[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 199
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 199


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Az utolsó barázda
Ideje:: 05-09-2004 @ 07:12 pm

- Hóóóóhaateeee! - rántotta meg hírtelen a kezében tartott gyeplőt a Gazda. A zabla
kellemetlenül vágott a Ló érzékeny szájszegletébe, hátracsusszanva fogai között. Megtorpant. Kissé visszanézett a Gazdára, most vajon mi a szándéka? Ám a Gazda legapróbb jelét sem adta annak, hogy odafigyelne rá. Mással volt elfoglalva. Fogait elővicsorítva, szemeit apró vonallá összehúzva mindkét kezével mellkasát szorongatta szíve fölött. Hasával az eke szarvára támaszkodva imbolygott saját súlya alatt. Nehezen maradt a lábán. Az ostor a barázdába esett kezéből, ott árválkodott az is magatehetetlenül. A Ló nyugodtan várt, legalább szusszan kicsit. Bízott a Gazdában, tudta, ha kénköves eső hullana az égből, akkor is gondoskodna róla vagy így, vagy úgy. Összeszoktak az idők során. Kettejük munkája nyomán porhanyósan omlottak a barázdák, apróra zúzódtak a rögök, kúposra töltődtek a növények tövei, földre feküdtek a fűszálak, csűrbe kerültek a termények, pajtába került a télirevaló széna. Szeretett a Gazda előtt lépkedni, valahogy megnyugtatta a kimért tempó, a bizonyosan elért cél tudata. Ugyanazt az örömet érezte ő is a munka alatt és után, mint a Gazda. Ugyanaz a büszkeség feszítette bordáit, ha a Gazda a többieknek eldicsekedett újabb eredményeikkel, vagy vele, a szeretett Lóval. Szerette ő is a Gazdát. Fejét hátratekerve állt most, figyelte a szenvedő arcot, a támolygó testet. Vajon mit tegyen? Farkával idegesen hessegette hátáról a legyeket, patáival egyre türelmetlenebbül kapálta a szétomló földet.
- Mi lesz már, Gazda?    Miért nem folytatjuk tovább a munkát?    Csak nincs valami baj veled?
Mivel semmi parancsot nem kapott, megpróbálta figyelmeztetésként finoman megbillenteni az ekét. Nem kellett volna. A Gazda összerogyott, a barázdában szinte teljesen eltűnt a teste. Nem ütötte meg magát nagyon, hisz' puha volt a föld. Feje alatt párnaként omlott szét egy göröngy. Izzadt homlokára porszemek tapadtak, ujjai görcsösen markolászták a barázda szélére borult növények szárait. Szíve alaposan megkínozta. Várta már régtől az újabb rohamot, de azt nem gondolta, hogy pontosan munka közben támadja meg ismét a szívbaja. Ha legalább a sor végén érte volna, segítséget is hívhatna. De így? Esélye sincs, hogy bárki is észrevenné. Sorsába beletörődve, aprókat szuszogva feküdt csak.  A Ló, látva, hogy a Gazda földre került, egy erős mozdulattal megrántotta az ekét. Ösztönösen elindult. Visszafordult a házak felé s végig tartva az irányt, árkon-bokron keresztül, hosszú barázdát húzva bebaktatott a faluba.
- Te, nézd má' Apjuk! Nem a Józsi lova e'? - kérdezte a faluszéli ház ablakán kíváncsian kitekintő Julcsa néni.
- Abbiza'!  Hínye, az áldóját, akkor itten nagy a baj! - szólt az apjuknak titulált Ferkó bá', s kutyafuttában rohant a kocsma felé. Honnan is keríthetne hírtelen segítséget falun az emberfia, ha nem a kocsmából?  Az iddogálók hamar felfogták, mi történhetett, s végig, a Ló húzta barázda mentén, sűrűn lépkedve elindultak a Gazdáért. Mire odaértek, már nem volt eszméleténél. Vállukra emelték néhányan, aztán csendben bevitték az orvoshoz. Másnapra semmi baja sem volt, ám a szántást már nem ő fejezte be. Életében először másra bízta ezt a munkát. Tudta, az a barázda volt az utolsó számára, amiben úgy feküdt, akár egy halott. Megérezte ott a múlandóságot, a testeket betakaró föld szagát, s megijedt.  A Ló, azóta szomorúan ropogtatja a szénát az istállóban, napról napra. Céltalanná vált az ő élete is. Néha, mikor a Gazda benyit rá, s nyakát hálásan megpaskolva a fülébe súg, újra szájában érzi a zablát, hátán a gyeplőt, újra barázdákat húznak az izmai, vagy vidáman kopognak patái a köveken.  Legalább ilyenkor.  Legalább gondolatban.


2004-05-09   Karaffa Gyula                 



Utoljára változtatva 05-09-2004 @ 07:12 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: DaySleeper
(Ideje: 05-09-2004 @ 07:27 pm)

Comment: sokkoló és mégis megható sztori. gratulálok!! nagyon jól bánsz a pennával! :)


Hozzászóló: veva
(Ideje: 05-09-2004 @ 08:00 pm)

Comment: Hát ez... igazán tetszett. Élvezet volt olvasni!


Hozzászóló: bla
(Ideje: 05-11-2004 @ 06:01 am)

Comment: Az ÉLET percei. Tetszik az írás, de helyenként, mintha kissé sietnél. Hagyd az olvasót, hadd élje át nyugodtan.


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.31 Seconds