| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
...és túlról 2. Ideje:: 01-13-2007 @ 02:16 pm |
|
|
|
|
...ültem a söröm mellett, és próbáltam türtőztetni magam, de az a marha csak folytatta tovább. Az összes létező türelmem elfogyott. Felé fordultam és nyugodt mosollyal a képemen, behúztam neki egyet. Úgy nézett rám mint a hülyékre szoktak, hangot is adott véleményének:
- Hülye vagy? Ezt most miért kellett? – Megvontam a vállam:
- Csak. Nem bírom, hogy úgy beszélsz arról a lányról.
- Eszednél vagy? Mióta érdekel téged, hogy beszélek egy ilyen jó bőrről?
- Most óta. – Mondtam látszólag még mindig higgadtan.
- Túl sokat ittál, menj haza, húzd meg a csajt és higgadj le! – Betelt a pohár. Ismét rátámadtam, de nem úszta meg egyetlen ütéssel. Az tény, hogy én is kaptam rendesen.
Hirtelen a kocsma gyenge világításában megcsillant a kezében valami. Fogalmam sincs, hogyan került hozzá egy kés, mindenesetre ott volt. Ha az eszemre hallgatok, leszállok róla és békén hagyom. De nem ezt tettem. Túl nagy volt a sértés, bár én magam sem értettem miért szívtam annyira mellre.
A verekedésnek egy éles fájdalom vetett véget. Az oldalamhoz kaptam, az ujjaim között láttam kibuggyanni a vérem. Soha életemben nem bírtam a vér látványát, így szinte azonnal elájultam. Feltételezem, valaki kihívta a mentőket, vagy kocsiba ültetettek és az ügyeletre furikázott, mindenesetre már egy kórházi ágyban tértem magamhoz. A fájdalom ugyan elmúlt, gondoltam, hogy a sok fájdalomcsillapító hatása. Az oldalamon csinos kis kötés feszült.
Az éjjeli nővérkétől megkérdeztem, hogy mi történt, s tulajdonképpen melyik kórházban is vagyok. Csinos volt, húszas évei elején járt, egyébként formátlan egyenruhája nagyon is jól kihangsúlyozta amit kellett. Normális esetben simán ráhajtottam volna, de akkor eszembe se jutott. Igaz, kórházban, ki a franc gondolkozik ilyeneken? A válasz az én néhány nappal korábbi énem volt, de ő a múlté lett azon a bulin.
Az egész késelős-kórházas cécót jelnek vettem. Ideje volt végre felemelnem azt a nyamvadt telefont. Nem áltattam magam, biztos voltam benne, hogy elküld melegebb éghajlatra, mégis meg kellett tennem. Álmos hang szólt bele néhány csöngetés után.
- Igen? – Azt hittem rossz számot hívtam, annyira nem ismertem meg a hangját, ezért rákérdeztem:
- Viky?
- Én vagyok. Ki keres? – aztán néhány másodperc múlva neki is leesett. – Áron?! Mennyi az idő??
- 1 óra körül lehet... Figyelj... bocs, hogy felébresztettelek... lehet nem is kellett volna felhívnom téged...
- Örülök, hogy megtetted, de... mi a baj, mi történt? – Nem volt már visszaút, túl kellett esnem rajta.
- A balesetin vagyok...és...arra gondoltam... hogy...izé...talán...
- Talán mi? – Kezdett türelmetlen lenni, én meg szenvedtem, hogy olyat kell kimondanom, amit soha nem hittem volna.
- Ááá... lehet hülyeség, és biztos nem akarnád...
- Mondd már! – Végre rászántam magam:
- Szóval... jó lenne, ha bejönnél... hozzám...
- Komolyan? – A hangsúlyból mintha némi gúnyt hallottam volna ki, úgy döntöttem nem akarom hallani a lerázó szöveget, ezért gyorsan visszavonulót fújtam:
- Hát... őőő... izé... annyira nem fontos, csak gondoltam megkérdezem. Bocs még egyszer, hogy felébresztettelek. Szia! – Már épp lenyomtam volna, mikor meghallottam a hangját.
- Héhéhé, várj egy kicsit! Örülök, hogy hívtál. Azonnal megyek, csak mondd meg hol talállak. – Erre aztán igazán nem számítottam, de hihetetlenül megörültem neki.
Elmondtam mindent, amit a nővérkétől megtudtam. Alig fél óra múlva be is toppant., kicsit hamarabb mint gondoltam, nem voltam felkészülve a látványra. Egy farmert és egy topot viselt, látszott, hogy két percnél többet nem foglalkozott a készülődéssel, de így még jobban is nézett ki. Vörös hajszálain táncot járt az ablakon bekukucskáló holdfény.
- Hűű... ez gyors volt! – szóltam, s megpróbáltam felülni, de a fájdalomcsillapító hatása múlni kezdett, felszisszentem.
Mellém ugrott, segített felülni, leült az ágy mellé egy székre, és egész éjszaka fogta a kezem.
Kérdésére előadtam valami mesét arról, hogy megtámadtak. Úgy láttam elhitte. Nem akartam, hogy megismerje a régi énem. Meg akartam változni. Miatta.
Reggel mikor felébredtem, már üres volt a széke. Szerencsére délután visszajött egy csomó cuccal. Hozott laptopot, filmeket, könyveket, mp3lejátszót, hogy ne unatkozzak míg benntartanak.
Felajánlottam magam mellett egy helyet az ágyon, életemben először hátsó szándék nélkül. Az idősebb szobatársaim eléggé ki voltak akadva, mikor meglátták...
Illata így mindig ott volt a párnámon, s ha elment, akkor is úgy éreztem, velem van. Napról napra jobban ragaszkodtam hozzá, egyre inkább elhatároztam, hogy szakítok a régi életemmel.
Soha nem nevettem még annyit mint vele. Tele volt vidámsággal, életkedvvel, jósággal. Úgy éreztem vigyáznom kell rá, akár egy törékeny virágra.
Mikor végre valahára kiengedtek, rádöbbentem mennyire fog hiányozni ez a vele töltött pár nap. A legközelebbi virágoshoz hurcoltam, egy rózsát nyomtam a kezébe, s randira hívtam. Fogalmam sem volt, mi ütött belém, sohasem csináltam ilyet azelőtt, engem is meglepett nem csak őt. Olyan boldog volt... megcsókoltam. S akkor jöttem rá, mi hiányzott annyira napok óta. Megremegtem. Végre megértettem mi a szerelem.
- Édes pici lány... életed legjobb randija vár rád.
- Azt mondod? – nézett rám azzal a rejtélyes mosollyal, amit úgy imádtam.
- Azt bizony, majd meglátod.
Kézen fogtam és sétálni indultunk a verőfényes napsütésben. Boldog voltam. Igazán boldog.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 01-13-2007 @ 02:16 pm
| Hozzászóló: zsuka49 (Ideje: 01-14-2007 @ 05:05 am)
Comment: Én meg boldogan olvastam ismételten a művedet!!:)))
Puszizsuzsi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Minilany (Ideje: 01-14-2007 @ 10:33 am)
Comment: Köszönöm :) Puszi: Timy |
|
|
|
|
|
