Lassú folyamból játékos csermely,
koszos kavicsból igazgyöngyöt termel.

Selymes és teljes az igaz szerelmes,
a hófehér fodrok alatt vérvörös szív verdes.

Halk sóhajból egy üde kacaj,
csillogóbb a tükre, mint tavaly.

Száll a nyár, de rám talál,
csókot küld nekem az áldott fénysugár.

Óceán-búból tengerszem-öröm,
gyöngyöcskéimet, félek, hogy eltöröm.

Félek, hogy a féreg, mint a fűzfakérget,
szerelmem gyöngyeit elpusztítja végleg.

Megfürdetnélek, nyíló rózsabimbó,
vörös szirmaidból készül el a hintó.

Ékszer, nem vész el, míg te is érzel,
s szívedben őrzöd a csermely szerelmével.