Mi ez? Becsapós orchidea, vagy csípős cigarettafátyol

A plafon felé lassan folydogáló fajtából?

A’ lám; a füst cukros aloe-virágot fakasztott

Arcomon, gyökere mélyen a pórusaimban, egészen távol

A felszíntől. Ez más, ez mélyebb dolog.

Félek. Mi lesz, ha elhervadok?

Ha nem lesz elég csupán az égen elmosódott

Repülőgép-csík, homályosan derengve?

Mi lesz, ha majd ez is emlék lesz, elmentve egy lemezre

A többi ezer, meg ezer semmitmondó fénykép között?

Mi lesz, ha rájövök, hogy csak a szoba sarkaiban játszó fény

Az, ami megtévesztett, s a bágyadt, satírozott repülőgép-csík

Csak hervasztó füst, egy megsárgult szoba plafon-egén?

Lelkembe most(félek, ez már tényleg az) félelem költözött.

Félek, hogy kifüstölsz, s cukormázas virágom a végén

Nem tartja más életben, csak a sós, keserű könnyek, s a víg,

Az erőltetett, szerelmetes keseröröm.

Tudhatnád, hogy nem könyörgöm.

Elteszem, a többi közé, az egyik mappába

Az arcodat, meg azt a furcsa, göbös kisujjadat.

Elmentem(majd később emlékezem) azt, mi rólad szól..(gondolok)

Az édes, forrón fröccsintett csokoládépettyekre,

A kedves anyajegyekre, melyeket százszor és százszor

Próbáltam lenyalogatni forró nyelvemmel

A homlokodról, szemhéjadról, nyakadról, térdhajlatodról.

Végül a csípős cigarettafüsttel, a sok nemmel

Elidegenedtem. A virágot kiszárítom, s lepréselem.