Tudta,hogy nincs megállás,nincs pihenés,nincs menekvés az emlékek árnyékában.Nem merte hangosan kiejteni,félt,hogy meghallják. De tudta,hogy élni akar és az élet feledés is a megújjulásban. Uram segíts!
Egy fa alatt ült és a görcsös mozdulatba révült akácokat nézte némán,hosszan.Komor volt a pillantása, megtört lélegzetét elnyomta a fa árnyéka. Felnézett,sajnálta,hogy lent van és nem tud menekülni. Uram segíts!
Ott volt mellette a boldogság,de behunyta a szemét,mert tudta,hogy várják és szeretik. Szólította a zajtalan felfordulás,a megfordított világ,a Te meg Én, a megrövidített percek suhanása. Észre sem vette,hogy szólították. Uram segíts!
|