Ember, halld!
Halld, hogy mit zenél,
Mert zenél az élet,
S méghozzá minden él!

Élsz te,
S mind embertársaid,
De élnek a kövek, a föld,
Fáid, s virágaid!

Él a búza,
S a kenyér, mit fial,
Él a hóvatta felhő is,
Mosolygó fodraival!

Egy kisbogár élete
Épp oly hatalmas, mint tiéd!
Hatalmas és fényes,
Akár a déli ég!

Hát halld,
Hogyan harsog a búza,
S hogyan zeng a babér felhő,
Mely az aranykirályt koszorúzza!

Hegyezd füled:
Mit beszél a kő a földdel?!
Mondd meg nekem, mit dalol
A fűszál, mikor zengve zöldell!

Érted már?
Érted e kozmikus harmóniát?
Érted már, mondd?!
Érted, e világot hogyan hatja át?

Hát fülelj ember,
S halld, hogy mit zenél!
Értsd, hogy mit zenél az élet,
S ne feledd: minden él!