Vérvörös virágok vártak,
A Jó-szívvel jegyben jártak,
És írták a fehérfejű fáknak,
Kik lombjuk közül Lángokban láttak,

S a szóból szőtt kósza szélnek,
A lelkekben lakó fénynek,
Illatukkal - az idők igenjét,
Az Igenek időtlen idejét…

Rózsa dalol a szívemnek,
Öröméneket Hírednek,
Amivel jöttél, közénk a földre,
Hogy heggyé nőjön álmaink völgye…

Szívvirág nyílik, gyermeki,
Anyja ölében sejtheti,
Imát rebeg érted szirma, Tiéd…
Egy csillag vagy, a Tűz benned is ég!

A liliom leple szép folt,
Udvarhölgye sárga Félhold,
Akiben tükröződik Egész Nap,
Vele azonos, ragyogó lét vagy…

Titkok kertje és dallama,
Mintha csak bentről hallana
Az ember egy távoli világot,
Míg künn hajladoznak a virágok…

Téged hívnak, élni s látni,
Megélni, s legyen az bárki,
Szeretni - csak önmagáért - hitben,
Hisz nélküled másképp rezdül minden…

Soha nem leszel egyedül,
A fák közül szél hegedül,
S lelkedbe karol az öröm - mint rég…
Egy csillag vagy, a Tűz benned is ég!

Vár a végtelen valóság,
S lerótt tegnapi adósság
Árnyékából lépsz ki most a fényre,
Úgy tekintesz a teremtett lényre,

Magadra, kit felismert a Lét,
Ki ismeri saját gyökerét,
A kert része újra, s virágot bont,
Hogy másnak is könnyű legyen a gond,

S viselése egy lehelet,
Ha már kerülni nem lehet…
Ne félj, segít a kert, a lámpások,
Nem feledik, hogy te már jártál ott,

Még ha te nem is emlékszel,
Őrizve rólad elég jel…
Csak a virágok énekét hidd még:
Egy csillag vagy, a Tűz benned is ég!

Szenved és szeret az ember,
Tudata táguló tenger,
Hullámain lovagló gondolat:
Kezedbe veheted a sorsodat,

Akár egy csillogó követ,
S betakar, mint puha szövet,
Tűzszemű őrangyal puha szárnya,
Hogy tiéd bontsd - türelemmel várja…

A lótuszvirág kelyhéből,
Sóhajt az élet érted föl:
Mitől szép a világ, ha nem tőled?!
Ejts egy gyémántfényű lélek-könnyet,

S legyen mától mosoly ott benn,
Mert földre száll, ha kell: a Menny…
Hajnal jön, új csoda vár rád ismét,
Egy csillag vagy, a Tűz - benned is ég!


/Bagi László Hezekiah, Iszathámi, 2006. december 11./