Fáradozz önmagad megismerésén, halld az Ő hangját, nyerj végtelent a tapasztalatból, lásd a mosolyt, érezd, és add tovább, mint ahogyan a mindig is birtokodban lévő s a majdan vagy már meglátott tudást…
Tégy így, mert mindaddig, míg csak egy is akad köztetek, kihez nem jut el Hangja, a világban ott lészen a gyűlölet, a háborúskodás, az ármány, a nyomorúság, a szeretetlenség csalóka érzésében mártózott létezés, melyből nem tud áramlani a fény, hiába van ott…
Ha látod a gyűlölködőt, a hazugot, nem az ítélkezés lesz a feladatod – azt bízd csak Teremtődre -, sokkal inkább nyitott szíveddel nyisd meg az ő szemét, kérj áldást néki, hogy szívével láthasson, s a lélek legyen az elsődleges számára, ne pedig az anyag…
Törekedj önmagad megismerésére, s ezáltal arra, hogy a Szeretet tisztán áramolhassék a másik felé, mert mindaddig, míg fel nem fedezed benső titkaidat, nem lészen harmónia tebenned, s míg a világban csak egy is akad, kiben nincs meg az egyensúly, maga a világ is nyughatatlan marad…
S ha azt látnád, hogy a háborúk sokasodnak, hogy a nyomor növekszik körötted, hogy az irigység motiválja cselekedetre társaidat, ne csüggedj, csak legyél továbbra is alázattal élő, s bízz, mert míg csak egy is akad köztetek, ki igaz szívvel kulcsolja imára kezét, majd a másik felé nyújtja, míg orcáján a mosoly ragyog, addig él a Hit, s nem huny ki a Remény…
S ha megszólítana utadon a Kétely, kérdezd meg tőle: Te vagy-e az illúzió, avagy Én? S akkor saját fegyverét fordítod ellene, s téged megtart az Ösvényen hited… Mert az ember boldogsága nem a felhőkön túl van, hanem saját tudatlanságának fátyolai függönyözik el, s ha szétoszlatod azokat, újra egy csillaggal több ragyog…
A jövő benned él, ma… Iránya rajtad áll… Ez az én jövendölésem…