Én csak ember lettem, vétkes, esendő Szózuhatagokra ennyit mondhatok S bár orcámra nem terült még kendő Ha nem élhetek szómban, halott vagyok
Viseltem szégyenemet bőröm alatt, S hordtam koronámat, amint kellett Reméltem: megélem, bírom, amim maradt, Hűségben ébredek asszonyom mellett
Mentem egyedül, s szerető társsal Hogy bitangtól távol vigyen utam, S bitanggá ne legyek, azt kívántam, Mikor ott állok majd a kapuban
Kenyeret enni, Istent áldva érte Szomjúzni a patak kristályvizét S ha faggatnak, mondani: miért ne? Termővé téve minden árva bibét
Ember vagyok, látod? Vétkes, esendő Kinek élni sürgős, egy perce drága De olyan is, mint a kósza felhő Melyet tovafú a szél az égről hiába
2006-12-20 |