Sovány mosoly

Este 10 óra körül járhat, odakint a sötét égen ezernyi lámpaként csillagok pislákolnak. A kórteremben két lány fekszik hófehér lepedőbe csavarva. Az egyik az álmok tengerén hajózik. A másik csak úgy tesz, mintha mélyen szundítana, de közben éberen figyel minden egyes kis neszre.
Mikor végre elcsendesedik a kórház, és az ápolónők is elfoglalták helyüket a folyosón a kedvenc pletykasarkukban, kinyitja a szemét. Lassan, nehézkesen felül, nem sokára már megmozdulni sincs ereje. Belebújik a bolyhos papucsába é a kimerültségtől szenvedve, feláll.
A lány szőke haja a derekát verdesi, mindene kórosan sovány, bordái szinte már kilyukasztják fehér bőrét, annyira vékony. Kék szemei ennek ellenére a könnyfátyol mögött önelégültséget tükröznek: végre megszerezte.
Ma reggel emelte el az egyik folyosón véletlenül otthagyott kocsiról. Egy éles fémeszköz volt, s bár a lány nem tudta mire is való pontosan, habozás nélkül a zsebébe csúszatta. Minden vágya egy ilyen tárgy volt, és az öröm mámorát érezte egész nap a szívében, hisz tudta, hogy ma véget vethet minden fájdalmának. Már egy hónapja és három napja sínylődött itt a korházban infúzióval a karjában. Minden három hónapja kezdődött, mikor először nem tudott enni napokig. Majd két hét múlva már tényleg egy falatot se tudott lenyelni. Olyanvolt, mint egy háromszáz kilós szumó bajnok, legalábbis ő ezt látta még most is magán, pedig a negyven kiló felé közelített a testsúlya. Miután a gimnáziumban elájult, arra ébredt, hogy itt fekszik, és azóta nem is hagyta el a kórházat.
„De most végre minden megváltozik”- gondolta magában, és a mosdóba nyíló ajtó felé kezdett erőtlenül csoszogni. Halkan lenyomta a kilincset, nehogy a másik anorexiás lány felébredjen, és beosont. Betette maga mögött z ajtót, majd elővette zsebéből a féltve rejtett kincsét. A tükör elé lépett. Arcán egyszerre árasztotta a félelem és az égi nyugalom érzését. Belegondolt, hogy mit hagy itt szánalmas életéből. A szüleit kicsit sajnálta, a sok szerelmi csalódásra nem is mert gondolni, barátai nem voltak, mind elhagyták mikor ide került. De egy új élet reménye is felmerült benne, mindent újra kezdeni, diplomát szerezni, csodás karriert befutni, családot alapítani… A  félelem bénító érzése is eluralkodott rajta, a félelem az ismeretlentől.
Leeresztette a fémszerszámot, szembe nézett önmaga tükörképével és elmosolyodott. Visszacsoszogott az ágyába, gondosan eltette a szikét a fiókba. Azzal a tudattal aludt el, hogy ki fog lábalni ebből a válságból.
Szervezete feladta, többé nem ébredt fel. Az ápolók másnap angyali mosollyal az arcán találták meg.