Ezüst halak víg játéka nem derít föl többé engem, mert a tenger, ó a tenger csak téged juttat eszembe.
Dajkám dalát zengi a hegy, balladádról suttog a fjord, és a tenger, ó a tenger ezt zúgja: „Örökké foglyom!”
Rokkám mellett, hogyha néha megakad kezemben a szál, nézem azt a régi képet.. Álmomban is azt látom már.
Imáim neveddel végzem: Isten könyörüljön rajtad! ki régóta vagy űzött vad, találd meg azt, ki hű marad!
Néked üzenek sirállyal, Néked a nagy parti széllel: „Sorsod miatt nincs nyugalmam! Hozzám jöjj időd teltével!”
Látszik a vörös vitorla? Tenger partján ezt figyelem. Ezüst halak víg játéka nem derít föl többé engem.
|