Talán eltűnni hirtelen
nyáron lenni, télen már nem
utoljára lenni barna
aztán belépni a holdszoláriumba
ott nem barnul, hanem kékül az ember
aztán fehér lesz, mint a december
fehér karácsonyunk lesz
de nem lesz jégcsapos eresz
nem cseppennek le a perccseppek
fecskék fészekbe nem rebbennek
minden, minden eltűnik
a dúdolás nem telik színültig
szórakozott szomorúsággal
nem jön a tavasz barkaággal
nem lesz nyár, hogy lebarnuljál
mellecskét simogass, bugyiba nyúljál
a nap nem neked kel fel
nem lesz a reggelid tejfel
friss, ropogós zsemlével
nem lesz a szemed tele sós lével
ha meghatódsz vagy pofont kapsz
nem lesz hajnali snapsz
disznóöléskor
mert nem lesz ma és múltkor
se holnap, pláne holnapután
nem nézel már soha bután
se okosan az életed után
mert nem leszel már bölcsebb soha
és soha többé ostoba
nem mosolyogsz s nem kacagsz
nem neked édesűl a kajszibarack
a lédús körte se neked érik
a tökmagot se neked mérik
kis tölcsérforma zacskócskákban
meghűl a vér a manócskákban
futrinkák lepik el a Futrinka utcát
másnak mutatják bukszájukat a bukszák
nem áhítod már a kedves nővérek nedvét
nem látsz több rókát, se medvét
se hiúz farkára nem kötsz csomót
nem fülelsz csermelyt, csobogót
nem orrontol lila illatokat
nem kötsz nyakkendőt, se keveset, se sokat
nem nézel szerelmedre be az ablakon
szoknyája nem hever a hűvös parketton
combját, ölét nem neked tárja
nem téged ragad el kéj-árja
téged csak belepnek a szorgos bogárkák
s testedet, ezt az elhagyott, üres bárkát
elmossa a sós idő...