kérlek, csak üljünk, és hallgassuk a csöndet;
nézzük, ahogy a Nap kergeti a Földet,
és a távoli horizontban valahol el is kapja,
s a vérvörös messzeségben összeforrnak,
mint szeretők a paplan alatt...
-de mi azt már nem látjuk-

a csillagok elvonják figyelmünk,
mint cirkuszban a fények, s a füst,
hogy ne lássuk, amint a bűvész kiszórja cilinderéből a nyuszibogyókat;
de mi nem haragszunk, ha átvernek; hisz tudjuk, azért teszik, hogy megvédjék szappanbuborék-álmaink.

hát rajta! feküdjünk a fűbe, s számoljuk meg a csillagokat!
én jobbról kezdem, te balról;
s majd igyekszem visszafogni magam,
hogy a szívem ne lökdösse át a csillagaimat a Te térfeledre...

ha nem akarsz csillagokat számolni,
csak ülj le mellém és vérezz el velem,
midőn a nyájasan nyávogó macskakövek vörös bársonyként karmolják lábaink;
és kérlek, ne menj szó nélkül tovább...

szükségem van rád.
hogy az utolsó pillanatban elrepülj velem egy lufiba kapaszkodva...