[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 205
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 206

Jelen:
Tagi infók Almasy Küldhetsz neki privát üzenetet Almasy Almasy


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

A lány - novella -
Ideje:: 01-16-2007 @ 09:26 pm

A lány

   Aznap is ugyanakkor mentem iskolába. Téli szünet után volt, mindenki szétszórt, álmos, siet. Úgy, mint általában. Felszálltam a buszra, amelyikkel mindig is menni szoktam. Megint késett, de legalább volt ülőhely. Egy középkorú nő mellé ültem le, aki gúnyosan pillantott rám... talán túl hangosan hallgatom a zenét.
   Végre elindultunk. A reggeli kábulattól hunyorogni kezdtem, majdnem elaludtam, de valaki meglökött. Egy lány volt az. Hétköznapinak látszott csupa undorral az arcán. Jobban érdekelt inkább saját magam baja, eszembe jutott, hogy első órában dolgozatot írunk történelemből. Elővettem a füzetet és buzgón tanulni kezdtem.
   Mikor iskolában voltam, dolgzat közben is rá gondoltam, a lányra. Arra a kifejező undorral, az utálattal. Én is valahogyan eképpen éreztem, tele voltam gyűlölettel.Hazafelé mentem. Végre akkor is láttam, de akkor nem volt egyedül. Osztálytársával vagy barátnőjével lehetett. Boldognak látszott, mosolygott. Most valahogy szebbnek tűnt, mint reggel... de mégis teljesen átlagos.
Egy hét múlva újra láttam őt, de csak egy pillanatra. Mindig szomorú arckifejezéssel bámul ki az ablakon zenét hallgatva. Valamikor áll, valamikor leül. Folyton csak néz a semmibe perceken keresztül. Nem tudom róla levenni a szememet, mert annyira más, mint a többi ember. Teljesen leamorzilálódott a külseje, mintha bármelyik percben elsírná magát. Amikor ránézek az élőhalott szó jut az eszembe olykor.
   Egyik napon olyan történt, hogy valami folytán szembekerültem vele, az ajtónál álltunk reggel. Kissé meg voltam fázva, kerestem papírzsebkendőt majdnem eldőltem a kanyarban. Ő csak nézett ki az ablakon, ugyanúgy. Nem mertem ránézni sem, túl közel volt hozzám. Próbáltam elterelni a gondolataimat a jelenlétéről. Matattam a zsebemben, hátha van még zsebkendő, de nem találtam. A mobilomat babráltam, írtam egyik barátomnak, hogy mi van vele. Nagyon lassan haladtunk. Nem bírtam magammal. Ide-oda dobált a busz, én meg eléggé kellemetlenül éreztem magam, hogy ennyire elveszítettem az önkontrolomat és gondolkodni kezdtem azon, hogy vajon mit gondolhat. Mit gondolhat miközben csak bámul a semmibe. Mi lehet a lelkében, ami ennyire kivetül már a külsejére is. Mert igen. Látszik rajta a csalódottság, valamiféle megbánás és iszonyú gyűlölet bárkire néz is. Végre megérkeztünk. Eddig észre sem vettem, hogy ugyanarra megy, amerre én és egy iskolába járunk. Milyen figyelmetlen vagyok, a fenébe is. Új tanuló lehetett, hogy nem vettem észre. A járása is lassú volt, azután hirtelen belegyorsított. Végigkúszott a folyosón a terméhez. Többet már nem láttam, még kerestem is a szünetekben. Azóta folyton együtt utaztunk, szinte mindig láttam.
   Ez ment napokon, heteken, hónapokon keresztül. Aztán eljött az utolsó nap az iskolában. Többé már nem láttam őt. Hiányzott. Mindig feszülten figyeltem, fürkésztem azt az arcot... azt a kifejezéssel teli tekintetet, a vontatott testmozgást. Előszőr teljesen érdektelen volt, nem volt benne semmi különleges. De... folyton ő járt a fejemben. Mindig elkaptam a tekintetemet, amikor egymásra néztünk. Kibírhatatlan volt az a nézés, mintha képes lenne ölni a szemeivel... ó... az a gyűlölet!
   Egész nyári szünetben üldözött az arc. Volt, amikor nem jutott eszembe, már szinte ki is vertem a fejemből, nem gondoltam rá többet. Vonzalmat nem éreztem, inkább kíváncsiságot, hogy mit rejthet az a kissé mizantróp életkép, az a titokzatossá vált tekintet. Mégfurcsább látvány volt látni a lányt nevetni, mosolyogni. Ijesztő, hogy mennyire más embernek látszott. Ha eszembe jutott ő mindig arra gondoltam, hogy milyen amikor mosolyog és, amikor teljesen megnyílik mások felé.
   Eltelt a nyár. Megint ugyanúgy monoton iskolába mentem a többi diákkal. Valamelyik nap végre megláttam! Ugyanolyan bambuló, undorodó képpel nézelődött szerteszét a buszon. Megakadt rajtam a tekintete. Elmosolyodott. Elkezdett felém haladni, nagyon megijedtem, a torkomban volt a szivem és úgy tettem, mintha nem is vettem volna észre, mintha teljesen közömbös lenne. Mikor már majdnem odaért hozzám hirtelen iránytváltoztatott. Egyik ismerősét látta meg, elkezdtek beszélgetni. Ezalatt lenuygodtam és fantiáziálni kezdtem arról, hogy mit tettem volna, ha idejött volna, mit mondott volna, mit csinált volna...
   Azóta többet nem láttam. Még utána is kérdeztem, hátha tudja valaki. Eléggé féltettem, úgy láttam ő olyan, aki bármire képes. Nagy volt a tömeg a buszon és elöl álltam a soför mellett, aki hangosan rádiót hallgatott. A hírekben bemondták, hogy elütött a vonat egy tizenöt év körüli lányt. Most érkeznek oda a mentők. Lélegzetvisszafolytva álltam, tartott a tömeg, kapaszkodni sem tudtam. Hirtelen belémhasított az érzés, hogy mi van, ha ő volt az, mi van ha az ő fejét vágta le a vonat. Megállt a busz. Az emberek lökdöstek és rámförmedtek, hogy menjek arrébb. Azt sem tudtam hol a fejem, rájöttem, hogy le kellene szállnom, mert megérkezdtem. Kezdődhet a tanítás. Siettem a terembe, hogy senki se lássa a keserűséget arcomon. Kínos lett volna a magyarázat, ha rákérdeznek a dologra. Kanyarodtam volna be a folyosó végén, de valaki belémjött és az összes papír, füzet, könyv a földre esett. Segítettem összeszedni neki, hisz a hibás én voltam. Figyelmetlenség. Odaadtam neki a füzeteit ő rámnézett. -Ő volt az! Mégsem halt meg!- Megköszönte, hogy összeszedtem a dolgait. Szóbaelegyedtünk kicsit, de csak a nevét tudtam meg. Felhőtlen boldogság tört fel belőlem.
   Hazamentem. Út közben eszembejutott, hogy vajon ki lehetett az, akit elütött reggel a vonat. Amikor a házba léptem édesanyámékat kerestem. Meg is találtam őket, eszeveszettűl sírtak, apám tombolt. Kiszedtem belőlük mi ez az egész, és mi történt. Megtudtam, hogy az, akit elütött a vonat a húgom volt. Felszaladtam a szobámba és őrjöngeni kezdtem, hogy mégis hogy lehetett ez. Nem értettem semmit.
   Két hétre rá volt a temetés. Napos idő volt. Csak a szűk családi kör. Hamvasztást kértünk, mert az az olcsóbb és, mert egybként sem nézett volna ki szépen a ravatalon a szétnyomott agyvelő, máramennyit össze tudtak kaparni a sinek közül...



Utoljára változtatva 01-17-2007 @ 05:47 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: kisssp
(Ideje: 01-17-2007 @ 07:15 pm)

Comment: Tetszett az írásod! Jó volt látni a mai diákfiú szemével a másik nem felé való érdeklődést, annak kibontakozását. A vége nagyon eredeti volt. Egy kicsit még csiszolnod kéne. Jó úton jársz! Üdv.: péter


Hozzászóló: arachn
(Ideje: 01-17-2007 @ 09:27 pm)

Comment: Köszönöm a hozzászólást. Valójában azért is volt érdekes szerintem, mivel nem fiú vagyok, hanem lány. Hehe. Mivel az első novellám azért azt hiszem nem lett olyan rossz... vagy nem tudom. Csiszolni biztos van még mit, mindig van mit.


Hozzászóló: kisssp
(Ideje: 01-17-2007 @ 10:27 pm)

Comment: Sajnálom kedves Éva-Andrea! Lehet, hogy én voltam figyelmetlen, mert nem derült ki a nemed? Így még érdekesebb, talán izgalmasab számomra... Üdv.: Péter


Hozzászóló: arachn
(Ideje: 01-18-2007 @ 05:03 pm)

Comment: Szólíts nyugodtan csak Évinek. :) Örülök, hogy szerinted izgalmas és érdekes. Mivel ez az első annak is örülök, hogy eddig jó kritikákat kapott az irományom.


Hozzászóló: Xiam
(Ideje: 01-18-2007 @ 06:17 pm)

Comment: Bevallom, a közepén már kezdtem unni a történetet, nekem vontatott volt. Aztán, amikor az utolsó részhez értem, mikor kiderült, kit ütött el a vonat, na akkor megrökönyödtem.. Olyan egyszerűen, hidegen írtad le, hogy fejbe vágott. Nem tudom, mit tanácsolhatnék.. Talán ha tömörebben írtad volna meg.. vagy nem tudom. mindenesetre jó próbálkozás. i


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.36 Seconds