isztok!
A 12 beteg egy emberként sorban kiitta a poharakat és önfeledten,
libasorban, Sándor vezetésével, a Glory Glory Hallelúját énekelve
elindultak az ajtó felé. Az ápolókhoz érve megállt a lassú menet. Sándor intően megrázta feléjük mutató ujját.
- Kard által vész ki karddal él. Mondta sokat sejtetően, a fecskendőkre mutatva. E "varázsszóra" a fecskendőkben lévő nyugtató narancslévé változott, az injekciók pedig önálló életre kelve az ápolók fenekében kötöttek ki, akik a beavatási szertartás után énekelve beálltak a sor végére.
Az éneklő menet elhagyta a kórházat, közben többszáz főre
dúzzadt és lassan kígyózva, a város forgalmát megbénítva odaért a városházához. Itt sajnos szétszéledt, mert mindenki megéhezett és hazament ebédelni.

2.

Sebaj Sándor szomorúan ballagott a kihalt utcán. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy minden útba eső lámpaoszlopnak nekiment. Úgy érezte ezt a kudarcot sohasem tudja kiheverni.
- De hát hol rontottam el? Tette fel magának a kérdést, mert ő
szerencsétlenségére ahhoz a ritka fajtához tartozott, aki először mindig magában keresi a hibát. Órákon át sétálgatott, homloka már véres volt a sok ütközéstől, de nem tudott rájönni a válaszra, míg végül elkeseredésében betért a legközelebbi kocsmába.
- Jó napot! - Nyitott be a füstös helyiségbe. A csendben üldögélő
törzstagok felnéztek egy pillanatra, szemük megakadt a jövevényen, mert alakját különös dicsfény övezte.
- "Biztos már sokat ittam." - Gondolta mindenki s csendben visszatértek söreikhez.
- Egy fél, egy...Vetette oda Sanyi a csaposnak megszokásból, de a mondat végét akaratlanul elharapta. - Egy narancslevet kérek! Mondta illedelmesen, majd a felsőbbrendűek arckifejezésével végignézett az ott iszogató törzsgárdán.
- Mit nézel?! Kérdezte az egyik jól megtermett, borostás arcú, durva vágású vendég.
- Én nem nézek, én látok! Javította ki a rosszul megfogalmazott kérdést Sándor. A borostás férfi lassan felállt a helyéről, majd a pulthoz lépve meglökte Sándor vállát. Szemmel láthatólag nem tetszett neki, hogy a törzstagok előtt egy idegen megmerte csorbítani a tekintélyét azzal, hogy válaszolni mert a kérdésére.
- Na gyere, ezt lejátszuk! Emelte fel "Üss" feliratú öklét.
Csend borult a kis kocsmára. Minden szem Sándorra meredt, de ő csak a narancslevét kortyolgatta a pultnál; rá se hederített a kocsma bikájára.
- Na mi lesz már?! Kiáltott idegesen a borostás. - Hogy b.... m.. a k...! Te ...!
Sándor egy idő után megelégelte a szitkozódást és ismét a már jól bevált varázsigét használva, sokat sejtetően megrázta mutatóujját és... 
Ekkor a kívülállók számára érthetetlen dolog történt: Az "Üss" feliratú ököl püfölni kezdte tulajdon gazdája orrát, majd egy sörösüveget széttört a fején. A vendégsereg néma áhítattal szemlélte az egyéni küzdési módot. Végül a kocsma bikája az ütések fájdalmától térdre borulva sírva könyörögni kezdett az életéért. Sándor győzelme jeléül rideg arckifejezéssel végigtekintett a leesett állal bámuló közönségen.
- Álljatok fel! Szólt ellentmondást nem tűrő hangon. A 12 törzstag remegő térdekkel, falfehér arccal állt fel a helyéről. Szemükből félelem sugárzott.
- Tessék mondani, mit tetszik most velünk csinálni? Szólt a
legvakmerőbb közülük, szemlesütve, elcsukló hangon.
Sándor felemelte poharát és rá sem nézve a csaposra 12 narancslevet rendelt. A 12 sárga pohár egy percen belül ott sorakozott a barna tölgyfa pulton.
- Ezt sorban igyátok ki! Szólt Sándor határozottan, az előző
ellentmondást nem tűrő hangján. - Én tudom, hogy mi a jó nektek! Ti csak vakon bolyongtok a világban. Én most megmutatom az egyetlen üdvösséghez vezető utat, és ha kell, ha nem, én akkor is belétek verem a szentlelket! Ostorral vagy korbáccsal, de mindenféleképpen boldoggá teszem az emberisséget! Világos ?! Kiáltott a végén dühösen.
- Iiigen....Dünnyögték az orruk alatt a jelöltek és egyenként kiitták a poharuk tartalmát. Némelyikük arca undort és kínt tükrözött, amikor felhajtották a sárga löttyöt, de furcsa mód ahogyan a gyomrukba ért az arcukról eltűnt minden ránc, sebhely, borosta, a tetoválások közül pedig csak a "LOVE" feliratok maradtak meg.
- Ez az igazi íz! - Kiáltotta az egyikük üde mosollyal.
- Még egy kört mindenkinek! - Kurjantotta egy másik.
Sándor a jó tanító büszke mosolyával szemlélte a megvilágosodás élményéről beszélgető boldog társaságot, majd hátat fordított és mint aki jól végezte dolgát, kilépett a "Mennyből az angyal" dallamaitól hangos kocsmából.
A 12 ifjú tanítvány szétszéledt az országban és tanításuk hamar gyökeret vert az ország lecsúszott középosztályában.
Az új hit gyorsan terjedt, tanítása egyszerű volt. Nem követelt dogmákat, nem követett liturgiákat egyszerűen csak a természetes viselkedést várta el mindenkitől, ami 1-2 pohár szentelt narancslé elfogyasztása után, már senkinek sem okozott nehézséget.
Fél éven belül az új egyház, már úgymond széles társadalmi háttérrel rendelkezett.
Egy nap nagy fekete Mercédesz állt meg Sebaj Sándor lakása előtt. Az autóból két fekete öltönyös, napszemüveges, jól megtermett férfi szállt ki. Kinyitották a nyikorgó kertkaput, lassú súlyos léptekkel végigmentek a virágoskert járdáján és becsöngettek Sándorhoz.
A ház ura mosolyogva nyitott ajtót és szeretetteljesen, ahogy az apa öleli a fiait magához szorította őket, majd áldásra emelte jobb kezét, baljával pedig egy pohár narancslevet nyújtott át nekik. De a két idegen egy mozdulattal eltolta magától a nedűt és mogorván rászólt Sanyira.
- Nem keresztelkedni jöttünk. Jöjjön utánunk!
- De hát hova? Tette fel a kérdést meglepődve Sándor.
- Többet nem mondhatunk, kövessen! Válaszolták határozottan és elindultak a kerti kiskapu felé. Sándor feszülten de kíváncsian követte őket.
- Szálljon be! Mutatott rá egyikőjük a nagy fekete autóra.
- De hát hova megyünk? Kérdezte Sándor higgadtan, de szavai mögött a belső feszültség már ott ólálkodott.
- Mindent idejében! Szólt szűkszavúan a másik. - Ha nincs mitől félnie, ne féljen.
- Nekem ugyan nincs! Sóhajtott megkönnyebbülten Sándor és beszállt a nagy fekete autóba. 

                           
3.

Ablak nélküli sötét szobában ült Sándor. Csak egy asztali lámpa halvány fénye világította meg a helységet. Az íróasztal mögött egy szemüveges, szürke öltönyös férfi ült, aki mögött ott állt összekulcsolt karokkal az a két széles vállú alak akik idekísérték. Árnyékuk párhuzamosan terült el a padlón amik a sötétben találkozva úgy néztek ki, mintha a végtelenben oldódnának fel.
- Az ön szektája nagyon népszerű... Kezdte monoton hangsúly nélküli beszédét a szürke öltönyös.
- Ez...Ez nem szekta!... Vágott közbe Sándor.
- Ne szóljon közbe! Intette csendre az egyik testőr.
- Nagyon népszerű az alsó középosztály körében és mint tudjuk ez a réteg fordul elő a legnagyobb számban a helyi populációban, azaz jelentős tényező. Csökken a kormányunk népszerűsége, közelednek a választások és szükségünk van egy biztos szavazó táborra. Az ön szektájának a hívei a statisztikai adatok szerint biztosítani tudnák számunkra a győzelmet.
Alkut ajánlok a szektája beolvad a pártunkba, ezzel magvalósíthatja minden álmát: boldoggá teheti az emberiséget. Minden anyagi és szellemi erőforrást biztosítunk és ha minden úgy sikerül ahogy tervezzük még egy miniszteri kinevezést is kap. Na mit szól hozzá?
- Hogy miniszter legyek, adjam fel az egyházam függetlenségét? Kérdezte Sándor elgondolkodva, inkább magától, mint a szürke
öltönyös férfitől. - Ezen gondolkodnom kell. Válaszolta töprengve.
- Csak gondolkodjon nyugodtan. Mi minden megoldásra nyitottak vagyunk.
Sándor órákon át sétált fel-le a sötét szobában. A legideálisabb megoldáson törte a fejét, míg végül hosszú mérlegelés után előállt a saját elképzeléseivel.
- Rendben van. Kezdte kicsit feszülten az ujjait tördelve. -Bele megyek az alkuba egy feltétellel.
A szürke öltönyös férfi szeme felcsillant, a könyökére támaszkodott és előredőlt az íróasztalán. Érdeklődéssel hallgatta Sanyi verzióját.
- Azt mondták minden megoldásra nyitottak. Akkor olvadjon be a párt az én egyházamba. Így megőrizhetem a függetlenségünket és gyarapíthatom Isten bárányainak a számát is. A miniszteri kinevezést pedig nem fogadhatom el, mert nem értek sem az államigazgatáshoz sem a gazdasági ügyekhez.
- Jól van, ez megoldható. Szólt megkönnyebbülten a szürkeöltönyös. - De a miniszterség az jár. Legfeljebb majd tálca nélküli miniszter lesz. - Rendben van?
- Rendben. Nyújtotta át a jobb kezét az íróasztal felett Sándor.
Ezzel a kézfogással megszületett a nagy alku, amely biztosította Sándor és a kormányzó párt részére a választások sikerét.
Óriási kampányhadjárat indult. A kormánypárt a megújulás jelszava alatt, de valójában, mert a jobb oldalt is meg akarta nyerni felvette neve elé a nemzeti jelzőt. A pártpropaganda szinte ízléstelen méreteket öltött. Hozzáfogható publicitást a történelem folyamán csak Jimmy halála kapott.
A legismertebb politikus Sebaj Sándor lett. Minden útszéli
óriásplakátról, az esti sorozatok előtti narancslé reklámokról ő mosolygott vissza. Az aluljárókat, piacokat ellepték a nemzeti címerrel ékesített, narancsot formázó kulcstartók, úszógumik és a háromszögbe foglalt "S" feliratú pólók. A narancslé fogyasztás soha nem látott méreteket öltött. Lassan kiszorított a boltokból, szórakozó helyekről minden alkoholféleséget, mert egyszerűen nem volt rájuk kereslet. De miért is lett volna, amikor egy "Áldott éden" vagy "Gold manna" márkanév alatt futó narancslével ugyanazt az eufórikus, megvilágosodást érzést el lehetett érni fele annyiért, mint az előtte divatban lévő alkohollal.
A választások elsöprő győzelemmel zártak. A Nemzeti Narancs Párt szinte az összes képviselői mandátumot megszerezte. Kormányt alapított, Sándor pedig megkapta az ígért tálca nélküli miniszteri állást.
A nép elégedett volt. Reggel megitta lélekserkentő nedűt, utánna pedig boldogan, zokszó nélkül az állami propagandától kimosott, majd újratöltött aggyal tette a dolgát. Nem volt ellentmondás, vita. Mindenki szerette, tisztelte a Nagy Népboldogító Sebaj Sándort aki reggelente minden állami médiában misét cerebrált. Ilyenkor a munkahelyeken megállt az élet, a nép fiai, lányai végighallgatták Sándor beszédét majd megitták a hivatalosan Lelki Fröccsnek keresztelt narancslevet és a szentlélektől vezérelve gondolkodás nélkül boldogan "építették" az országot.
Minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt, úgy érezték tökéletes társadalomban élnek.
A gazdasági mutatók soha nem látott magasságokba emelkedtek. A BUX indexet már csak nyersz indexnek hívták, az országba áradt az import déli gyümölcs, a nyugati tőke, a keleti bóvli. Minden eladó volt és minden megvehető.
Azaz majdnem minden, mert a szőlő és borfogyasztás szinte a nullára csökkent, ami igen érzékenyen érintette az Észak-keleti régió lakosságát. Az ősi többszáz éves gyökerekből táplálkozó borkultúra és a köre szerveződő feldolgozó és kiszolgálóipar szinte az egyik napról a másikra összeomlott, munkanélkülivé téve az egész régió lakosságát.
A helyi gazdák érdekképviseleti szervezetekbe tömörültek és azzal a kéréssel fordultak az illetékes minisztériumhoz, hogy legalább az istentiszteleteken engedélyezzék a misebor fogyasztását, de a minisztérium elutasította a kérésüket, mert szerintük ez veszélyeztetné az állam bel és gazdasági biztonságát.
A hazai szőlőtermesztők kezdetben még csak kis helyi megmozdulásokban nyilvánították ki nemtetszésüket, de később nem átallottak a kormány legnagyobb felháborodására engedély nélkül felvonulni a parlament elé.
A kormány kezében lévő TV és rádió természetesen mindig csak 10-20 embert mutatott, "a vesszen az import éljen a HAZA" transzparensekkel felvonuló százezres tömegből és igyekezett megnyugtatni a jóléti lakosságot, hogy csak néhány aluliskolázott fiatal rendetlenkedik.
Sándor döbbenten állt az események előtt. Nem értette, hogy miért nem használja mindenki az általa kínált jól bevált boldogság receptet.
Idővel a megmozdulások már szinte mindennapossá váltak. Valamit tenni kellett. A kormánytagok a katonaság bevetését fontolgatták, de ehhez Sándor nem járult hozzá, mert idealista lévén mindig a békés megoldás híve volt.
Így hát szónokokat fogadott és felkérte őket, hogy menjenek ki a tüntetők közé és tartsanak felvilágosító előadásokat a narancslé egészségességéről, léleküdítő hatásairól. A radikális kormánytagok tudomást szereztek Sándor terveiről, és lefizették a szónokokat, hogy a szavaikat igyekezzenek majd úgy forgatni, hogy még csak véletlenül se értsenek egyet, a köréjük gyűlt kisebb csoportosulásokat pedig uszítsák majd egymásra.
A terv nagyon jól bevált. A közös ügyért felvonuló tüntetők egymás ellen fordulva szétverték önmagukat. Mindenki mosta kezeit. A TV bemutatta a történteket, 3000-rel megtoldotta az egyébként csak egy halálos áldozatot,(akit három sarokkal odébb elütött a villamos), majd meggyőzte a jóléti lakosságot, hogy a saját biztonságuk érdekében kénytelen bevetni a katonaságot. A katonaság földig rombolta az Észak-keleti régiót, majd segélyeket gyűjtött a még ottmaradt lakosság számára. Sándor tisztalelkű, idealista lévén nem tudta tétlenül szemlélni ezt a népirtást, de bármit tett mindenhol akadályokba ütközött. Már csak elméletileg volt az ország vezetője, valójában a külföldi narancs feldolgozók és importőrök uralták az országot, akik természetesen, minden felelőséget Sándorra hárítottak.
Ő egyenes jellem lévén nem vádaskodott viszont, mert ha közvetlenül nem is, de közvetve felelősnek érezte magát a történtekért. Ugyanis rájött arra a nagy hibára, amit
véletlenül követett el: Import gyümölccsel akarta felvirágoztatni az országot. 

4.

Sebaj Sándor szomorúan sétált az utcán. A legutóbbi idők politikai eseményei teljesen megingatták az önmagába és Istenbe vetett hitét.
Szörnyű önvád gyötörte, nem tudta mit tegyen. Végül hosszú önmarcangolás után segítséget kért. Megvette az "Önmegvalósítás ABC-je" című könyvet. Elolvasta háromszor, megnézte a képeket, majd elvonult a világtól.
Úgy döntött nem törődik többé az emberek gondjaival csak a saját lelkét fogja építeni.
A magányos remeteség legalkalmasabb helyszínének egy panelház kilencedik emeleti lakását találta. Így hát odaköltözött, élt magának csak a saját boldogságával törődve.
Elsajátított 20 relaxációs technikát, megtanult levitálni és elérte a hetedik tudatszintet. Szinte éjjel-nappal alfában volt.
Az egyik hajnalon épp a felkelő Nap sugaraival beszélgetett, amikor az Úr ismét megjelent előtte. Tüzes szekéren süllyedt alá a felhők közül, szemei villámokat szórtak, amik elől Sándor csak nagy-nagynehezen tudott elhajolni, félreugrani.
Majd az Úr landolt a tetőteraszon.
A lángok forróságától a lábai alatt megolvadt a szigetelő bitumen, amibe belesüllyedt.
- Hát hogy képzeled ezt!? Kiáltott az Úristen egy helyben
toporzékolva, bokáig beleragadva a fekete, nyúlós szurokba.
- Elvonulsz ide a világvégére, hogy a szánnivaló
Önsajnálatodba merülve semmittevéssel múlasd az időt?! Pusztulj innen! Menj vissza az emberek közé, te báránybőrbe bújt senki! Azért adtam neked tudást, erőt, tehetséget, hogy élj vele!
- De uram. Válaszolta Sándor higgadtan. - Én nem kértem semmit tőled. Amióta megkaptam a tudást, azon fáradozom, hogy ismét tudatlanná váljak. Ha észt és hatalmat adsz, akkor vedd el a lelkem tisztaságát is, mert ebben a világban a kettő együtt nem ajándék hanem átok. A tudásom csak szenvedést és boldogtalanságot hozott a számomra. Ezek pedig az ördög adományai ugye!?
- I-igen. Habogta meglepődve, csendesen az égi jövevény.
- Nos ki is vagy te akkor valójában? Kérdezte Sándor hunyorogva az idegességtől feszülő hangon. - Felismertelek ugye. Csak csábítottál, pénzt, hatalmat, célt adtál. Hittem neked, mert te tudtad hol markolj belém. Megtöltötted az üres lelkem a saját elképzeléseiddel. Felhasználtál a saját céljaidra, csak játékszerként kezeltél. Furcsa is volt nekem ez a hirtelen jött karrier. De most már tudom, hogy a könnyen jött adományok, mindig önös érdekeket szolgálnak. Az igazi értékekért keményen meg kell küzdeni. Nekem adhatod az egész világot, de nem kell! Majd megszerzem én magam könny és veríték árán. Tőled nem kell semmi Lucifer, előlem nem bújsz el bármilyen köntös is van rajtad. És most nem menekülsz! Itt a vég! Mutatott rá Sándor a már félig megdermedt bitumenre.
Az égi jövevény tekintete lassan rászegeződött a szurokba ágyazott cipőre, majd mosolyogva lehajolt, kikötötte cipőfűzőjét és halk morajlás közepette felemelkedett a levegőbe.
Sándor meglepődve hátra lépett, erre még ő sem volt felkészülve, nem tudta mitévő legyen, azt hitte ezt a játszmát már megnyerte; és most ez az önhittség okozza a vesztét?
Nem tudta mit tegyen de, zsigerei és tökéletesre fejlődött ösztönei azt súgták számára, hogy a megoldás kulcsa a cipő.
Gondolatfonalakkal kezdte el pásztázni a Lucifer és a cipő közötti térszakaszt, különösebbnél-különösebb testtartásokat igyekezett felvenni, de ez csak a külső szemlélőnek volt furcsa, mert ő tudta mit csinál.
Tudta itt az idő, eljött az a nap, amit már oly régóta várt. Tudta ez az a nap ez az a soha vissza nem térő pillanat, amely csak egyszer adatik meg az öröklétben. Tudta, most valami óriási dolgot fog véghez vinni, úgyhogy csendben állt és várta azt az apró jelet, amely majd megsúgja tökéletesre fejlődött ösztöneinek, hogy itt az idő, itt a cselekvés ideje.
Hirtelen megrezdült benne a gondolat és kihajtott a köldökén. Ő csodálkozva nézte a gondolat manifesztációját. A köldökére gondolt; és látta. Majd a kezeire; először a balra, majd a jobbra; és azt is látta. Majd kinyitotta a szemét; és nem látott semmit.
- Gyá! Mondta a meglepettség és az átszellemültség
egyvelegének hangsúlyával. Érezte itt az idő. Nem tudta a vége vagy a kezdete -e ez annak a valaminek, ami történni fog most vele, mert megszűnt számára minden kézzelfogható, mérhető dolog, nem létezett más csak Ő és az Univerzum. Végre meglátta azt a csodát, amire egész életében vágyott, amikből eddig csak picurka gondolat morzsákat kapott. Tudta, érezte, itt az idő, elkezdődött az átváltozás, végre Kozmikus Lénnyé válva eggyé olvadhat a Mindenséggel. Feloldhatja azt a szakadékot, amit az emberi öntudata vert közé és a világegyetem közé. Nem fogja magát többé idegennek érezni ebben a világban, mert végre hazamehet. Haza az övéihez, oda ahova tartozik.
Ekkor kinyitotta vagy becsukta a szemét, mert már ő sem   tudta pontosan és mint egy biomechanikus szkenner végigpásztázta Lucifer és a cipő közötti térszakasz, majd úgy döntött, hogy az nem létezik. Ekkor Lucifer fájdalmas ordítással, örvénylő villámlások közepette belezuhant a saját cipőjébe. Sándor pedig odalépve hozzá a Gordiuszi csomót is megszégyenítő görcsöt kötött a cipőfűzőjére, majd elvette a zsebkését.
Igen. Igen. Suttogta halk átszellemültséggel, közben érezte, hogy teste súlytalanná vált, lebegett, lelke szabad lett, tudata kiürült.  Majd Egyre és egyre magasabbra emelkedve héliummal töltött vásári lufiként felemelkedett a levegőbe és lassan apró ponttá zsugorodva eltünt a felhők között.



Utoljára változtatva 05-06-2004 @ 12:31 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: bla
(Ideje: 05-06-2004 @ 02:45 pm)

Comment: Egyszerűen super! Igaz majd kifolyt a szemem, míg itt végigolvastam, de nem tudtam abbahagyni. Profi szintű munka. Újságba vele!


Hozzászóló: veva
(Ideje: 05-06-2004 @ 04:45 pm)

Comment: :)) Végigvigyorogtam az egészet.


Hozzászóló: Selene
(Ideje: 05-06-2004 @ 08:28 pm)

Comment: De régen olvastam ilyet! Szupi volt!!!!Ügyi vagy! Pirospont a nagykönyvbe. Kérem az EINI-t ( Elmúlt Idők Nagy Irodalmárjai-t) hogy jegyezzék fel.


Hozzászóló: kerlac
(Ideje: 05-06-2004 @ 11:49 pm)

Comment: Zseniális :)


Hozzászóló: Miksaath
(Ideje: 06-13-2004 @ 07:51 pm)

Comment: Ez bizony rrrrremek!!!


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.27 Seconds