Istenekkel egyen az,
ki most hangod által
bűvölve lehet, s tanúja
mosolyod mézsárga folyójának.

Gyönyörű aranyszalag kötheti
bokáját, és aranyperecek
csilingelő halma bilincselhet
karjára minden férfi szemet.

Isteneknél talán szebb is ő,
és bölcsebb, hangja lágy selyem,
ha nem ezüstpatak, és téged
elbűvöl mindez a természeti báj.

De hol járt szemed, mikor
a földuton aznap gyémántköd lepte be
a tájat, és halkan szólt Hermész lantja,
hogy engem eléd vezessen,

hogy meglásd bokám fényes ívét,
karcsú alakom mint ring odalent,
istenektől lejőve, olymposzi fényben
ragyogva, aranyporral arcomon?