Ébresztő, vízmelegítés a rezsón, instant kávé… Indulás…

Egy doboz gyógyszerért ki kell szaladnom a benzinkútra. Be kell ugranom az étterembe befizetni a csekkeket, meg a sarki közértbe bedobni a tegnap írt leveleket. Ebéd a piactéri büfében… Kellene egy kis nassolnivaló is, be kell térnem a kiskocsmába két krémesért… Irány a posta: egy meséskönyvért… (Belelapozok, s valahogy túl réginek tűnnek a felmerülő emlékek… ) Aztán futás haza… Elolvasom a napi újságot… Na, hogy is volt ennek a world-wide-web címe? Okay, megvan, tölti az oldalt, már vibrálja a híreket a rideg monitor…

A srácért át kell ugranom a szomszéd község általános iskolájába. Időben indulok, a régi kis piros vonat helyett a magam sodorta cigarettából pöfékelve füstöt, kerékpáron… Hazafelé a kis patak mellett megyünk el:

- Ugye emlékszel, tavalyelőtt még halak is úsztak benne? – szólal meg a csomagtartón a kisfiú…

- Igen, és jövőre már nagyfiú leszel, a patak mellett sem cajglázunk, beíratunk a net-suliba…

Hazaérve – pusztán energiatakarékosságból – felkapcsoljuk… a gyertyát… Akarom mondani: kovakővel tüzet csiszolunk, és lángra lobbantjuk a faggyú tetején a kanócot…

Aztán elmormolok egy imát mindazokért, akik az ősöket hibáztatják a jelen szürke-mocskos létezésért, és reményeikben mindig csak a holnap szebb; nem tudva, hogy ma, és ők tehetnék a legtöbbet…

Dolgoznom kéne… Odaülök a géphez… Valami szintetikus élelmiszer project-je, de már kissé unom a molekularácsokat rajzolni, szerkeszteni, tologatni a képernyőn… Pihenek… A hobbi jön: folytatom a Virtuális Találkozások programot… Vagyis, csak folytatnám, de megszólal ott benn egy hang… És… Nem várok tovább… Van kinn még egy régen fészerként használt melléképület. Felszakítom az ajtót, kirohanok... a fejszéért… és csatt… és szikrázik…

- Na neked annyi… - mormolom magam elé… A számítógép megboldogult, én pedig boldogabbnak érzem magam… Hogy aztán mi lesz holnap? Most nem érdekel… Most jó… Még megsimogatom a szundító kissrác fejét, s jöhet nekem is a mai menetrend végállomása: Álomország…

/Bagi László Hezekiah, 2007./